Nem látjuk, hogy a szakadék szélén állunk?!

„Változás és változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt.” Tizenöt éve foglalkozik környezeti-energetikai és fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásokkal Hetesi Zsolt fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar, Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Intézet tudományos főmunkatársa. Az idézett mondat egy korábbi írásából származik.


Előadásaiban az éghajlatváltozásból fakadó veszélyre hívja fel a figyelmet, és olyan jövőt fest elénk, amire sokan közülünk nem is gondolnak.

− Az ipari forradalom előtt a légkör olyan dinamikus egyensúlyban volt, amit alapvetően az éves és a hosszabb időskálán működő természeti ciklusok szabályoztak: a jégkorszakok és interglaciálisok váltakozása, a napsugárzás változó erőssége vagy a kontinensek vándorlása miatt változó albedó (a fényvisszaverő képesség mutatója – a szerk.). Az utóbbi négyszázezer évben a glaciális ciklusok százezer évenként követték egymást – a Milanković-elméletnek megfelelően (amely a Föld pályájának és forgástengelyének változásai és a Földre jutó napsugárzás közötti kapcsolatot tárgyalja – a szerk.), amint azt az anktartiszi Vosztok kutatóállomáson vett jégmintából is tudjuk –, és az elmúlt tízezer évre jellemző éghajlat a dinamikus egyensúlytól valószínűleg lehűlés felé tért volna el egy újabb jégkorszakciklus beköszöntéig.

De közbelépett az ember, és most növekszik a Föld átlag­hőmérséklete. Sokan viszont úgy teszik fel a kérdést: hogyan lehetünk képesek az időjárás ilyen mértékű befolyásolására?

− Az antropogén üvegházhatás két fontos eleme a fosszilis tüzelő­anyagok elégetése és a tájgazdálkodás. Az erdőirtások, illetve a gépesített szántóföldi növénytermesztés következtében jelentős szén-dioxid-mennyiség szabadul fel a kivágott fákból és a felszántott talajból. Az ezzel kapcsolatos kutatások során végzett mérések igazolják, hogy a humusz bomlása elég jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár.

Mivel magyarázható, hogy az üvegházgázok koncentrációjának növekedése a légkörben nem arányos a Föld felmelegedésének mértékével?

− A természetben működnek önkorlátozó, azaz negatív, valamint öngerjesztő, azaz pozitív visszacsatolások. Az elsőre példa a légkörbe kerülő aeroszolok árnyékoló hatása, a másodikra pedig a felmelegedés okozta párolgás miatt megnövekedett vízgőz mennyisége. A káoszelméletből ismerjük a bifurkációs pont kifejezést, ahol úgy elágazik a rendszer fázistérbeli pályája, hogy onnantól alapvetően más irányokba fejlődik, szakszóval más attraktor szabja meg a viselkedését. Gyakran csak utólag jövünk rá, hogy volt egy ilyen pont a rendszerben. Például lehet ilyen pont, amikor a metán nagy tömegben elkezd felszabadulni a sarkköri területek fagyott altalajá­ból, illetve a grönlandi jégtakaróból, és akkor valószínűleg nagy a baj, márpedig erről szólnak a legfrissebb hírek.

Miért?

− Az Egyenlítőnél kialakuló jelentős hőtöbbletet a légköri és tengeri áramlások szállítják el a sarkok felé, felmelegítve ezáltal azok környezetét. Az Északi-sarkon előfordul, hogy 5-10 Celsius-fokkal is magasabb a hőmérséklet az évszakos átlaghoz képest, ennek következtében gyorsabbak a folyamatok, amit a fagyott altalajból és az ott olvadó jég alól felszabaduló metán még tovább gerjeszt. A metán a szén-dioxidnál erősebb üvegházgáz, és a számítások, valamint mérések alapján jelenleg nagyjából ötmilliárd tonna lehet a légkörben, ami az üvegházhatás körülbelül tíz százalékáért felelős. Azonban, ha a sarkköri tengerek kontinentális talapzatain lévő metánhidráttelepekből felszabadul a kötött állapotban lévő metán – akár több ezer gigatonna –, és kijut a légkörbe, annak vég­zetes következményei lehetnek. A metánhidrát egy olyan elegy, amelyet a felette lévő vízoszlop nyomása és a tengervíz alacsony hőmérséklete stabilizál. De ha a tengervíz meghalad egy bizonyos hőmérsékletet – ami a kontinentális talapzat mélységében 8-12 Celsius-fok –, akkor a metán felszabadul, és a légkörbe kerül. Már most is komoly hőmérsékleti anomáliák figyelhetők meg a bolygón. A sarki hideg mérséklődése kihat a sarki körbefutó áramlásra is. A nyugat–keleti irányú magaslégköri áramlásban perturbációk lépnek fel, azaz észak–déli irányban fel-le kanyargó áramlások, úgynevezett meridionális zavarok, ami miatt lelassul és jelentősen kitér északi–déli irányba.

Mi hajtja a sarki körbefutó áramlást?

− A hőmérséklet-különbségből fellépő nyomáskülönbség, illetve a Coriolis-erő (a Föld forgásából adódó eltérítő erő – a szerk.), és ha a hideg ereje csökken, akkor Európa vagy Észak-Afrika térségébe is eljuthatnak a sarki hideg légtömegek, s akár Norvégiáig vagy a sarkokig föláramolhatnak a melegebb légtömegek. Nagyobb hőmérséklet-különbségek pedig szélsőséges időjárási eseményeket okozhatnak.

Az időjárási anomáliák gyakoribbá válása meg tönkreteszi például a mezőgazdaságot…

− Nagyon úgy tűnik, hogy minden mást is. A mezőgazdászok is tapasztalják az évszakok időrendjének eltolódását és a szélsőségesebbé váló viszonyokat. Azonban erre nem lehet felkészülni, mert e jelenségek nem trendszerűek, ezért csak a valószínűségeket lehet előre jelezni.

Valóban úgy gondolja, hogy 2030-ra összeomolhat az általunk ismert civilizáció, amelyben élünk?

− Szeretjük a kerek számokat, de nincs jósgömböm. „Jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó” – mondta Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus, és én egyetértek vele. De több komoly intézet is messzemenő következményeket kötött 2020-hoz, illetve 2030-hoz, ha nem teszünk semmit. Különben az elmúlt tizenöt évben, amióta környezeti kérdésekkel foglalkozom, számos folyamat a kétezres évek előrejelzéseinél sokkal rosszabbul alakult.

Miért? A modellek pontatlansága miatt, mert az éghajlat egy nagyon bonyolult, nem lineáris rendszer? Vagy mi vagyunk egyre többen? Egyik előadásában kifejtette, hogy míg tízezer évvel ezelőtt a szárazföldi gerinces biomassza össztömege 230 millió tonna volt, s ennek 99,9 százaléka vadállat, addig napjainkban az össztömeg 6-7-szer több, és ennek csupán nagyon kis része a vadállat, a többi az emberiség és a háziállatok.

− Nem lehet egyetlen modellbe beépíteni, hogy az ember milyen hatással van a bolygóra. Ugyanis nem csupán az éghajlatváltozásról van szó, hanem a biodiverzitás lecsökkenéséről, a kémiai anyag­áramok felborulásáról, főleg a nitrogén- és foszforciklusra gondolok, továbbá egyéb kémiai szennyeződésekre is. Mind egy-egy tü­nete ugyanannak a jelenségnek: az ember túlhasználja a Földet.

Aggodalomra ad okot a termőtalaj pusztulása is.

− Az Európai Unióban a mezőgazdasági termelés támogatást kap, ezen keresztül lehetne afelé vinni a folyamatokat, hogy a minimális művelés és a regeneratív mezőgazdaság több teret kapjon. Azonban egy-egy elkapkodott lépés miatt később nagyobb problémák is lehetnek, ezért óvatosabbak a döntéshozók, mert látják, hogy egy-egy korábban elsietett döntés, valami látszólag jó eredmény miatt, több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Külföldön olyan nagy presztízsű szaklapokban, mint például a Nature, jelennek meg publikációk arról, hogy megfelelő körülmények között, óriási erőfeszítések nélkül, csak a művelésre odafigyelve, egy hektár termőföldön évente akár 8-10 tonna szén-dioxidot is ki lehet vonni a légkörből, miközben javul a talajminőség.

Mégsem terjedt el sok helyen a talajmegújító technológia. Attól tartanak a gazdák, hogy csökken a termésátlag?

− Bizonyos körülmények között még nő is a hozam. Azonban nagy úr a hagyomány és a bevett gyakorlat. Az új technológiának hiába van számtalan előnye, egyelőre nincs olyan intézményes iskolája, mint a hagyományos művelésnek, amelynek középfokú és egyetemi képzése is van, ahol a régi, megszokott módszereket tanítják. Például, hogy a szántásra azért van szükség, mert azzal lehet beforgatni a szármaradványokat és előkészíteni tavaszra az aprómorzsás talajszerkezetet. Jelenleg Magyarországon a művelésbe bevont termőtalajoknak átlagosan 1-2 százalék a szervesanyag-tartalmuk, pedig amikor feltörték a szűzföldet, még 7-10 százalék között volt. Ez a csökkenés jórészt a szántás miatt következett be az elmúlt évtizedekben.
Most készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére az éghajlatváltozással kapcsolatos helyzetértékelő és döntéstámogató nemzeti jelentés. A minisztériumi munkaértekezleten beszámoltunk a regeneratív művelés kedvező hatásairól, valamint a talajban megköthető szén-dioxid mennyiségéről. Volt, aki kételkedett abban, amit mondtunk, ezért megszervezzük, hogy megnézhessék a valóságban, hogyan nőtt a szervesanyag-tartalom az ezzel a módszerrel megművelt talajokban. Egy hektáron évente átlagosan félszázalékos a szervesanyag-tartalom növekedése, ami 20-25 tonna szén-dioxidot von ki a légkörből. Magyarországon Kökény Attila ennek a területnek szakértője (a vele készült interjút lásd magazinunk előző számában – a szerk.), és ha többlettámogatást kapna, vagy büntetéssel sújtanák azokat, akik nem ezt a regeneratív módszert követik, akkor sokkal többet lehetne elérni. A Brüsszelben megalkotott rendeletektől függ, hogyan fog kinézni a következő ciklusban a területalapú támogatások rendszere az EU-ban.

Mennyi termőterület van a Földön?

− Egymilliárd négyszázmillió hektár, ezt kell megszorozni huszonöttel, és nagyon egyszerűen növelhető a talaj szénmegkötő képessége, amivel az évi kibocsátással megegyező mennyiségű szén-dioxidot lehetne kivonni a légkörből. A talajokban négy-öt százalék szervesanyag-tartalom-növekedést lehet elérni tíz év alatt. Ezzel kapnánk tíz évet arra, hogy kigondoljuk, miként tudnánk a már a légkörben lévő felesleget is kivonni. Egyébként nem csak ez a gond, más súlyos problémáink is vannak, hiszen például az erdők kiirtása és az intenzív mezőgazdaság nemcsak a légköri szén-dioxid-koncentráció megnövekedéséhez, hanem a biológiai sokféleség csökkenéséhez is vezetett. Hazánkban 1990-hez képest a mezőgazdasági típusú élőhelyekhez köthető madárfajok száma az egynegyedével csökkent. Nagyon sok helyen beavatkozunk az ökoszisztémába, és igazából nem is sejtjük, hogy mi lesz ennek a következménye.

Az invazív fajok megjelenése is ront a helyzeten.

− Az iparosított mezőgazdasági termelés csak erősíti ezeknek az invazív fajoknak az előretörését. A legtöbb gyom, amivel küzdünk, az úttörő növénytársulások tagja. Megjelent például olyan fenyércirok Magyarországon, ami a glifozáttartalmú vegyszereknek ellenáll, gyakorlatilag nagyon nehéz kiirtani.

Az iparban például a miniatürizálásnak lehet pozitív hatása, mivel egyre kevesebb anyagot használunk a tárgyak elkészítéséhez, így kisebb a környezeti kár?

− Igen is meg nem is, mert minden folyamatnak, valamint a haté­konyságnövelésnek is megvannak a fizikai korlátai. A 2008-as gaz­dasági válság után az volt az elképzelés, hogy a GDP-t el kell választani az energiafelhasználástól: úgy nőjön a GDP, hogy az energiafogyasztásunk nem nő. Azóta tudjuk, hogy ez nem mindig sikerül. Magyarország esetében például az elmúlt huszonöt év legnagyobb gazdasági növekedését értük el tavaly, azonban a 4,8 százalék körüli GDP-növekedés az ország energiafelhasználásának és szén-dioxid-kibocsátásának emelkedésével járt. Valójában azon kellene elgondolkodnunk, hogy szabad-e nekünk, embereknek ennyit fogyasztanunk és szabad-e ennyien lennünk. Ez nagyon fontos kérdés, amit félve merek csak feltenni. Európában fogy a népesség, de a világ többi részén rohamosan nő. El kell gondolkodnunk azon, hogy ezt a mindenhatóvá tett gazdasági szemléletet jó lenne erkölcsösebbé tennünk. Magyarországon egy értékalapú gazdasági rendszer modelljét dolgozta ki Tóth Gergely, a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának professzora. Írt is erről egy könyvet Gazdasággép címmel, amelyben összefoglalja, hogy hány közgazdasági zsákutcában járt már az emberiség. Amíg a fogyasztás mindenható, és ezeket a kérdéseket nem tesszük fel magunknak, addig kár a tudománytól várni azokat a válaszokat, amelyeket nem adhat meg. Mert azt meg tudjuk mondani, hogyan lehet kivonni a légkörből a szén-dioxidot, de lehetetlen egy véges rendszerben a folytonos növekedést erőltetni.

Összeegyeztethető-e a modern fogyasztói társadalom és a fenntartható jövő? Az Ön véleménye szerint milyen feladatok vannak előttünk, és mennyi időnk van a változtatásokra? Milyen legyen például a jövő energetikai rendszere?

− Magyarországon jelenleg erőteljes vita folyik arról, hogy kell-e atomerőmű vagy sem. Kutatócsoportunkkal modelleztük, hogy az országban milyen erőművekkel, és hogyan lehet ellátni egy adott igényt. A magyar villamosenergia-rendszer irányítást hűen másoló modellünk azt mutatja, hogy egy akkora kapacitású alaperőműre, mint Paks, húsz évig biztosan szükség van a magyar villamosenergia-rendszerben, és ezt egyelőre nem tudjuk mással helyettesíteni. Az épületek, lakások szigetelése, az energiatakarékosság a hőfogyasztásban nem alternatívái az atomenergiának, mert az egyik alma, a másik pedig körte. Mi egy olyan játszmát modellezünk, amelyben mindenki nyer, és amelyhez nem kell olyan nagymértékben átalakítani a jelenlegi villamosenergia-rendszert, mint a változékony megújuló energiaforrásokhoz szükséges okoshálózatok esetében kellene – mert ezt nagy léptékben még se­hol sem próbálták ki. Már egy ötven százalék fölötti intermittens, azaz véletlenszerűen működő megújuló arány is nagyobb átalakítást igényelne a mai villamosenergia-rendszeren, mint amilyen az 1960-as években lezajlott villamosítás volt. Nehéz játszma, ezért olyan megoldást kell keresnünk, hogy addig is meglegyen az ellátás biztonsága, amíg az új kialakul, illetve a nemzetközi standardjai annyira ismertek lesznek, amire több helyen is láthatunk élő példát.

Németország lehet egy ilyen példa?

− Tény, hogy a német villamosáram-termelésben a megújulók nagyon jelentős részarányt kaptak. Ugyanakkor a rendszer, amelyet létrehoztak, komoly problémát jelent most már az európai villamos rendszernek is, mert a tárolókapacitások és az okoselemek egyelőre ebből is hiányoznak. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy dacára az erőfeszítéseknek, ha jön egy hidegebb tél, megnő a német szén-dioxid-kibocsátás. Az sem működik, hogy a többlet villamos áramot ráterhelik a szomszédos országok rendszereire; a francia atomerőműveknél például volt is ebből probléma.

Milyen lesz a klímajövőnk? Hogy kellene felállítani a prioritási sorrendet?

− A drawdown nevű elgondolás a világméretű felmelegedés megfordítására irányuló valaha javasolt legátfogóbb terv. Leírja, hogyan lehet 2050-ig minden fontos ágazat átalakításával csökkenteni az emberi eredetű üvegházgázok kibocsátásának pillanatnyi értékét, továbbá kivonni azt a többletet, amely az emberi tevékenység következtében került a légkörbe az elmúlt háromszáz évben. A Kék Gazdaság, amely Gunter Pauli nevéhez fűződik, lényegében a természet ciklusainak felhasználásával érné el a természethű meg­oldásokat a gazdasági rendszer átalakítása érdekében. A termé­szetben nincs hulladék, ami az egyik alrendszer hulla­déka, az a másik számára kiváló nyersanyag. Ha képesek leszünk sok, ehhez hasonló rendszert felépíteni, akkor nemcsak mi, de a természet, a bolygó is gazdagodni fog.

Mi várható nálunk az elkövetkezendő ötven évben?

− Ha úgy alakul, ahogy én szeretném, akkor ötven év múlva Magyarországon egy olyan villamosenergia-rendszer szolgáltatja az energiát, amelynek a nagy része már megújuló forrásból szárma­zik, ami decentralizált hálózatba kapcsolt okoseszközökkel mű­ködik, ahol az emberek már nemcsak fogyasztók, hanem termelők is. Ehhez a jelenlegi, fosszilis és atomforrásokra épült villamosenergiahálózat-rendszert teljesen meg kell újítani. De az új rendszerben is maradhat hely az atomenergiának, ha megfelelően tiszta, és addigra talán már lesz fúziós erőmű is a világon. Körforgásos gazdasági rendszerünk pedig olyan lenne, ami – ha egy mód van rá – nem termel hulladékot. Tért hódítana a regeneratív mezőgazdaság, egyrészt mert megköti a szén-dioxidot, másrészt mert újfajta, innovatív eljárásokkal minőségi élelmiszert állít elő. Ez lenne az elképzelt legjobb eset, aztán meglátjuk, mit valósítanak meg ebből.

Egyetemünkön folyik a Jó Állam-kutatás, ez egy részben külföldről átvett nagyon jó gyakorlat, amelyben bizonyos mérőszámok segítségével az állam működésének különféle területeit vizsgáljuk, ebben a munkában én a fenntartható fejlődés területén mérhető jellemzők feldolgozását végzem. Tanulmányozzuk a szén-dioxid-kibocsátásra, a szelektív hulladékgyűjtésre, a szennyvíztisztításra vonatkozó statisztikákat. Magyarországon, ahogy az imént már említettem, nőtt az elmúlt években a gazdasági teljesítmény, és ezzel együtt a kibocsátás is, de még mindig tudjuk tartani a céljainkat, mert a nehéziparunk az 1990-es években megszűnt, és 1990 a bázisév, amelyhez képest nagyon jól állunk. A meg­újuló energiák tekintetében is egyre jobban állunk, sorra adják át a nap­elemparkokat az országban, továbbá vannak eredményeink a szelektív hulladékgyűjtésben is. A megújuló források közül főképp a biomassza és a napelem terjedt el hazánkban eddig. A kormány energiastratégiájában az atom, a megújulók és a tiszta szén volt a három kiemelt terület, ebből a szén környezetbarát felhasználása egyelőre még nem valósult meg, sőt a szénerőműveket ki is kell vonni a nemzetközi egyezmények értelmében, de a többi irány­vonal már kirajzolódik.
A jövőnkkel kapcsolatban nem azt kell kigondolnunk tehát, hogy élhetünk-e így tovább, hanem azt, hogy ne fogyasszunk többet, mint amennyit az ország erőforrásai lehetővé tesznek a számunkra.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka