2015. január 8.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Passzívházak: enyhülnek a masszív előítéletek

A fejlett és egyre környezettudatosabb társadalmak az elmúlt két évtizedben megpróbáltak túllépni a hagyományos „energiazabáló” építési módokon. Ezek a téli, fosszilis alapú (földgáz, olaj, szén) fűtésen és a nyári, elektromos légkondicionáláson alapulnak. Ez utóbbi mögött viszont általában szintén fosszilis fűtőanyagú vagy atomenergiát hasznosító erőművek állnak. Az egyik kiút a kis energiaigényű, illetve az úgynevezett passzívház lehet, amelyből már mintegy 50 ezret adtak át a világon. Magyarországon számuk még nem éri el a százat, de úgy tűnik, viharos gyorsasággal enyhülnek a velük szemben táplált előítéletek.


A kiútkeresés számos fogalmat és irányzatot hozott a felszínre, amelyek között természetesen akad némi keveredés is. A legáltalánosabb megnevezés az alter­natív vagy „zöld” építészet, de találkoz­ha­tunk a bio, öko, organikus, autonóm, passzív, energiatakarékos, energiahatékony, kis energiaigényű, nulla energiaköltségű, zéró emissziós meghatározásokkal is, nagy eséllyel összekeverve lényegi tulajdonságaikat: a természetközeliséget, illetve az energia­takarékosságot.

Az úgynevezett öko(logikus) építészet a környezettel való összhangot tartja elsődlegesnek. Ide tartoznak a természetes anyagokból készült bioházak, a főleg megújuló energiával működtetett „zöld” épületek, az úgynevezett autonóm ház, illetve ezek ötvözetei. A másik halmazt az energiatakarékosságra fókuszáló épületek teszik ki, ezek legismertebb csoportját az úgynevezett passzívházak alkotják. Ezeknél nem kizáró ok a szilikátfal vagy a műanyag szigetelés, viszont kiemelt fontosságot tulajdonítanak a kis energiaigénynek, amit a mi éghajlatunkon főleg a fűtés befolyásol.

A két csoportot nem igazán célszerű sem összehasonlítani, sem összekeverni.
A vályogból és fából épült, fotovoltaikus energiatermelésre, napkollektorra, pellet­fű­téses kazánra és gyökérzónás szennyvíztisztításra alapozó „autonóm ház” például nagyon zöld és nagyon „bio”, az ökológiai lábnyoma is minimális, viszont nem feltétlenül energiatakarékos. Nagy eséllyel megbukna a passzívház-minősítésen, hiszen fűtési energia­igénye sokszorosan meghaladja a 15 kWh/m²/év értéket.

A vastag polisztirol szigeteléssel és jól záró műanyag ablakokkal ellátott passzívházak ugyan megbízhatóan kizárják a hőséget és a hideget, ám az éltető oxigén bejuttatásához igen komoly gépészeti háttér szükséges. Ez persze nem képzelhető el megbízható elektromos hálózat nélkül, így az egész életciklusra számolt ökológiai lábnyom is tekintélyes lehet. Egy ilyen házat pedig jó lelkiismerettel nem igazán nevezhetünk öko- vagy bioháznak.
Szerencsére azért akadnak közös eszközök, például a megújuló energia használata, és közös célok is. A fosszilis energiaforrások minél kisebb mértékű felhasználása, a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése, a környezet védelme és kímélése, az ökológiai lábnyom hatékony csökkentése.

Igencsak valószínű, hogy a világ építé­sze­te nem a „bio-öko”, hanem inkább a ki­emel­ten energiatakarékos „passzívházas” irányba halad. Egyrészt mert a fejlett világon belül jóval többen élnek a téli fűtést igénylő mérsékelt éghajlati övben, mint a kályhát nem ismerő szubtrópusokon és a trópusokon. Másrészt a passzívházakból nemcsak családi otthonokat, de sok száz lakásos városi épületeket is fel lehet húzni. Ez pedig a túlzsúfolt európai vagy ázsiai országokban nem elhanyagolható szempont.

De mi is az a passzívház?

A passzívház az alacsony energiaigényű házak továbbfejlesztett változata. A fűtési energiafelhasználása a hagyományos épületekének a töredéke, nem haladhatja meg a 15 kWh/m²/év értéket. Összehasonlításképpen: a hagyományos téglaszerkezetű épületek mintegy 300-400 kWh/m²/év energiát használnak fel fűtési célra, sőt a sátortetős „Kádár-kockák” akár a 400-500 kWh/m²/év értéket is elérhetik. A mostanában épülő, jól szigetelt új lakások 100-150 kWh/m²/év körül „fogyasztanak”.

A passzívházaknál akad még jó néhány egyéb teljesítendő technikai feltétel is (légtö­mörség, túlmelegedés elkerülése, hőhídmentesség stb.), de a lényeg a szigorú energiamutatók betartása. Ezt egyébként a legendás darmstadti Passzívház Intézet által kifejlesztett tervezési csomaggal (Passivhaus Projektierungs Paket; PHPP) már jó előre ki lehet számítani, s akkor nem fordulhat elő, hogy az építkezés közben vagy csak utána derül ki, hogy mégsem passzívházat hoztunk létre.

Mivel egy ilyen épületben az ablakon keresztül érkező napsugárzást, illetve a belső hő­forrásokból (háztartási gépek, emberi test) származó energiákat is hasznosítják, az épületben hagyományos központi fűté­si rend­szerre általában nincs szükség. Az épü­let frisslevegő-ellátását hővisszanyeréses szel­lőz­tetőberen­dezés oldja meg. A hőcserélő az elhasznált és eltávozó levegő hőmennyiségének több mint 75 százalékát visszanyeri. Télen például a 0 °C-os friss levegőt a 20 °C-os elszívott meleg levegő legalább 15 °C-ra melegíti fel. Nyáron viszont nagy szükség van árnyékolóeszközökre, például vízszintes épületelemekre, redőnyökre, úgynevezett zsalúziákra. Ezek akadályozzák meg az épület túlmelegedését, és ha van, a talajszondákból származó hűvös víz.

De még mielőtt túlzottan elmennénk építész- és gépészmérnöki irányba, jegyezzük meg: a passzívház jóval több, mint egy vastag szigetelésre és kiváló nyílászárókra, valamint gazdaságossági számításokra alapuló épület-energiatakarékossági koncepció.

A passzívház sematikus ábrája

A passzívházak tulajdonképpen önmagukban környezetbarátok, hiszen nagyon kevés fosszilis energiát igényelnek, de elfogadásukhoz azért általában társul valami „filozófia” és meggyőződés is: hogy a kevesebb energiafelhasználással segítek valamit a Föld jövőjén.
Nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen házat Németországban – ahol a „zöld gondolat” az elmúlt évtizedekben hallatlanul gyorsan terjed – adták át és el (a világon fellelhető mintegy 50 ezer épület több mint felét). A német polgárok örömmel adóznak a megújuló energiaforrások hasznosításának fejlesztésére, biogázüzemek, hatalmas szélparkok felépítésére. Ma már szinte minden második német házon vagy napkollektor, vagy fotovoltaikus napelem található, hogy minél kevesebb környezetszennyező fosszilis energiaforrást (szén, olaj, földgáz) és veszélyesnek ítélt atomenergiát kelljen felhasználni. Tökéletesen beleillik ebbe a sorba a kevés energiát fogyasztó, mégis komfortos passzívház.

Vagy éppen a Passivhaus Plus, amely éppen annyi energiát termel, mint amennyit az épület elfogyaszt, illetve a Passivhaus Premium, amely (a napelemek és a szélkerekek segítségével) éppenséggel energiatöbbletet termel. Szaknyelven ezeket „zéróenergiás”, illetve „pluszenergiás” háznak nevezik.

Itthon az energiatudatosság ma még jóval alacsonyabb szinten van, a zöld gondolat pedig éppen csak bimbózik. Hazánkban hetven éve nem épült olyan kevés (7293 darab) lakás, mint 2013-ban. A mégis építkező középosztálybeliek többsége arra koncentrál, hogyan tudna hitel nélkül boldogulni, kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy passzívház segítségével megóvja a földi klímát. A tehetősebbeknek nem okoz gondot az évi több milliós fűtés-hűtés számla, különben sem akarnak lemondani a tíz tornyocskáról, a fűtött uszodáról meg a liftes tripla­garázsról holmi gyanús környezetvédelmi célok érdekében.

Mindezek ismeretében egészen jó eredménynek számít, hogy az elmúlt öt évben közel száz passzívház épült, amelyek közül már 19 minősített. (A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a megépült passzívházaknak csak töredéke folyamodik az egyébként több százezer forintba kerülő darmstadti minősítésért.) A házak többsége – nem meglepő módon – Budapesten és agglomerációjában található, de olyan települések is felkerültek a passzívházas térképre, mint például Kiskunfélegyháza, Orosháza vagy a Győr-Moson-Sopron megyében található Tényő. Szinte kizárólag új építésű házakról van szó, a passzívházas felújítás, ha nem is lehetetlen, de embert és főleg pénztárcát próbáló feladat, kevesen vágnak bele. A hazai passzív épületek zöme (ahogy külföldön is) lakóház, noha gazdaságilag legalább ugyanennyi értelme lenne a „passzív középületeknek” is. Itthon egyelőre egy óvoda és egy iskola tartozik ebbe a körbe, ám a hírek szerint több hasonló terven is dolgoznak a szakemberek.

Az első hazai passzívház-minősítést 2009 februárjában kapta meg egy Szadán épült családi ház.

Mérföldkőnek számít a 2012-ben épült pesterzsébeti iskola, amely az első ilyen középület Magyarországon, valamint a közelmúltban átadott „százlakásos passzívház” Angyalföldön, a Jász utcában. Az építtető-tulajdonos helyi önkormányzat bérházként hasznosítja majd az épületegyüttest.

Szekér László DLA okl. építészmérnök a Passzívház-építők Országos Szövetségének alapító elnöke, minősített passzívház-tervező elmondta:
„Amikor öt évvel ezelőtt Szadán átadtuk az első minősített passzívházat, még szakmai körökben is elég nagy volt a bizonytalanság: mi is ez, mit tud, mire jó. Azóta el­értünk arra a szintre, hogy ingatlanhirdetésekben a passzívház már értéknövelő hívószónak számít. Az már más kérdés, hogy száz ilyen hirdetésből egy-kettő az, ami valódi passzívházakra vonatkozik, a többi vagy tájékozatlan, vagy valótlant állít, de mindenképpen jelzése annak, hogy ezt a fajta minőséget már a piac is kezdi elfogadni, sőt értékelni. Azokat pedig, akik még ma is egy kis, marginális, küldetéstudatos réteg úri passziójának tartják a passzívház-építést, szívesen elkalauzolom Németországba vagy akár csak Bécsbe. Ott ugyanis azzal szembesülhetnek, hogy százával, sőt ezrével épülnek hasonló épületek. Az osztrák fővárosban konkrétan egy egész városnegyedet húznak fel ilyen házakból, szemmel láthatólag nem tartanak attól, hogy ne lenne rájuk kereslet.”

A szakembernek egyébként meggyőződése, hogy a következő öt évben itthon is „berobban” a passzívház-építési piac, mondhatni exponenciális fejlődést vár. A tervezők már most is érzékelik a fokozott érdeklődést az ilyen típusú házak iránt, különösen azokról a területekről, ahol már megvalósult hasonló jellegű épület. Az új megrendelők már nem bizonytalankodnak, nem írják körül az elvárásaikat, kifejezetten azt a minőséget keresik, amelyet egy igazi minősített passzívház tud nyújtani. Úgy tűnik, egy-egy ilyen épület, ha nem is etalon, de megkerülhetetlen viszonyítási alap lett az adott terület ingatlanpiacán, befolyásolva az árakat is.

Emögött egyrészt az áll, hogy a globális klímavédelem, a fenntarthatóság eszméje, a „zöld gondolat”, az életciklus-szemlélet már nálunk is kezd polgárjogot nyerni, másrészt pedig az elmúlt húsz évben a passzívház-építés is kinőtte a gyermekbetegségeket, sőt nagy sikerrel integrálta magába a legújabb műszaki-technológiai eredményeket. Két évtizeddel ezelőtt például a mára megmosolyogtatóan kis teljesítményű napelemek is horrorisztikus összegekbe kerültek (volna), ma már szinte automatikusan tervezik a házakra ezeket az egyre olcsóbb, egyre nagyobb teljesítményű paneleket. Hasonló a helyzet a gépészettel is: húsz esztendeje még nem létezett itthon internet, a mobiltelefonon sms-t sem lehetett írni. Napjainkban pedig integrált, felhő alapú, automatizált épületfelügyeleti rendszerrel dolgozhatnak a gépészek, és minden adat megjelenhet a tulajdonos tabletjének vagy telefonjának érintőképernyőjén.

Európai uniós követelmények
A szélesebb közvéleményben, de még az építőiparban is kezdenek gyökeret verni azok a bizonytalan eredetű hírek, miszerint „az Európai Unióban 2018-tól már csak nulla energiafelhasználású lakások épülhetnek”. A klasszikus jereváni rádióra utalva mi is megerősíthetjük: a hír igaz. Csak nem 2018-tól, hanem 2021-től, és nem nulla, hanem közel nulla lesz a megkövetelt energiaigény. Ami azért cseppet sem mindegy.
A 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikke szerint ugyanis az új középületeknek 2019. január 1-jétől, valamennyi új épületnek pedig 2021. január 1-jétől kell a közel nulla energiaigényű követelménynek megfelelniük.
A „közel nulla” szintet nem számszerűsítették, ami jó alkalmat ad a tippelgetésekre és a találgatásokra. Az EU-tagállamoknak nemzeti cselekvési terveket kell készíteniük. A magyar Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát már 2013 közepén el kellett volna fogadni, de még mindig a kormány előtt van. A nyilvános tervezet szerint az új épületekre vonatkozó követelményrendszert fokozatosan vezetik be, az első fázisban csak az úgynevezett „költségoptimalizált szint” lesz kötelező. Ez viszont már 2015. január 1-jétől érvényes, amennyiben valaki energiamegtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati forrást, illetve központi költségvetési támogatást vesz igénybe.

Kényelem és takarékosság oldja az előítéleteket

A Green Press Kft. – a Passzívház-építők Országos Szövetsége és a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) szakmai támogatásával – december elején immár ötödik alkalommal rendezte meg a Passzívházak és energia­hatékony épületek című szakmai konferenciát. A 18 (!) egyenként húsz-huszonöt perces előadás túlnyomó része a szakembereknek szólt, de a szakmán kívüli érdeklődők számára is akadt elég érdekesség és tanulság. Például az, hogy a passzívházak tervezése és építése egészen speciális szaktudást igényel, amivel még egy sokéves praxist maga mögött tudó építész, gépész vagy kivitelező sem feltétlenül rendelkezik. Hirtelen felindulásból, véletlenül vagy a kiviteli terveket utólag módosítgatva lehetetlen passzívházat tervezni. Érthető tehát, hogy az Energie Planer Team (Németország) és az Építész Továbbképző Kft. közreműködésével már a nyolcadik évfolyam zárult a nemzetközi minősített passzívház-tervezői tanfolyamon. A kurzus nehézségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a résztvevők száma elérte a kétszázat, a vizsgára is nyolcvannál többen jelentkeztek, a sikeresen abszolváltak száma viszont mindössze 58.

A „csak” energiahatékony vagy kis energiafelhasználású épületek tervezése és kivitelezése kevesebb precizitást igényel, hiszen itt nincsen olyan energiafelhasználási szint (mint a passzívháznál), amit feltétlenül be kell tartani, örülni lehet minden kilowattóra megtakarításnak. Mint kiderült, az előadók (és a hallgatók) nagy része ugyan elkötelezett híve a passzívházaknak, de nem ellensége az egyéb épületenergia-spórolási módszereknek sem. Különösen a használt lakásoknál tartják fontosnak az átgondolt, megtervezett, jól kivitelezett energiahatékonysági beruházásokat, hiszen ezeknél csak nagyon ritkán lehet passzívház-minősítést elérni.

Nem utolsósorban az is kiderült, hogy – bár a többieké sem rossz, de azért – mindig az aktuális előadó cége gyártja a legjobb, leghatékonyabb anyagot, gépet, szerelvényt, szolgáltatást, szoftvert. Ezzel semmi baj nem volt, egy óra múlva ugyanis ugyanezzel a levezetéssel jött a konkurencia, legalább volt összehasonlítási alap.
Majd az is összeállt, hogy igen nagy kár lenne félinformációk és előítéletek alapján megítélni a passzívházakat. Ezek közül összegyűjtöttünk néhányat.

Előítélet 1.: Rossz benne a levegő

Valószínűleg az a tévhit akadályozza leginkább a passzívházak elterjedését az egész világon, hogy a légmentesen szigetelt házakban egészségtelenül rossz a levegő. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz, amiről mindenki meggyőződhet, ha egyszer eljut egy ilyen ingatlanba. Az persze kétségtelen, hogy folyamatosan egy lakásnak nevezett légmentes („légtömör”) dobozban tartózkodunk – ezenkívül viszont már semmi sem úgy van, ahogy elképzelnénk. Egyrészt minden ablakot (és ajtót…) ki lehet nyitni, hogy még a klausztrofóbiások se érezzék fenyegetve magukat, és ha valakinek úri kedve tartja, minden további nélkül beengedheti a májusi rózsaillatot, vagy tornázhat a jeges szélben. (Az már más kérdés, hogy ezzel fölborítja a belső légkomfortot, de ez záros időn belül úgyis helyreáll.) Ami ennél fontosabb – és ezt több előadó is hosszasan és meggyőzően részletezte –: a gépészettel segített légcsere télen-nyáron friss, por- füst- és pollenmentes levegőt biztosít, stabil hőmérséklettel, páratartalommal és szén-dioxid-szinttel, a légkondicionáló által keltett zaj és jeges huzat nélkül.
Ehhez természetesen megfelelő technikai háttér kell: hőszivattyúkkal, hőcserélőkkel, termosztátokkal, ventilátorokkal, elektronikus vezérléssel, épületfelügyeleti rendszerrel, pollenszűrővel. Az kétségtelen, hogy egy igazi „bio” parasztházban ilyen berendezésekkel nem találkozunk, de érdemes belegondolni: milyen komfortosan érezheti magát, mondjuk, egy allergiás ember ott és itt, az augusztusi negyven fokban, a parlagfűszezon kellős közepén…

Előítélet 2.: Nagyon drága

Az egyik gyakorlott előadó frappáns kérdéssel gondolkodtatta el a hallgatóságot: ugye mindenki tudja, hogy mennyit fogyaszt a kocsija. És a lakása? És mennyit tudna megspórolni évente, ha csak a legfőbb szigetelési problémákat szüntetné meg? Ennek fényében érdemes még jóval az építkezés megkezdése előtt átgondolni és átszámolni, nem lenne-e célszerű passzívházat építeni, amely ugyan 10-15-20 százalékkal többe kerül, mint egy hagyományos épület, viszont a következő időszakban csak töredék energiaszámlát kell fizetni, a vastag hőszigetelés ugyanis évtizedekig nem megy tönkre. Ráadásul a tulajdonos komfortosabban fogja magát érezni, és még az a jó érzése is meglesz, hogy tett valamit a Föld megmentéséért, a globális klímaváltozás megakadályozásáért. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy sokkal könnyebb a technikai részleteket optimalizálni, mint arra a kérdésre válaszolni, vajon mennyibe kerül majd öt, tíz vagy éppen harminc év múlva egy kilowattóra energia.

Előítélet 3.: Nem szép

Ez már szubjektív kategória, és általában azok vélekednek így, akik még soha nem láttak közelről passzívházat. A szakmabeliek tapasztalata szerint viszont már Magyarországon is kezdenek hozzászokni az emberek, hogy nemcsak a „karcsú”, 30 centiméteres téglákból felhúzott ház lehet szép, hanem a félméteres falvastagságú, szigetelt, modern árnyékolókkal vagy napelemekkel felszerelt épület is. Amelyről gyakorlatilag csak a „szakszem” (vagy még ő sem) tudja megállapítani, hogy az bizony passzívház.

Azt is főleg csak az ablakkiosztásból és az ablakpárkányok szélességéből, illetve esetleg a kémény hiányából. Sokat segít a tervezésnél, ha a megrendelő nem feltétlenül ragaszkodik a csupa üveg „dobozhoz”, viszont az itthon megszokott és szépnek tartott hatalmas, délre tájolt ablakfelület és akár a tolóajtó sem jelent akadályt. Tanácsos mellőzni az épületburokba integrált pincéket, mélygarázsokat és a kis, barokkos tetőtornyokat is. Ezek ugyanis mind megtörik a ház termikus burkát, olyannyira, hogy velük együtt szinte lehetetlen a passzívház-szintet elérni.

Előítélet 4.: Nincs hagyományos fűtése

Az kétségtelen, hogy ezekben a házakban nincsenek radiátorok, általában padló- vagy mennyezetfűtést alkalmaznak, amely mögött gyakran talajszondák és napkollektorok rejtőznek. Ám arról szó sincs, hogy ezekből az épületekből „kitiltanák” a hagyományos energiahordozókat. Vagy, ahogy az egyik legtapasztaltabb tervező fogalmazott: egyáltalán nem folytatnak „boszorkányüldözést” a fosszilis energiahordozók ellen. Az ideális megoldás egy előírásszerű passzívház-burok lenne, a szükséges pluszenergiát pedig a fotovoltaikus napelemek és kollektorok (esetleg fatüzelésű kazánok) biztosítanák, de az sem szentségtörés, ha olcsó, magas hatásfokú kondenzációs gázkazánt állítanak be. A ház ettől ugyanúgy megkaphatja a passzívház-minősítést, viszont télen is bármeddig zuhanyozhatunk a forró vízben. És még csak hamuzni sem kell…

Előítélet 5.: Túl sok benne a műanyag

Sem a passzívházak szerkezete, sem a szigetelésük nem igényel speciális (mű)anyagokat. Léteznek monolitikus, könnyűszerkezetes vagy vegyes építésű passzívházak, de alkalmazhatók abszolút természetes „öko” anyagok is. Éppen a konferencián mutatta be egy kolozsvári építtető a saját, moduláris passzívházát, amely rétegelt tömörfa lapokból és farost szigetelőanyaggal készült. A magyarországi szakemberek közreműködésével épült, és a szigorú követelményeket betartó passzívház elsőként kapta meg a minősítést Romániában.

Szerencsére ma már az előítéletek viharos gyorsasággal gyengülni látszanak, és átveszik helyüket a személyes benyomásokra támaszkodó „utóítéletek” és józan gazdasági számítások.
Ezzel kapcsolatban egy dolog viszont biztosnak tűnik: az itthon elterjedt, gyakorlatilag szigetelés nélküli családi házak és panelépületek felújítása, illetve az új épületekre vonatkozó szigorú szabályozás kidolgozása nem tűr halasztást. És elsősorban nemcsak a zöld gondolat, a globális klímavédelem miatt, hanem mert az Európai Unió is ezt várja el tőlünk (lásd keretes írásunkat).

Ami természetesen nem azt jelenti, hogy minden családi házból azonnal ökoparadicsomot kell varázsolni és minden panellakást „passzívházzá” kell alakítani, de már a külső-belső szigetelésre, nyílászárócserékre alapozott fűtési-hűtési energiacsökkentés is igen jelentős lépés lenne a fenntartható fejlődés irányába. És ne legyenek kétségeink: a közeljövőben a „zéróenergiás” és „pluszenergiás” passzívházak ideje is eljön…•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka