Inno-tér
2017. július 3.

Az okos hűtés mellett

Az LG a Környezetvédelmi Világnap alkalmából a London Vegetable Orchestra (LVO) zenei tehetségeivel fogott össze azért, hogy együtt hívják fel a figyelmet az élelmiszer-pazarlás globális problémájára – amely alól Magyarország sem kivétel.


EU-s becslések alapján hazánkban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ennek több mint 20 százaléka, úgy 400 ezer tonna a háztartásokban. Ez azt jelenti, hogy a háztartások évente körülbelül 100 milliárd forint értékű fel nem használt, el nem fogyasztott élelmiszert dobnak ki.
A hűtési technológiák drámai hatással voltak a társadalmak fejlődésére, hiszen a hűtőszekrények megjelenése is hozzájárult ahhoz, hogy az emberek a mezőgazdasági jellegű életvitelt felválthatták a (nagy)városi élettel. Azt, hogy nem minden hűtőszekrény egyforma, az LVO zenészei maguk is megtapasztalhatták. A zenekar tagjainak az előadásokhoz minden nap új zöldségekből kell hangszert készíteniük, mert ha nem friss az alapanyag, nem lehet a megfelelő hangokon megszólaltatni az eszközöket.

A vállalat szabadalmaztatott inverter lineáris kompresszor technológiája erre a problémára kínál megoldást. Amikor ugyanis a zenészek az LG hűtőjében tárolták a zöldségből készült hangszereiket, gyakorlatilag még egy hét után sem változott az eszközök hangja, mert a technológia segítségével sikerült kiküszöbölni a hosszú ideig tartó élelmiszer-tárolás legnagyobb ellenségét, a hőmérséklet-ingadozást. A kezdeményezésről szóló videó LG Inverter Linear Refrigerator: NatureFRESH™ Vegetable Orchestra címmel megtekinthető a YouTube-on.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka