Inno-tér
2014. október 2.

Épül az új MTA Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház

A 21. századi igényeknek megfelelő, hatékonyabban üzemeltethető, a humán tudományterületek együttműködését erősítő, inspiráló kutatási környezetet kínál majd az ott dolgozóknak az MTA új épületegyüttese. A nyolc-, hat- és négyemeletes kutatóközponti épületeknek helyet adó ferencvárosi telken néhány napja már munkagépek dolgoznak. A kormány által biztosított 8 milliárd forint támogatásból elkészülő épületegyüttest várhatóan 2016 elején vehetik birtokba a kutatók.


A Magyar Tudományos Akadémia 2010-ben indította el azt az átfogó programot, amelynek keretében a nem kutatóintézeti célokra épült, drága fenntartású ingatlanokból a versenyképességet biztosító, korszerű, hatékonyan üzemeltethető, a tudományterületek együttműködését tudatosabban erősítő, 21. századi színvonalú épületekbe költözteti a városban szétszórtan elhelyezkedő kutatóközpontjai egy részét. Az infrastruktúra-fejlesztési program első jelentős beruházása a tavaly ősszel felavatott, a lágymányosi egyetemi campuson megtalálható Természettudományi Kutatóközpont felépítése volt.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház főbejáratának látványterve


A Természettudományi Kutatóközpont világszínvonalú új épületéhez hasonlóan kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló, mintegy 19 000 m2 hasznos alapterületű Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház a IX. kerületben, a Vaskapu utca 41. és a Tóth Kálmán utca 4. szám alatt található területen épül.

Az új épületkomlexum külső homlokzatának látványterve

A három többemeletes – egy nyolc-, egy hat- és egy négyemeletes – kutatóközponti épületből álló együttes belső tereit az akadémiai közfeladatok és a kutatói igények figyelembevételével alakítják ki. A nyolcemeletes bölcsészettudományi tömbben a zene-, a régészet-, az irodalom-, a néprajz-, a történettudomány, a művészettörténet és a filozófia művelői kapnak helyet. A négyemeletes társadalomtudományi tömbben a politika- és jogtudományi, a szociológiai, valamint a közgazdaságtani szakterületek kutatói dolgoznak majd. A hatemeletes épülettömb könyvtárnak, szemináriumi termeknek és az archívumoknak – a tervek szerint a Bartók Archívumnak is – ad helyet. A könyvtári szinteken szabadpolcos rendszerben számtalan kötet lesz elérhető a pinceszinten elhelyezkedő tömör raktárakból.

Az aula belső látványterve

Az épületet tervezésénél és kivitelezésénél az MTA Természettudományi Kutatóközpontnál már bevált, energiatakarékos, világszínvonalú kutatási környezetet biztosító megoldásokat alkalmaznak, így a létesítmény hozzávetőlegesen 30 százalékkal olcsóbban működtethető majd, mint az intézményeknek jelenleg otthont adó, több mint százéves épületek.

A jelenleg zajló építkezés


A 2014 szeptemberében megkezdett munkafolyamat nyomán a szerkezetkész épület a tervek szerint 2015 első negyedévében készül el. A belső munkálatok befejezése után a használatbavételi engedélyt 2016 elejére kaphatja meg a kutatóház, amelybe várhatóan az év májusában költözhet be az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, valamint az MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpont.

Forrás: MTA

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka