2017. december: jegyzet, orvostudomány, portré, Nemzeti Agykutatási Program, tudomány, egyetem, fizika, fenntarthatóság, zöldkörnyezet, genomika, bioinformatika, it, neutronkutatás, anyagtudomány, innováció, atomenergia, gépipar, elektronika, startup, energiagazdálkodás, biztonságtechnika
Inno-tér
2017. szeptember 26.

Fiatal tudósaink újabb sikerei

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének, döntőjét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban rendezték meg. Molnár Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.


A több tízezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2016/2017. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette. A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.

A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

Molnár Áron


Az idei döntőn 38 ország több mint 100 fiatalja vett részt. A tallinni döntőn a 89 projekt közül, Molnár Áron (a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, jelenleg a BME hallgatója) az „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” c. projekttel az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) díját nyerte el, ennek köszönhetően részt vehet a 2018 májusában, Pittsburgh-ben megrendezendő tudományos versenyek olimpiáján.

Az új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor

A fiatal kutatásának célja egy ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. A kifejlesztett megoldásban a vasmagot egy üvegcellába töltött ferrofluid helyettesíti, ami nanoméretű ferromágneses részecskékből és egy hordozófolyadékból álló folyékony anyag. Az így kapott eszköz egy ferrofluidum maggal ellátott differenciál transzformátor lesz. A jelenleg a piacon megtalálható MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok tipikus felbontása század-, illetve ezredfok körüli, tehát az elkészült szenzor pontosságban felül tudja múlni a piaci eszközök jelentős részét. Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább az igen pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.

Az Európai Űrügynökség (ESA) különdíjasa

Puskás Dávid

Puskás Dávid (a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja) pedig a „3D nyomtatott Holdbázis” c. munkájával elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) egyetlen díjnyertes számára felajánlott különdíját. Az ifjú kutató Holdbázis terve az Európai Űrügynökség ötletén alapul, eszerint a Földről odaszállított modul magába foglalna egy automatikusan felfúvódó dóm-szerkezetet, amely tartalmazná az életfenntartó rendszereket, valamint a 3D nyomtató-rovereket.

A 3D nyomtatott Holdbázis

A távvezérlésű mobil-nyomtatók a dómot körbeépítenék megszilárdított holdporral így a bázis megfelelő biztonságot nyújtana. A kutatás célja a 3D nyomtatással előállított bázis kivitelezhetőségének, az ötlet gyakorlatba ültetésének, valamint a követelményeknek (védelem, biztonság, gazdaságosság) való megfelelésnek a vizsgálata.

A nyertes fiatalok pályázata, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt, szept. 29-én megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján, az Ericsson Magyarország K+F Központjában (1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.).

A következő 2016/2017. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt október 4-én egy szakmai rendezvény keretében hirdetik meg a szervezők az Ericsson Magyarország K+F Központjában, ahol szintén lehet találkozni Molnár Áronnal.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Innotéka