2015. június 9.

Szerző:
Dombi Margit

„Szupertudós” vízvágóval gyártott LED lámpatestek

A magyar fejlesztésű utcai LED világításhoz szükséges eszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Mezei-Vill Kft. májusban csúcstechnológiás vizesvágó berendezést állított üzembe berettyóújfalui gyárában. Az amerikai gyártmányú OMAX 80X JetMachininggel a kerámiától a fémig, az üvegtől a fáig szinte minden olyan anyagot el lehet vágni, ami nem oldódik vízben. Különleges A-Jet feje pedig arra is alkalmassá teszi, hogy vágás közben maximum 60 fokkal megdöntse a vágófejet. A Magyarországon egyedülálló berendezésről Tiszovszky Zsolttal, a cég fejlesztésekért felelős munkatársával beszélgettünk.


Miért éppen ezt a berendezést választották?

– Kipróbáltunk valamennyi céljainknak megfelelő technológiát, és azt állapítottuk meg, hogy egyedül ez a speciális vizesvágó tudja azt, ami nekünk kell. A vágáshoz használt 4000 bar nyomású víznek köszönhetően az OMAX 80X JetMachining vágásideje ugyanis rövidebb, mint más vizesvágóké. A választásnál szempont volt még, hogy ez a technológia teljesen környezetbarát, saválló anyagokat is el lehet vágni vele anélkül, hogy az anyag belső szerkezete megváltozna, sérülne. Nagyon fontos az is, hogy a vágásnál nem keletkezik pluszhő, ezért anélkül lehet erre érzékeny anyagokat, például saválló dolgokat, üveget vágni, hogy a megmunkálás során az anyag belső szerkezete megváltozna, sérülne.

Kérem, mutassa be részletesebben a berendezést.

– Az OMAX 80X JetMachininget Windows alapú OMAX MAKE vezérli. Saját ter­ve­­ző­­­programokkal rendelkezik: van egy két­di­menziós meg egy háromdimenziós ter­vező­program­ja, így magán a gépen el lehet készíteni a munkadarab teljes tervdokumentációját is.

OMAX MAKE vezérlő

A be­rendezés a gyártó standard méretű híd típusú vízsugaras gépei közé tartozik, mégis kellően nagy – 4572 × 2261 milliméter – asztala van, ami alkalmassá teszi a nagyobb munka­darabokkal való munkavégzésre is. Az x tengely mentén 4165, az y mentén pedig 2032 milliméter úthosszt kínál, ami egészen kiválónak mondható. A berendezés része a kifejezetten abrazív víz­sugaras környezetekhez kialakított IntellTRAX precíziós dörzshajtás-technológia, illetve alapfelszerelés az ömlesztett abrazív anyagtovábbító rendszer, valamint a strapabíró OMAXMAXJET fúvóka. Ez a masszív és megbízható rendszer csekély karbantartást igényel, használata pedig ugyanolyan egyszerű, mint a hagyományos szerszámgépeké.

A-jet 3D fej
A gyártási folyamatukban jelentős vágásigénnyel jelentkező hazai vállalkozásoknál nem tekinthető szokatlannak, hogy vizes­vágóval dolgoznak. Akadnak cégek szép számmal, amelyek 3D-s forgatófejjel felszerelt vizesvágóval rendelkeznek, ami nemcsak síkbeli elmozdulásra képes, de a z tengely mentén is be tudja járni a szükséges utat. Mivel tud többet az Önök berendezése?

– A mi gépünk hattengelyes, ami azt jelenti, hogy csővágó funkciója is van. Háromdimenziós vágást lehetővé tevő fej természetesen más hasonló berendezéseken is van, ám az OMAX 80X-et olyan fejjel szerelték fel, ami a normál x-y-z koordinátatengelyek követésén kívül azt teszi lehetővé, hogy a vágósugarat vágás közben 60 fokkal elforgassa. E típus további előnye a többi hasonló berendezéshez képest az, hogy nemcsak nagyon pontosan, de nagyon gyorsan is dolgozik, ezáltal maximalizálja az üzemidőt és a profittartalmat. A gyorsabb elmozdulási sebesség egyébként a berendezés innovatív precíziós lineáris enkóderes pozicionáló rendszerének köszönhető. A nyomást egy háromkörös rendszeren keresztül emeli 4000 barra az OMAX speciális, saját fejlesztésű vízpumpája.

Hattengelyes OMAX 80X vízvágó
Mekkora az OMAX 80X teljesítménye?

– A teljesítmény az adott munkadarab pa­ra­­métereinek, vagyis a megmunkált anyag minőségének, vastagságának függvénye, ezek alapján számolja ki a komputer az egy munka­darab megmunkálásához szükséges időt. Jelenleg közvilágítási lámpaalkatrészeket, ezen belül alumíniumburákat, e burák alkatrészeit vág­juk az OMAX 80X-szel. Lámpabura végzáró elemből például óránként 560 darabot vág a gép.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka