Inno-tér
2014. március 7.

A Magyar Innovációs Nagydíjat március 28-án adják át az Országházban

A 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a Magyarországon bejegyzett vállalat, illetve társaság kapja, amelyik a tavalyi évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság elnöke ebben az évben is a gazdaságért, valamint az innovációs területért felelős miniszter volt.


Az évente egyszer kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált.

A pályázati felhívásra 26 jelentkezés érkezett. Minden pályázatot a zsűritagok – külső szakértők bevonásával – részletesen tanulmányoztak és előzetesen pontoztak: a 2013-ban elért többleteredmény vagy többletárbevétel és más műszaki, gazdasági előnyök, az eredetiség, újszerűség, és a társadalmi hasznosság szempontjából.

A bírálóbizottság a formai és tartalmi szempontokat alaposan mérlegelve, előzetes értékelések után, 2014. március 4-i ülésén választotta ki a díjra esélyes pályázatokat. Ezt követően a legjobbnak ítélt pályázatokat titkos szavazással (pontozás) rangsorolta, döntően az elért többleteredményt figyelembe véve, és odaítélte a díjakat.

A pályázatra a gazdaság különböző ágazataiból érkeztek, kreatív és jelentős gazdasági eredményt hozó pályamunkák. A 2013-ban a gépészet, a műszergyártás, a gyógyszeripar és az informatika területén voltak kiemelkedő innovációs teljesítmények.

Az ünnepélyes díjátadásra március 28-án kerül sor az Országház, Felsőházi Termében. A 2013. évi Innovációs Nagydíjat az Országgyűlés elnöke adja át.

A Magyar Innovációs Nagydíjon kívül további hat innovációs díj kerül átadásra:

  • a 2013. évi Ipari Innovációs Díj,
  • a 2013. évi Agrár Innovációs Díj,
  • a 2013. évi Környezetvédelmi Innovációs Díj,
  • a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013. évi Innovációs Díja,
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi Innovációs Díja valamint a Magyar Innovációs Szövetség Start-up Innovációs Díja.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka