2018. július–augusztus: jegyzet, portré, anyagtudomány, tudomány, zöldkörnyezet, Nemzeti Agykutatási Program, agykutatás, robotika, nanotechnológia, innováció, ipari automatizálás, közlekedés, lézer, neutronkutatás, energiagazdálkodás, megújuló energia, építés, vízgazdálkodás, it
Inno-tér
2018. május 8.

A fák pulzusa

Magyar és dán kutatók igazolták, hogy a fákban a víz nyomása néhány órás időközönként változik. Az eredmények a fák vízszállításának egy eddig ismeretlen mechanizmusát sejtetik: a fák „pumpálják” a vizet.


A fák a gyökerükkel felszívják a vizet, végigáramoltatják a törzsükön, az ágaikon, majd a nagy részét elpárologtatják a levelük gázcserenyílásain. Mindmáig tudományos viták tárgya azonban, hogy a gravitáció ellenére hogyan juttathatja fel a növény nagy magasságba a vizet? Az MTA Ökológiai Kutatóközpont és a BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék együttműködésében végzett vizsgálat során egy éjszakán keresztül lézerszkenner segítségével óránként mértek fel 22 facsemetét, szigorúan ellenőrzött körülmények között.

„Adataink azt mutatták, hogy a fák ágai egy-két centimétert mozognak fel-le, kettőtől hat óráig terjedő, tehát az éjszaka hosszánál lényegesen rövidebb ciklusban ismétlődve” – mondta Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatója az mta.hu-nak. (Korábban az volt az általános nézet, hogy a fákban egyenletesen áramlik a víz, és a legrövidebb, a növényeket érintő periodikus folyamat a cirkadián ritmus.) A magyar kutatók eredményei szerint a fa ritmikusan pumpálja a vizet. Elképzelhető, hogy a vízszállításban a perisztaltikához hasonló aktív összehúzódási folyamatok is szerepet játszanak. További kísérletekre van szükség a pulzálás okának és pontos mechanizmusának feltárására, de az biztos, hogy a fák éjszaka is mozognak.•

 
Inno-tér
Innotéka