2019. november: jegyzet, biofizika, fizika, biokémia, portré, egyetem, disszemináció, tudomány, genomika, orvostudomány, anyagtudomány, ipar 4.0, it, biológia, energiagazdálkodás, atomenergia, innováció, hulladékgazdálkodás, ipari automatizálás, közlekedés, környezetvédelem, szakképzés, kiállítás/konferencia, okostechnológia, megújuló energia, zöldkörnyezet, fenntarthatóság, egészségipar, mesterséges intelligencia
Inno-tér
2019. március 28.

Bécs a legokosabb város

Harmadik alkalommal állította össze a világ városainak „smart city” rangsorát a Roland Berger nemzetközi tanácsadó cég. A rangsor élén Bécs végzett, az osztrák fővárost London és a kanadai St. Albert követi.


A listát először 2017-ben tették közzé, akkor 87 várost vizsgáltak meg, egyebek között lakhatási, infrastrukturális, oktatási szempontok alapján, de a befolyásoló tényezők között szerepelt a gazdasági tevékenységek támogatása, az egészségügyi rendszer, a digitális szolgáltatások, a mobilitás vagy a digitális készségek. A Roland Berger idén közel kétszer annyi várost szemlézett, időközben ugyanis 153-ra emelkedett a smart city stratégiával rendelkező városok száma a világon. A tanulmány ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a települések 90 százaléka továbbra sem rendelkezik átfogó smart city koncepcióval, miközben a stratégia mindössze az első lépés, jóval fontosabb a megvalósítás folyamata, ami ráadásul hosszú idő.

Bécs elsősége nem volt meglepetés, az osztrák fővárosban 2012-ben hozták létre a Smart City Wien Agencyt, melynek feladata a város átalakulásának koordinálása és támogatása. Az ügynökség minél jobban igyekszik bevonni a város lakosságát, az ipart és a helyi vállalkozásokat a város fejlesztésébe.

Az osztrák főváros elsősorban az egészségügy terén megkezdett digitalizációval szerezte meg 2019-ben is az első helyet, míg London erősségét a légszennyezettséget mérő szenzorok és elektromos töltőállomások jelentik. A tanulmány kitér arra is, hogy a mezőnyben erősen feljövőben vannak az ázsiai nagyvárosok.•

 
Inno-tér
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka