Inno-tér
2017. április 5.

A jövő szakemberei

Miként viszonyulnak az egyre szélesebb körben automatizált munkafeladatok elterjedéséhez az egyetemisták, a jövő szakemberei, és milyen lehetőséget látnak a technológiai innovációkban?


A dán Universal Robots cég a műszaki területen tanuló egyetemisták között végzett kutatást. Ennek elsődleges célja az volt, hogy felmérje a jövő szakembereinek véleményét a robotikával és az automatizációval kapcsolatban.

Meglepő eredményként a válaszadók 34 százaléka szerint kizárólag a nagyvállalatok alkalmaznak robotokat tevékenységük során, elenyésző azoknak a diákoknak a száma, akik szerint a kis- és közép-, valamint a mikrovállalatok életében is különböző feladatok ellátására használják a berendezéseket.

Az egyetemisták a kollaboratív, azaz együttműködő robotokat azok mindennapi használata során jellemzően biztonságosnak és megbízhatónak gondolják (81 százalék), olyan eszköznek, amely rugalmasan illeszthető be és alkalmazható a vállalat munkafolyamataiba (66 százalék), tehát pozitívan ítélik meg őket. Meg­lepő ugyanakkor, hogy a kollaboratív robotok kifejezést a diákok 52 százaléka eddig nem ismerte.

A robotipar növekedése és az automatizálás terjedése a válaszadók szerint elsősorban azokat a szakmákat érinti, ahol betanított, illetve automatizált munkavégzés folyik – gyártósor vagy futószalag mellett végzett monoton és veszélyes tevékenységek válthatók ki. Az egyetemisták 79 százaléka egyetért azzal, hogy az ipari robotok munkája precízebb, mint az embereké, és 90 százalékuk osztja azt a véleményt, miszerint ipari robotokat alkalmazva nő a vállalat termelékenysége.

A fiatalok többsége ugyanakkor nem tart attól, hogy a robotok elvehetik a munkáját, 73 százalékuk szívesen dolgozna együtt velük, akár már az egyetemi évek alatt is, hogy az elméleti tudást gyakorlati tapasztalatokkal kiegészítve versenyképes tudással lép­hessen a munkaerőpiacra.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka