2014. március 5.

Szerző:
S. K.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. • bayzoltan.hu

Üzembe helyezték az egyedülálló lézerberendezést

Február 7-én bemutatták azt a lézerberendezést, amely a következő év­tizedekre meghatározza nemcsak a Bay Zoltán Kft. jövőjét, de a lézertechnológiai oktatás irányvonalát és a hazai gépipar fejlődési lehetőségeit is.


Évekre nyúlik vissza a folyamat, amelynek eredményeként a Bay Zoltán Kft. és az Edutus Főiskola együttműködésével Magyarországra kerülhetett az a világszínvonalú lézerberendezés, amely meghatározhatja a hazai gépipar fejlődési lehetőségeit és irányait. A főiskola még 2009-ben kereste meg a Bay Zoltán Kft. szakembereit, és a megbeszélések során Buza Gábor professzor annyira felkeltette az Edutus képviselőinek érdeklődését a lézertechnológia iránt, hogy meg is született a terv, amely immár megvalósult.

A lézer képességei miatt teljesen unikális, a német Trumpf cég gyártmánya a maga területén a napjainkban elérhető legmodernebb technológia, amely azonban mit sem érne a berendezést működtetni képes profi szakembergárda nélkül, amely ez esetben a Bay Zoltán Kft. kutatóiból áll. Amíg a hazánkban üzemelő 500-600 lézer mind egy-egy specifikus dologra használható, addig ezen a gépen egyszerre tanulhatnak a diákok, szolgálja a kutató-fejlesztői munkát, és alkalmas kis szériás gyártásra is.

A februárban beüzemelt lézerlabor két egységből áll. Az egyik lé­zersugaras berendezés CNC-mozgatású – a gépiparra lehet nagy hatással, a másik, robotmozgatású rész pedig az oktatásban és a lézertechnológiai kísérletezésben hasznosul majd. A hazai gépipar fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulhat a berendezéssel végzett kutató-fejlesztő munka. A biztonságtechnika olyan anyagokat követel meg például az autógyártásban, amelyek szilárdságuk miatt egyszerűbb, hagyományos mechanikus vágóeszközökkel nem alakíthatók. Kiválóan használhatók azonban ezek megmunkálására a február elején az Edutus Főiskolán üzembe helyezett berendezések.

A telepítési munkálatokat Kenderi László és Valenta László mérnökök felügyelték. A projekt felelőseként Kenderi László korábbi tapasztalataira nagy szükség volt, közel 40 géptelepítésen volt már túl, amikor elkezdték a lézerlaboratórium tervezését, majd kialakítását Tatabányán. „A gázellátó, az elszívó vagy épp a hűtési rendszer kiépítése mind rendkívül aprólékos munka volt, hiszen egy élvonalbeli berendezést telepítettünk, ennek megfelelően, szinte az utolsó csavarig, mindenről tervek készültek” – mondta el a projektfelelős, a közel egy évig tartó munkáról.

A berendezés rendkívüli képességeire és teljesítményére alapozták a mechatronikai mérnök alapszak (BSc) lézertechnikai szakirányú felsőfokú képzését, amely már 2012-ben elindult. „A lézertechnológia nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő fontosságú, szerteágazó kulcstechnológia, ám jelenleg a felsőoktatási képzések csak érintőlegesen foglalkoznak ezzel a területtel. Magyarországon ezért hiányoznak azok a felsőfokú végzettségű szakemberek, akik képesek lennének nagy hozzáadott értékű termék és termelés fejlesztésére. A lézertechnológia szakirány elindításával ezt az űrt sikerül betölteni” – foglalta össze a képzés lényegét az Edutus Főiskola Műszaki Intézetének vezetője, Valenta László.

A hiánypótló berendezés specifikálásához elengedhetetlen volt egy olyan szakember tudása, akinek több évtizedes tapasztalata van a lézertechnológiában, ugyanakkor nemcsak a kutatás-fejlesztési munkát, hanem a magyar ipar támogatását is fontosnak tartja.
„A cél kezdetektől fogva az volt, hogy egyrészt nem szabad másolatot csinálni, teljesen egyedinek kell lennie, másrészt mi ne akarjunk konkurensei lenni kis- és középvállalatoknak. Ne üssük őket, hanem támogassuk. Ehhez azonban mindenképp olyan eszközre van szükség, amilyen még nincs az országban” – mondta Buza Gábor professzor, a Bay Zoltán Kft. Lézertechnológiai Osztályának vezetője.

Amire a világon ma a lézertechnológia képes, azt ez a gép tudja, így már csak a szakemberek tudásán és innovatív gondolkodásmódján múlik, hogy mire jutnak vele. A fejlődés mértéke pedig nagyban meghatározhatja a következő évtizedekre hazánk szerepét Európa és a világ iparában.•

A gép műszaki adatai
Gyártmány: Trumpf (Németország)
Sugárforrás: 4000 W fényteljesítményű, lézerdiódákkal gerjesztett szilárdtest (korong) lézer
Sugárvezetés és -formálás: 100 µm átmérőjű sugárvezető optikai szál, 5 tengelyes CNC-vezérlés; 1500 × 2000 × 750 mm-es munkatér

 


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka