Inno-tér
2014. október 15.

Évről évre versenyeznek az ifjú tudósok

Befejeződött a tavalyi évben a Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, a Tudomány Napja alkalmából 23. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny. 2014. év legtehetségesebb fiataljai, a nemzetközi versenyeken sikeresen szerepelt projektekkel közösen mutatkozhattak be nyilvánosan, előbb a Design Terminalban június 10-11-én, majd szeptember 26-án a Kutatók éjszakáján.


A 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre ez év elején 91 pályázatot küldtek be a különböző tehetséggondozó középiskolákból az innovatív fiatalok, a második fordulóba május 6-ig, az 58 továbbjutott pályázatból 46 pályamunka kidolgozása fejeződött be. Ebből 29-en egyénileg, míg 17-en csapatban dolgozták ki, valósították meg innovatív ötletüket. A legnépszerűbb szakterületek, a biológiai, az informatikai, egyéni, újszerű mobil alkalmazások, illetve műszaki jellegű témák voltak.
A neves szakemberekből, akadémikusokból álló bírálóbizottság Prof. Ormos Pál, az MTA SZBK főigazgatójának vezetésével idén május 19-én, hozta meg testületileg a végleges döntést, és választotta ki a 2014. év legtehetségesebb fiataljait.
A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (INTEL ISEF), ill. a Nobel-díj átadási ünnepségén.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére „Egyedi döntések (ED_12) Program” keretében a Magyar Innovációs Szövetség 12 000 000 forintot nyert el, melyből a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny lebonyolításának és szervezésének költségeit finanszírozta.

A 2014/2015. évi 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny szeptember végén meghirdetésre került.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka