Technológiai transzfer a kutatóhelyektől a piacig

Regionális együttműködés keretében ösztönzik az innováció közvetítését a From Research to Enterprise projekt partnerei. A Debreceni Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Irodája (DE TTI) vezetésével megvalósuló, 2008 őszén indult kezdeményezés kutatás-fejlesztési adatbázis létrehozásával, szakmai napokkal és innovációs mediátorok képzésével igyekszik serkenteni a K+F+I együttműködést — mutatta be a projektet az Innotékának dr. Mátyus László, a Debreceni Egyetem innovációs rektori biztosa és dr. Bene Tamás, a DE TTI igazgatóhelyettese.


Dr. Mátyus László

A  Central Europe Programme keretén belül megvalósuló From Research to Enterprise (FREE) elnevezésű projekt célja, hogy innovációs rendszerek, szolgáltatások és metodológiák feltérképezéséből és vizsgálatából kiindulva, a jó gyakorlatok megvalósításán keresztül, valamint az innovációs szereplők – a tudásbázist adó kutatók, a vállalkozói szféra, továbbá az innováció-politikai stratégiaalkotók – összefogásával hozzájáruljon a közép-európai régiók fejlődéséhez.
A Debreceni Egyetem koordinálásával megvalósuló nemzetközi együttműködés során Magyarország, Olaszország, Csehország, Szlovénia és Lengyelország régiói a nemzetközi tapasztalatcsere révén olyan eszközöket és programokat dolgoznak ki, amelyek az ipar számára elérhetővé teszik az egyes országok innovációs eredményeit.
Miként a projekt címe is jelzi, a tervezésekor az volt a fő elképzelés, hogy olyan tevékenységeket valósítsanak meg, amelyek az egyetemek és kutatóintézetek kutatás-fejlesztési tevékenységét a vállalkozói szféra igényeinek megfelelően ösztönzik, és eljuttatják azt a cégekhez, főként a kis- és középvállalkozásokhoz.
Ezt elősegítendő, a projekt keretében létrehoztak egy nemzetközi K+F+I adatbázist, amely a gazdasági szférában hasznosítható eredményeket és innovációs potenciállal rendelkező kutatási területeket tartalmazza. Az adatbázis gyakorlati haszna, hogy ha egy cég tevékenységéhez keres tudományos hátteret, akkor a honlap révén szektorspecifikus vagy területi alapú kereséssel is könnyen rátalálhat azokra a kutatóhelyekre, illetve munkacsoportokra, amelyek az általa igényelt kutatást képesek elvégezni. Az adatbázis a www.researchdirectory.eu weboldalon érhető el, és bármely kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó intézmény csatlakozhat hozzá.
A projekt keretében Innovációs Rendszerek Kézikönyve és Innovációs Szolgáltatások Kézikönyve címmel olyan kiadványokat készítettek, amelyek a részt vevő régiók és az Európai Unió által megvalósított innovációs rendszereket, innovációs szolgáltatásokat és technológia transzfer modelleket mutatják be. A kézikönyvekben ismertetett jó gyakorlatokat bárki átveheti, hasznosíthatja.
A projekt során innovációs mediátorok hálózata jön létre. A projektpartnerek felismerték ugyanis, hogy kevesen dolgoznak az innovatív eredmények menedzselésén.
A mediátorok szerepe igen jelentős, hiszen ők felügyelik egy találmány útját annak létrejöttétől a hasznosításáig. Az említett adatbázisban a technológiai transzfer tevékenységet végző szervezeteket is lehet keresni.

Képzéseket, workshopokat és szektor­spe­ci­fikus regionális technológia transzfer napokat szerveznek, rendeznek az innovációs kultúra, valamint a kutatás-fejlesztési eredmények széles körű terjesztése érdekében.
Az innovatív kis- és középvállalkozások számára valamely technológiához, termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok készülnek.
A projekt keretében, május 12-én Brüsszelben Technológia Transzfer Nap elnevezéssel nemzetközi konferenciát rendeztek, ahol az Európai Bizottság szakértőit hallhatták az érdeklődők az EU innovációs és szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos politikájáról.
Az egyik szekcióban a partnerek bemutatták a FREE projekt legfontosabb eredményeit, majd kerekasztal-megbeszélésen az előadások és a projekt keretében megvalósított tevékenységek megvitatására nyílt lehetőség.
A május 23–24-én a Debreceni Egyetemen megrendezett Élettudományi Technológiai Napokon három szekciót szerveztek az innovációs és K+F pályázatok, a hasznosítható egyetemi projektek és a technológia transzfer témái köré. A szakmai napon az előadások mellett a kapcsolatépítésé, a tapasztalatcseréé és a már megvalósult fejlesztések bemutatásáé volt a fő szerep.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka