Nagykanizsán „vizes” a jövőbe vezető út

Ipari, felsőoktatási és városi összefogás a jövőért, valamint egyedülálló innovációs együttműködés egy nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő területen. Talán így lehetne tömören jellemezni azt a kivételes és példaértékű kooperációt, mely a vízipar területén jött létre Nagykanizsán.


Ma már kevéssé ismert, hogy a rendszerváltás előtt Nagykanizsa a KGST-országok vízkezelő beszállítója volt. Ezt a szakmai hagyományt követve a Pannon Egyetem Mérnö­ki Kara, a Hidrofilt Kft.-vel karöltve, kutatás-fejlesztési és oktatási tudásközpontot hozott létre Nagykanizsán a víztisztítás, vízkezelés területén. Az együttműködés első lépéseként elindult a víz- és szennyvízkezelő rendszerüzemeltető szakmérnök országos jelentőségű és egyedülálló szak oktatása, majd ez év januárjában átadták a Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpontot, melynek célja olyan új, hatékony vízkezelési technológiák kifejlesztése, amelyek meg­állják a helyüket az exportpiacokon. Ez a tudásközpont szakmai segítséget nyújt a szakmérnöki képzésben is, hogy a hallgatók iparközeli, naprakész tudást kapjanak, amelyet közvetlenül alkalmazhatnak majd munkájuk során.

„A felhalmozott szaktudás, tapasztalatok és hagyományok predesztinálnak arra, hogy a világ víziparának egyik vezető országa legyünk” – mondta a központ megnyitóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A kutatóközpont vezetője, dr. Birkner Zoltán a képzéssel kapcsolatban kérdésünkre elmondta: „A víz- és szennyvízkezelő rendszerüzemeltető szakmérnökképzés, melyet az ipari igényeket is integrálva a Hidrofilt Kft.-vel közösen dolgoztunk ki és duális formában zajlik a campuson és a cégnél, olyan speciális tudást ad, melynek birtokában az ivóvízkezelő, technológiai vízkezelő, szennyvízkezelő rendszerek beruházásával, megvalósításával, irányítástechnikájával, üzemeltetésével, karbantartásával foglalkozó szakemberek képessé válnak az iparágak és közüzemek különböző víz- és szennyvízkezelési problémáinak akár egyedi megoldására.”


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka