2011. december 2.

Szerző:
Pelleiné Nagy Viktória

Pályázatfigyeléstől a pályázatírásig, innovációtól a technológiai transzferig

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) százszázalékos tulajdonában 2006 óta működő BCE Innovációs Központ Nonprofit Kft. feladatai széles körűek. A hazai és nemzetközi pályázatfigyelés, az információs, adminisztratív és technikai segítségnyújtás a pályázati tevékenységben, valamint aktív részvétel a BCE-hez kötődő technológiai transzfer le­bonyolításában. Schillingné Horváth Ágota ügyvezetőt a cég tevékenységéről kérdeztük.


Az elmúlt években sok vállalkozásnak, kutatónak, gazdasági szereplőnek nyújtottak segítséget céljaik meg­valósításában a hazai pályázatok. Milyen lehetőségekkel tudják a mai gazdasági helyzetben segíteni partnereiket a pályázatok területén?
– A hazai pályázatok mellett, jelentőségénél fogva, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nemzetközi pályázatok, így az EU7 kutatási keretprogramban való részvétel. Ezek nagy mozgásteret nyújtanak egyebek között a határon átnyúló együttműködési keretprogramok esetében, amelyeknél az uniós támogatás mértéke és aránya növekedett az utóbbi években. Az EU-s és hazai források mellett rugalmasabb, kedvezőbb támogatottságú, folyamatos beadású, nagyobb összefogást igénylő pályázati lehetőségek is jelen vannak – cégek, intézmények, alapítványok által kiírt pályázatok formájában.

A Pályázat- és Partnerfigyelő hírlevelünkben összegyűjtjük ezeket a lehetőségeket, és a pályázati szándék eldöntéséhez szükséges fontosabb adatokat áttekinthető, informatív formában juttatjuk el megrendelőinknek. Hírlevelünk a konkrét pályázati kiírásokon kívül tájékoztatja olvasóit a pályázatokkal kapcsolatos egyéb információkról, rendezvényekről, információs napokról, partnerkereső lehetőségekről. Pályázatfigyelést külső megrendelőknek is végzünk az alábbi fő területeken: agrár- és élelmiszer-gazdasági fejlesztések; környezetvédelmi pályázatok; energetikai, megújuló energiaforrá­sokkal kapcsolatos pályázatok; K+F együttműködések; határ menti együttműködések; regionális együttműködések; fejlődő országokkal kapcsolatos pályázatok; afrikai fejlesztési programok. Megrendelői igény szerint más területen is folytatunk forrásfeltárási kutatásokat.

A pályázatfigyelésen kívül milyen eszközökkel segítik szerződött partnereiket?
– A Pályázat és Partnerfigyelő hírlevélen túl pályázati tanácsadással, angol, magyar, német, holland nyelvű pályázatírással, projekt­menedzsmenttel és projektmonitoringgal állunk megrendelőink szolgálatára. Külföldi kapcsolatrendszerünk, egyes országokban jelentős helyi tapasztalatunk révén közreműködünk külföldi partnerkeresésben, konzorciumok szervezésében európai uniós és unión kívüli országokban is.

Részt vesznek például a kutatás-fejlesztésben is. Mivel tudják Önök ezt a területet segíteni?
– Cégünk alapvető feladata az egyetemi kutatás-oktatás területén elért eredmények hasznosításának előmozdítása. A BCE karainak, tanszékeinek, kutatóközpontjainak, illetve egyes kutatóinak munkája igen szerteágazó és sokrétű, az innovációs szervező, támogató tevékenységnek is ehhez kell alkalmazkodnia.
Az Innovációs Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a BCE-n folyó tudományos munkát. Erre építve feladatunk, hogy kutatási és pályázati projektötleteket generáljunk, továbbá, hogy pályázati pénzek felhasználásával a kutatások pénzügyi hátterét biztosítsuk, megerősítsük. Ennek megfelelően a központ a külső gazdasági szereplőkkel, önkormányzatokkal, állami szervezetekkel projektek előkészítését, megvalósítását végzi, szervezi és koordinálja az egyetemi szervezeti egységek részvételét a projektekben. Arra törekszünk, hogy az egyetemi kutatási eredmények hasznosuljanak a gazdaságban.•

A Pályázat- és Partnerfigyelő hírlevél ára 25 000 Ft + áfa/hó.
A pályázati lehetőségek szerint heti egy hírlevelet, havonta maximum négy hírlevelet küldünk megrendelőinknek.
A Pályázat- és Partnerfigyelő hírlevél megrendelhető az innovacio@uni-corvinus.hu e-mail címen vagy a 06-1-482-5535-ös telefonszámon.
Cégünkről és szolgáltatásainkról bővebb információ a http://innovacio.uni-corvinus.hu/ honlapon található.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka