2015. július: jegyzet, portré, kiállítás/konferencia, tudomány, innováció, lézer, egyetem, építés, atomenergia, hulladékgazdálkodás, zöldkörnyezet, it
2015. július 10.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Talaj menti bajok

Az ENSZ a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította 2015-öt, amire sokaknak bevillanhatott: ezek szerint mindenütt óriási problémák lehetnek a talajjal, egyébként miért foglalkozna vele ilyen intenzíven a világszervezet? Ami azt illeti, nem is tévednek nagyot, valóban súlyos gondok vannak a termőfölddel szinte a Föld minden országában, beleértve hazánkat is. A helyzet azonban még korántsem kezelhetetlen. Csak éppen majdnem mindent újra kellene gondolnunk a talajjal, azaz a termőfölddel kapcsolatban, mert ellenkező esetben valóban visszafordítha­tatlanul tönkretesszük magunk körül a világot.


Amikor a szakemberek sokkolni akarják a közvéleményt és a döntéshozókat, általában megemlítik, hogy a Föld eltartó képessége (leginkább a termőföld és az erre épülő mezőgazdaság) mindössze 8-10-13 milliárd ember. Ez, a jelenlegi 7,1 milliárdos összlakosságot tekintve, meglehetősen közeli éhínséget és világvégét vetít elénk. A másik, szintén nem igazán tudományosan megalapozott, ám még rémisztőbb adat: a világon évente mintegy 70-80 milliárd tonna termőföld tűnik el, vagyis 50-60 év múlva gyakorlatilag megszűnik a „termő Föld”. Ez utóbbit támasztja alá, hogy egy milliméter talaj spontán létrejöttéhez mintegy 20-50 év szükséges, viszont Európában jelenleg közel hússzor gyorsabban pusztul a talaj, mint ahogy épül vagy helyreáll, Amerikában ez az érték tízszeres, Kínában ötvenszeres.
És ha ez még mindig nem lenne elég a sokkoláshoz, a szakemberek azt is hozzáteszik, hogy a még el nem pusztult talajok kétharmada-háromnegyede is károsodott, mert alig van benne humusz és élőlény, viszont annál több a műtrágya, a növényvédő szer és egyéb szennyező anyag.

Évente több milliárd tonna termőföld tűnik el

Még mielőtt mindenki megrémülne, és unokái számára egy másik bolygót keresgélne: vannak más tudósok, más számokkal és érvekkel. Szerintük a Föld minden további nélkül képes lehet 15-20 (30-40?) milliárd ember eltartására, ez nem ökológiai vagy talajkérdés, hanem elsősorban gazdasági és politikai. Ők sem cáfolják a világszintű talajpusztulás tényét, csak annak mértékét: szerintük nem 70-80, hanem „csak” 15-20 milliárd tonna termőföld tűnik el főleg az erózió, defláció, elsivatagosodás, útépítés és a városok terjeszkedése miatt. Ezzel párhuzamosan viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi négy évtizedben a világon mégiscsak 70 százalékkal nőtt a mezőgazdasági művelésbe vont földterületek nagysága. Mire az előbbi szakemberek azzal vágnak vissza, hogy a szűzföldek feltörésével, a mocsarak lecsapolásával és az erdők részbeni kiirtásával az emberiség már a vastartalékait is felélte, most már valóban nem maradt semmi, ami az évi 70-80 milliós népességszaporodás élelmiszer-fogyasztását biztosítaná. Amire a másik tábor válasza, hogy…

Tudományos tudatlanság

A fenti, kissé karikírozott levezetésből a leg­­kevésbé sem az következik, hogy a szakemberek összevissza beszélnek, és a helyzet korántsem annyira súlyos. Igenis az, de vélhetően nem reménytelen. Az emberiségnek elméletileg már most is rengeteg – részben önkorlátozó – eszköze van a talajpusztító folyamatok visszaszorítására vagy megfordítására, csak bizonyos gazdasági és politikai okok miatt még nem használja ki azokat.
Ezzel párhuzamosan a kutatók szerte a világban éppen mostanában kezdenek rádöbbenni, mennyi mindent nem – vagy éppenséggel rosszul – tudunk a talaj- vagy a humuszképződésről, a talajok vízháztartásáról, a bennük lévő élőlényekről, a talaj és az időjárás kapcsolatáról és még sok minden másról.

Fogalomtár
Defláció
A szél pusztító ereje, amikor a növényzettel nem borított helyeken a talajrészecskéket tömegesen elhordja.

Elsivatagosodás
Az erózió mellett a termőföldek másik nagy ellensége. Az a klimatikus (forróság, vízhiány) és/vagy humán folyamat (erdőirtás, túllegeltetés), amelynek során a termőföld mezőgazdasági művelésre túlságosan szárazzá, gyakorlatilag sivataggá válik.

Erózió
Általános értelemben a víz és a jég felszínt pusztító munkája. A talajerózió a termőföld csapadékvíz vagy öntözés által kiváltott lepusztulása, a talaj legnagyobb ellensége.

Humusz
Vegyületek keveréke, a talaj legfontosabb alkotóeleme. Az a szerves anyag, amely már átesett a humifikáció folyamatán, vagyis az ott élő mikroorganizmusok és szervetlen anyagok hatására fokozatosan lebomlott, a növények számára felvehetővé vált. A talaj 1-2 százalékos humusztartalma alacsonynak tekinthető, 5 százalék fölött pedig magasnak.

Talaj
A talaj a földkéreg legkülső, vékony, maximum néhány méter vastagságú termékeny rétege. Alkotórészei között szilárd (élő növények, talajlakó állatok, humusz, ásványi anyagok), folyadék (víz) és gázfázisú anyagok (talajlevegő) találhatók. A talaj termékenységének legfontosabb tényezője a benne található humusz mennyisége és minősége.


Tévedés ugyanis azt hinni, hogy a talajtan konzervatív tudomány, amely nagyon lassan változik. Az elmúlt két évtized tudományos és technikai robbanása ott is éreztette hatását: az IT alapú analitikai laboratóriumok, a geo- és a térinformatika, a lézerszkennerek és a lézerdiffrakciós módszerek alaposan megváltoztatják a napi rutint, az így nyert eredmények hatására újból végig kellett gondolni az eddigi „kőbe vésett” tudományos tételeket. A világon közismert tudományos fogalom, a „biotechnológia csendes forradalma” pedig úgy tűnik, ezen a téren is döbbenetes változásokat hoz: a DNS-RNS alapú vizsgálati módszerek segítségével szinte az alapoktól kell újragondolni a humuszképződés és -hasznosulás elméletét. Ráadásul amit elméletileg már biztosan tudunk, azt jó lenne a gyakorlatban is hasznosítani, mert csak így lehet kivédeni a talajdegradációs folyamatokat.
Tegyük hozzá gyorsan, hogy a talaj nem csupán egy feltétlenül szükséges élelmiszer- vagy biomassza-termelő közeg, ennél sokkal komplexebb és sokkal „zöldebb” tényező: a fenntartható fejlődés egyik alapja is. A természetes ökológiai rendszerek „terméke”, a talaj ugyanis az egyik legjelentősebb édesvíztározó és -tisztító is a világon, és mint ilyen, érzékelhető befolyást gyakorol nemcsak a helyi mezőgazdaságra, de a mikroklímára és egyéb, globális meteorológiai folyamatokra is. A talaj ezenkívül a világ legnagyobb szárazföldi „szénlelőhelye” is: a növények által megkötött légköri szén-dioxid átmeneti tározójaként segítheti a felmelegedés, a globális klímaváltozás késleltetését. Mindemellett a talaj mintegy köztisztasági és közegészségügyi feladatokat is ellát: megköti, lebontja és átalakítja a humán eredetű szerves hulladékot, a szennyvizet, a különböző vegyi anyagokat is. Sőt, ha jól működik, képes elpusztítani az emberre, állatra veszélyt jelentő kórokozókat is.
Mint minden élő rendszer, a talaj sem terhelhető a végtelenségig: van egy határ, amely fölött már megszűnik védő vagy átalakító kapacitása, és kialakul a szennyezett, leromlott állapot, amikor a talaj már képtelen ellátni természetes funkcióit.

Globális problémák

Amikor a Föld legsúlyosabb talajproblémáit tekintjük át, a városok és az úthálózatok növekedése mellett mindenképpen ki kell emelnünk a talajeróziót, az elsivatagosodást és a talajszennyezést.
A talajerózió az egyik legnagyobb globális környezeti probléma lett, mivel általában együtt jár az erdőirtással. Az erdő nem csak oxigént és faanyagot termel, mérsékeli az intenzív csapadék káros hatását is. Egy tarra vágott erdő helyén lezúduló hatalmas eső akadálytalanul hömpölyög le a lejtőkön, magával sodorva a talaj legfelső, legtermékenyebb rétegeit. A talajerózió különösen nagy probléma a trópusi területeken, hiszen az esőerdők alatt a talaj termőrétege eleve nem vastag, az erdőirtás és -égetés után pedig igen gyorsan erodálódik. Az ilyen talaj maximum két-három évig termőképes, utána viszont kimerül, egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan alkalmas mezőgazdasági művelésre.

Erdőirtás után a talaj maximum két-három évig termőképes, utána kimerül

Az elsivatagosodás alapvetően klimatikus természeti jelenség, gondoljunk csak a Ráktérítő és a Baktérítő környékén található óriási sivatagokra (Szahara, Góbi, Kalahári, Arab, Takla-Makán stb.). Az általános hiedelmekkel ellentétben ezeken a száraz területeken is létezik növényi és állati élet, és ennek következtében minimális vastagságú talaj is. Az emberiség szaporodása, illetve természetátalakító dühe persze ezeken a területeken is óriási károkat tud okozni. Példa erre a Szaharától délre fekvő úgynevezett Száhel-övezet, illetve a Szahara északi része, ahol évente több százezer hektár termőterület szűnik meg. Az egyre nagyobb népesség ugyanis kényszerből „túllegelteti” a legelőket. A csonkolt növény fotoszintézise egy idő után már képtelen fenntartani a gyökérzetet, a növény, a legelő és a talaj is elpusztul, tovább terjeszkedik a sivatag.

A kényszerből „túllegeltetett” legelő is elsivatagosodáshoz vezethet

Talán még döbbenetesebb példa az Aral-tó esete, amely komplett ökológiai katasztrófa. A világ hajdan negyedik legnagyobb tava az emberi tevékenység hatására (túlzott öntözés) 90 százalékban kiszáradt. Környéket több tízezer négyzetkilométeren beterítette a kiszáradt tómeder felől érkező maró só, amely tönkretette a környék talaját, és lehetetlenné tesz mindenféle mezőgazdasági tevékenységet.

A felelőtlen talajszennyezésre és talajromlásra számos példa található világszerte, de talán egyik sem annyira ijesztő, mint ami az elmúlt egy-két évtizedben Kínában történt. A kínai gazdálkodók a nyolcvanas évektől kezdve mind nagyobb mennyiségben kezdtek el műtrágyát és növényvédő szereket használni, mert az állam igen alacsony szinten tartotta ezek árát. A hozzáértés nélkül adagolt, óriási mennyiségű kemikália – és a rossz talajművelési módszerek – nagyrészt már tönkretették a talaj minőségét és megújulási képességét. Egyes becslések szerint húsz éven belül Kínában a földterület több mint fele végleg alkalmatlan lesz intenzív földművelésre, hacsak nem lépnek fel drasztikusan e módszerekkel szemben.

Eközben Magyarországon…

A hazai talajviszonyokat a klasszikus bon mot-val jellemezhetnénk a legtalálóbban: a helyzet jó, de nem reménytelen. Az ország 80 százalékát (mintegy hétmillió hektárt) mező- és erdőgazdálkodásra alkalmas talajok fedik, amelyek minősége és termőképessége jónak tartható, az állapotuk, illetve annak fenntarthatósága viszont már kevésbé.
Azt talán mondanunk sem kell, hogy a szakma igencsak megosztott a hazai talajok állapotával kapcsolatban. Azzal szinte mindenki egyetért, hogy a talaj állapotának romlásával (termékenységének, széntartalmának és biológiai sokféleségének csökkenésével, kisebb vízmegtartó kapacitásával stb.) növekvő számú és intenzitású probléma jelentkezik, sokan azonban erős túlzásnak tartják azokat a jelzőket, amelyek szerint a hazai talajok „szörnyű” vagy éppen „katasztrofális” állapotban, netán „végveszélyben” lennének. Ezek a gondok egyelőre talán még nem olyan súlyúak, hogy a lakosság élelmiszer-ellátását vagy környezetét közvetlenül fenyegetnék, és nem is tűnnek visszafordíthatatlannak.
Nem mehetünk el ugyanis a pozitívumok mellett sem. A legfontosabb, hogy a magyar talajok nem mérgezettek, termékenységük nemzetközi összehasonlításban is jó. A hektáronkénti 4-5 tonnás búza, illetve a 6-7 tonnás kukoricatermést meglehetősen kevés műtrágyával, minimális mennyiségű növényvédő szerrel és szinte mérhetetlenül kevés istállótrágyával érjük el, az öntözött szántóföldek aránya meg jóformán kimutathatatlan. Mindez nem jelent mást, mint hogy a magyar mezőgazdászok értenek a szakmájukhoz, a hazai termőföld pedig – ma még – képes megfelelni a termékenységi elvárásoknak.
Ugyancsak pozitívumként kell megemlítenünk, hogy a két-három évtizeddel ezelőtt nagy veszélyt jelentő savas esők már nem fenyegetik hazánkat, és így nem okoznak sem erdőpusztulást, sem kiterjedt talajsavanyodást. Rossz minőségű, savanyú talajokból úgyis van több mint egymillió hektár, és velük megannyi tennivaló.
A fentiekben felsorolt világproblémák közül az elsivatagosodás a földrajzi (és társadalmi) helyzetünk miatt sem igazán fenyeget bennünket.

A műtrágyák és kemikáliák túlzott használata már inkább érint minket is. A néhány évtizeddel ezelőtti hazai helyzet sokban hasonlított a mostani kínaihoz; a nagyvonalú állami szubvenció miatt a hetvenes-nyolcvanas években az egy hektárra jutó műtrágya-felhasználásunk elérte a 280 kilogrammos átlagot, ami még így is jócskán elmaradt a holland (780) vagy a belga (530) értékektől. A minél nagyobb mennyiséget akkoriban egyébként is az intenzív, világszínvonalú mezőgazdasági termelés egyik legfontosabb ismérvének tekintették. A környezetvédelem vagy fenntarthatóság sokadrangú, sőt fel sem ismert kérdés volt nyugaton és keleten egyaránt.

A műtrágyák és kemikáliák túlzott használata tönkreteszi a termőföldet

A rendszerváltás után az állami támogatás megszűnése, illetve a nagyüzemek felbomlása következtében a hazai műtrágya-felhasználás az addigi 20-25 százalékára zuhant vissza, és azt követően hektáronként 50-60 kilóról emelkedett folyamatosan a mai 85-90 kilóig. (Hollandia és Belgium jelenleg hektáronként 140-150 kiló műtrágyát használ fel.) A legfontosabb ellenérv a túlzott műtrágya-felhasználás ellen ma Magyarországon jellemző módon továbbra sem környezetvédelmi, hanem inkább gazdasági: a legnagyobb vetésterülettel rendelkező búza- és kukoricaföldeken egyszerűen nem hozza vissza az árát a többletműtrágya.

A magyar helyzet annyiban hasonlít a világ problémáihoz, hogy nálunk is az erózió okozza talán a legnagyobb gondot, szerencsére nem feltétlenül az erdőirtás szörnyű következményei miatt. Az erdősültség aránya az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, jelenleg hazánk területének mintegy 21 százalékát borítja erdő. Így is éppen elég fej­fájást okoz a főleg a felmelegedés számlájára írható (bükk, fekete- és lucfenyő) fapusztulás és annak a talajra, a kritikus arányú szervesanyag-vesztésre ható negatív következménye (Innotéka, 2014. december).
Magyarország mezőgazdasági területeinek mintegy 30-35 százalékát veszélyezteti az erózió, ami azért is kellemetlen, mert általában a domb- és hegyvidékeken kell ezzel számolnunk. Márpedig hazánk legjobb termőterületeinek igen jelentős része „hullámos” térszínen található, amilyen például a Dunántúli-dombság, a Mezőföld és a Kisalföld egy része. Mivel az intenzív mezőgazdasági művelés tovább gyorsíthatja az eróziós folyamatokat, nagyon oda kell(ene) figyelnünk arra, hogy ezeket az értékes területeket lehetőleg ne tegyük tönkre.

„Hullámos” térszín

Még hosszan lehetne sorolni a talajainkat érintő problémaköröket, de csupán néhányat említünk meg ezek közül. A szikesedés a hazai mezőgazdasági terület mintegy 10 szá­zalékát veszélyezteti (Hortobágy, Nagykunság, Körös-vidék), és hasonló arányban okoz gondokat a talaj savanyodása, amely elsősorban az Alpokalján és az északkeleti hegyvidékeken probléma. Nem mondhatók ideális termőterületnek a Homokhátság, a Nyírség és Somogy laza szerkezetű, nagy vízáteresztő, csekély víztartó képességű és tápanyagkészletű homoktalajai sem. A kedvezőtlen adottságú termőföldek közé tartoznak az úgynevezett „tömődött” és a sekély termőrétegű talajok is. Olyan területek is előfordulnak, ahol már a túlzott vegyszerezés nyomai jelentkeznek, illetve ahol a hulladéklerakók, illegális veszélyeshulladék-tárolók és ipari létesítmények miatt mutatható ki súlyos talajszennyezés.
Mindezek megoldása persze nálunk sem elsősorban tudományos, hanem gazdasági kérdés: a szikes vagy a savanyú talajok fel­javítása, az öntözőhálózat kiépítése, a belvizek kezelése vagy éppen a szerves trágyák arányának növelése igazán jót tenne a hazai talajoknak és a mezőgazdaságnak, csak lenne, aki mindezt finanszírozza…

A szakember véleménye

De nézzük, mit mond a globális és a magyarországi talajhelyzetről egy több évtizedes tapasztalattal bíró szakember.
Biró Borbálát, a Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszékének egyetemi tanárát, egyúttal a Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztályának elnökét kerestük meg, akinek a szakmán belül is markáns véleménye van a talajokról.
Sarkalatos álláspontja szerint nemcsak a szűkebb szakma, de az egész emberiség kényszerű paradigmaváltás előtt áll a talajokkal, a termőfölddel kapcsolatban. A tragikus talajpusztító folyamatokat látva és a következményeit a jövőbe kivetítve rá kell döbbennünk arra, hogy nem folytathatjuk a jelenlegi gyakorlatot: nem pusztíthatjuk tovább a talaj élővilágát, mert ezzel visszavonhatatlanul tönkretesszük a világot magunk körül.

Az illegális veszélyeshulladék-tárolók és ipari létesítmények miatt is kimutatható súlyos talajszennyezés

Mert a talaj korántsem egy gépszerűen működő, élettelen közeg, amelynek legfontosabb feladata, hogy stabilan tartsa a növények gyökérzetét vagy az épületeket. Egyszerű megfigyeléssel, de főleg egy mikroszkóp segítségével bárki meggyőződhetne róla, hogy a talaj nagyon is élő, sőt életet adó anyag, ahol a talajélőlények milliárdjai élnek szoros szövetségben, akár szimbiózisban is egymással és a növényzettel. A talaj csakis attól talaj (sőt termőtalaj), hogy élet van benne, a növény–állat–ember táplálékláncban az első, kihagyhatatlan és megkerülhetetlen láncszem.

A talaj csakis attól talaj, sőt termőtalaj, hogy élet van benne

A talaj legfontosabb funkciója, hogy termékeny legyen, márpedig ehhez egy teljes föld alatti táplálékhálózat, az egysejtűektől a többsejtűekig, számos élőlény együttélésére és együttműködésére van szükség. A legkülönfélébb baktériumok, gombák, atkák, fonálférgek és földigiliszták mindegyikére szükség van ahhoz, hogy kiváló minőségű talajunk és vegetációnk legyen. A talajbiológusokon kívül érthetően kevesen hallottak például a mikorrhiza gombákról, pedig az úgynevezett „hasznos mikroszervezetek” egyik legfontosabb csoportját éppen ezek alkotják. Arról nevezetesek, hogy a nö­vények több mint 80 százalékával együttműködésre, hasznos szimbiózisra képesek. Gombafonalaik megnövelik a növény víz- és tápanyag­felszívó felületét, ezzel elősegítik a jobb túlélést, a nagyobb növénynövekedést. A kölcsönös kapcsolat, a gombák környezeti alkalmazkodóképességét is jól kihasználva, a szennyezett és/vagy degradált talajokon is előnyösen hasznosítható, a műtrágyákat a növény számára szintén pótolni képes nitrogénkötő baktériumok számos típusához hasonlóan.

A mikorrhiza gombák szimbiózisra képes hasznos mikroszervezetek, megnövelik a növény víz- és tápanyagfelszívó felületét (jobbra)

Ha pedig az úgynevezett xenobiotikumok (mesterséges, „életidegen” anyagok) közé tartozó mezőgazdasági kemikáliákkal (gyomirtók, gombaölők, rovarirtók stb.) ezeknek az élőlényeknek a kisebb-nagyobb részét kiirtjuk, ne csodálkozzunk azon, ha a talaj termőképessége leromlik, és a végső stádiumban akár meg is szűnik. Az ilyen, önszabályozásra, toleranciára és regenerációra (rezilienciára) már nem képes közeget (amit talajnak igazából már nem is nevezhetnénk), az intenzív módon termesztők mesterségesen, kívülről bevitt anyagokkal – például műtrágyákkal – kénytelenek „feljavítani”, vagyis a talaj legfőbb funkciójának megfelelően azt növénytermesztésre, állattartásra és ezzel az emberi életre is alkalmassá tenni.
És itt beindul az ördögi kör! A nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmú műtrágyák kontrollálatlan felhasználása köztudottan a talaj savanyodását idézi elő – a magyar talajok átlagos pH-értéke például az elmúlt fél évszázadban egy teljes értékkel csökkent. Igen ám, de minél savanyúbb egy talaj, annál kevésbé tudnak működni benne (egyebek között) a talaj nélkülözhetetlen, biológiai úton nitrogént megkötni képes baktériumai. Rosszabb állapotba kerülnek a növények, amin csak újabb műtrágyabevitellel lehet „segíteni”.
És ha a talaj pH-értékének csökkenése eléri a 4-es értéket, ezek a baktériumok el is pusztulnak, és velük együtt eltűnik az a levegőből „ingyen” megkötött hektáronként 60–250 kilogramm nitrogén is, amely a növények (és a növénytermesztők) számára is létfontosságú lenne. Tehát jöhet a még nagyobb adag műtrágya!

Biró Borbála hangsúlyozza, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett szeretne érvelni. Napjainkban már ideje elgondolkodni ezeken a törvényszerűségeken, és le­­vonni a megfelelő következtetéseket a talajokat ért számos negatív hatással kapcsolatban.

A talajvédelem tízparancsolata
(Stefanovits Pál akadémikus nyomán)
  1.  Ne foglalj el a természettől több és jobb földet, mint amennyi okvetlenül szükséges!
  2.  Ne engedd, hogy a víz elrabolja a talajt a gondjaidra bízott területről!
  3.  Ne engedd, hogy a szél elhordja a földet!
  4.  Feleslegesen ne taposd, ne tömörítsd a talajt!
  5.  Csak annyi trágyát vigyél a talajba, amennyit a növény kíván!
  6.  Csak jó vízzel öntözz, anélkül, hogy vízfelesleget okoznál!
  7.  Ne keverj a talajba olyan anyagot, ami nem bomlik el benne, ha csak nem javítási céllal teszed!
  8.  Ne vigyél a termőföldre mérgező anyagot, ami tönkreteszi a talaj élővilágát!
  9.  A talaj termékenységét őrizd meg, és ha lehet, növeld!
  10. Ne feledd: a talajon nemcsak állsz, hanem élsz is!

Biztos, hogy ilyen sok és „kényelmesen kezelhető” műtrágyát vagy növényvédő szert kell felhasználnunk? Biztos, hogy a kórokozó gombákat fungicidekkel (gombaölő szerek), a kártevő rovarokat inszekticidekkel (rovarölő szerek), az atkákat meg csak akaricidekkel (atkaölő szerek) lehet irtani? Az „ökologikus” szemléletű példák sora bizonyítja, hogy a mesterséges trágyák helyettesíthetők istállótrágyával, zöldtrágyával, komposzttal és a megfelelő agrotechnikával is.

Műtrágyák helyett istállótrágya, zöldtrágya, komposzt használatával, hozzá megfelelő agrotechnikával is működhetne a mezőgazdasági termelés

Nagyobb szerepe lehetne a biológiai növényvédelemnek is, ahol a kártevők és kórokozók természetes ellenségeit vagy a helyesen gondozott talaj elnyomó, „szupresszív” képességét használnánk fel.
Jó lenne, ha az emberiség végre felfogná: a talaj mikro- és makroflóráját, faunáját napok alatt ki lehet irtani, de évek, évtizedek, sőt évszázadok kellenek ahhoz, hogy a meg­felelő talaj – és annak egyensúlyi állapota, önszabályozó és önműködő képessége –, saját földi, emberi életünk alapvető közege ismét hiánytalanul a rendelkezésünkre álljon.•

 
Innotéka