2014. július 4.

Szerző:
Bencze Áron

Negyed évszázad a szállítmányozás élvonalában

Ötven, nemzetközi szállításra is alkalmas trélerrel, azaz Magyarországon messze a legnagyobb eszközparkkal büszkélkedhet a Bau-Trans Kft. Papp Zoltán ügyvezető bízik abban, hogy a paksi bővítés komoly megrendelést jelent majd az idén 25 éves vállalkozás életében.


1989-ben alakult meg Magyarországon a BauTrans Kft., míg anyavállalata, a Bau-Trans GmbH az ausztriai Vorarlberg tartományban 1972-ben jött létre. Miért éppen magyar területre nyitottak az osztrákok?

– Ausztriában a GYSEV után ez volt a második vállalat, amelynek magyar érdekeltsége (Volán) is volt, és már a kezdetektől magyar igazgató is bekerült a felső vezetésbe. A hazai szakemberek közül kiemelkedő szerepet töltött be ezen a poszton Solti Péter. Anyavállalatunk tevékenységének zömét kezdetben az építőiparnak végzett árufuvarozás tette ki, de már a nyolcvanas évek közepén felismerték a túlsúlyos, túlméretes áruk szállítására irányuló megnövekedett igényeket.

A 25. születésnap alkalmából megrendezett vidám összejövetelen kicsik és nagyok egyaránt jól mulattak
Milyen komoly megbízások jellemezték az első időszakot?

– Eredetileg a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerben rejlő lehetőségek miatt hozták létre a céget Magyarországon, ám a rendszerváltás felülírta a terveket. Az első komoly partner a Plus Élelmiszer Diszkont volt, ahol olyan logisztikai partnert kerestek, aki a németországi elvárásoknak is meg tud felelni. Itthon rajtunk kívül egyetlen fuvarozócég sem vállalta a feladatot, mert 300 milliós beruházásra volt szükség hozzá. Megérte a rizikót vállalni, ugyanis nemcsak az elvárás volt magas, de a szolgáltatás honorálása is. Nem sokkal később a Prímagáz szállítását átvettük a Volántól, majd 1996-tól Magyarországon is nyitottunk a túlméretes fuvarozás felé. Már abban az évben partnereink között tudhattuk az egyebek között darualkatrészeket gyártó Pylon-94 Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft.-t is. Mivel kezdetektől elsődleges szempont volt járműveink kihasználtsága, ezért a Zalaegerszeg–Saarbrücken fuvar után trélereink a németországi Opel-gyárakból alkatrész-alapanyagokkal tértek vissza Szentgotthárdra. Akkoriban 5-6 nap alatt tették meg a sofőrök ezt a kört, ami az uniós csatlakozásnak köszönhetően – a vámügyintézések és határok megszűnésével – mára időben a felére csökkent.

2004-ben a vállalatot megvásárolta az ausztriai Felbermayr GmbH, amely a fuvarozás és emelőtechnika szakterületén európai viszonylatban az egyik legmeghatározóbb résztvevő. Milyen változásokat eredményezett ez a tulajdonosváltás?

– Lehetőségeink tovább bővültek, hiszen a Felbermayr érdekeltségei Németországtól Oroszországig terjednek, 13 országban vannak jelen a kontinensen. Jelenleg itthon nekünk van a legnagyobb gépparkunk: benne mintegy félszáz, nemzetközi szállításra is alkalmas tréler. A cég válság előtti 600-700 fős ügyfélköre napjainkra háromezerre bővült, 2013-ban közel hárommilliárd forintos forgalmat bonyolítottunk, melynek alapját gépeink 90 százalékos kihasználtsága jelentette. Az utóbbi években szinte minden nagyobb beruházásnál jelen voltunk, a Mercedes és Audi fejlesztésektől a négyes metrón és a stadionépítéseken át egészen a Várkert Bazárig.

Viszonylag kevés olyan cég maradt talpon, amelyik a rendszerváltás körül alakult. Mi a sikerük titka?

– Egyre komplexebb szolgáltatást – szerelés, speciális szállítás, üzembe helyezés – nyújtunk partnereinknek; amit korábban alvállalkozókkal oldottunk meg, mára magunk is képesek vagyunk elvégezni. Évről évre több százmillió forintot fordítunk a géppark bővítésére és a rekonstrukciókra. Emellett a fehér gazdaságot tartjuk követendő példának. Nem kínálunk alá versenytársainknak, inkább a megbízhatósággal nyerjük el a megrendeléseket. Talán éppen ez a tisztességes üzleti magatartás a bizonytalanságunk oka abban, hogy daruzási üzletágunkat érdemes-e folytatni Magyarországon. A gazdasági válság alatt abban bíztunk, megtisztulhat ez a szakma, azonban 2014-re sem javult a helyzet. A vezetőség most azt mérlegeli, adjunk-e esélyt ennek az üzletágnak, vagy koncentráljunk arra, amiben kifejezetten jók vagyunk, azaz a szállítmányozásra. Ráadásul a paksi bővítés komoly lehetőséget jelent. Mivel minősített partnerei vagyunk az atomerőműnek, és a nagy beszállítókkal, mint a Siemens vagy az ABB is remek munkakapcsolatot ápolunk, bízunk a közös munkában.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka