2018. augusztus 1.

Szerző:
S. I. K.

Tíz tematikus program indul

Egyebek mellett új internetbiztonsági megoldásokat, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások is kezdődnek tíz új projekt keretében, ezekre összesen ötmilliárd forintot nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán.


„Cél, hogy a nyertes pályázatok ipari projektek, informatikai fejlesztések és társadalmi programok indítását eredményezzék” – mondta Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke az új pályázat eredményhirdetésekor. Az új kutatási projektek megvalósítására legfeljebb 48 hónap áll rendelkezésre.

A szegedi ELI lézeres kutatóközponthoz kapcsolódó egyik programot Pálfalvi László (Pécsi Tudományegyetem) vezeti: az elnyert 297 millió forintból azt vizsgálják, hogy a fotonok és az anyag atomjainak találkozásakor létrejövő gerjesztési jelenségek hogyan függnek az időtől nagyon rövid időskálán. Dombi Péter (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) irányításával azokat az ultragyors folyamatokat elemzik – a támogatás 281,8 millió forint –, amelyek a nanotechnológiai anyagi rendszerekben, illetve a lézerrel előállított részecskenyalábokban játszódnak le. A Petar Lambrev (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) vezette csoport tevékenysége arra példa, hogy az ELI-ben folyó kutatások nemcsak a fizikában, de a biológiában is áttöréseket hozhatnak. A 300 millió forinttal támogatott projekt keretében számos fotobiológiai kísérletet végeznek.

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Programot – erre 990 millió forint jut – Szegedy Balázs (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) koordinálja. A projekt résztvevői az elméleti matematikai kutatások és a gyakorlati, mesterséges intelligencián alapuló megoldások fejlesztését kapcsolnák össze. A magyar társadalom biztonságát elősegítő Nemzeti Program részeként Pócsi István (Debreceni Egyetem) – az elnyert összeg 298,6 millió forint – kollégáival a komoly közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxinokat kutatja. Buttyán Levente (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) vezetésével – 300 millió forintból – a ma még nem informatikai eszközöknek tekintett berendezéseket (kávéfőző, fűtés, világítás, közlekedési lámpák) érintő támadások elleni hatékony védelmi eljárásokat fejlesztenek.

A 242,6 millió forintot elnyert Kende Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem) kutatási témája az a képesség, hogy az egyén és a közösség felismeri és kezelni tudja a mindennapi életét, illetve a társadalom magasabb szintjeit fenyegető veszélyhelyzeteket. Wéber Zoltán (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) irányításával – 206,4 millió forintból – a földrengésbiztos építkezést elemzik.

A Tiszta ivóvíz Nemzeti Programot – az elnyert támogatás: 995 millió forint – Engloner Attila (MTA Ökológiai Kutatóközpont) vezeti. A projektben kiemelt figyelemmel vizsgálják a vízbázisokat. A Fehérjetudomány és Alkalmazásai Nemzeti Programot – az elnyert támogatás 999,9 millió forint – Perczel András (ELTE) irányítja. A program célkitűzése a hazai fehérjekutató műhelyek közötti rendszerszintű együttműködés kereteinek létrehozása.

A 2014 óta támogatott nemzeti kutatás-fejlesztési programok témái és támogatási keretösszegei

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2014 óta 16 tematikus programot finanszírozott összesen mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka