2016. április 6.

Szerző:
S. K:

Nagydíj vasúti diagnosztikáért

Huszonnegyedik alkalommal adták át a Magyar Innovációs Nagydíjat. Március utolsó napján a Parlamentben rendezett ünnepi eseményen a 2015. évi Nagydíjat az evopro Innovation Kft. és az evopro systems engineering Kft. vehette át.


Magyar Innovációs Szövetség 1991-ben határozott az Innovációs Nagydíj megalapításáról. Az évente egyszer megítélt Nagydíjat azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások kapják, amelyek a díjátadást megelőző évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. A korábbi huszonhárom pályázati felhívásra összesen beérkezett 1101 pálya­műből 963 volt sikeres innováció, ezek közül 176 kapott különböző díjat. A Magyar Innovációs Klub 2015. november 23-án, a Magyar Tudományos Akadémián tartott ülésén hirdették meg a huszonnegyedik, azaz 2015. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. (Magazinunk a felhívás közzétételével támogatta a pályázatot.) A kuratórium tekintélyes szakemberekből álló bíráló­bizottságot kért fel, a testület vezetője Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A 2016. február 17-i határidőre 22 pályázat érkezett be a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára. A szervezőbizottság a pályázatokat a zsűri elé terjesztette. A bírálóbizottság – formai és tartalmi szempontokat is alaposan mérlegelve – 18 pályázatot minősített 2015-ben megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak. A zsűri döntése alapján a 2015. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az evopro Innovation Kft. és az evopro systems engineering Kft. nyerte el az eRDM – dinamikus vasúti terhelésmérő és diagnosztikai rendszerért. Az eRDM az áthaladó szerelvény kerék- és tengelyterheléseinek világszínvonalat meghaladó, 2 százalékos pontossággal történő mérésére képes, egy százalék alatti statisztikai mérési bizonytalansággal, a szerelvény utazósebessége (5–120 km/h) mellett. A saját szabadalommal védett rendszer alkalmas a szerelvények kerék- és forgóvázhibáinak, az aszimmetrikusan terhelt kocsiknak a felismerésére. Az eRDM különböző szolgáltatásai révén nagyban hozzájárul a vasúti infrastruktúra állagmegóvásához, a közlekedésbiztonság növeléséhez, lehetővé teszi a fuvarozás menedzselését és a karbantartás-tervezést is. Az eRDM az első dinamikus terhelésmérő rendszer a MÁV vasúti pályáján.

A 2015. évi Ipari Innovációs Díjban (felajánló a Nemzetgazdasági Minisztérium) az Aluinvent Zrt. részesült az alumíniumhab gyártástechnológiájának kifejleszté­séért és az alumíniumhab termékek pia­co­­sításáért. A 2015. évi Agrár Innovációs Díj (Földművelésügyi Minisztérium) nyertese az Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. a csípős fűszerpaprika nemesítési programjáért. A 2015. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban (FM) az Aquaprofit Zrt. részesült az arzéntartalmú vizek tisztítására kidolgozott eljárásért és berendezésért. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2015. évi Fejlesztési Innovációs Díját a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. nyerte el a komplex vészhelyzeti kommunikációs rendszerért. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015. évi Innovációs Díját a DAK Acélszerkezeti Kft. érdemelte ki a biztonságos acél közúti visszatartó rendszer megalkotásáért. A Magyar Innovációs Szövetség 2015. évi Startup Innovációs Díját az Arenim Technologies nyerte a CryptTalk hívástitkosító szolgáltatásért.

A bírálóbizottság három innovációt „kiemelt elismerésben” részesített. A budapesti ApPello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. WebDP – Gyors és flexibilis banki alkalmazásfejlesztés a költség­hatékonyság érdekében, a VízTEC Víztechnológiai Zrt., az EMVIR Nonprofit Kft. és az Eötvös József Főiskola ENWT technológia, valamint a Pick Szeged Zrt. Koextrúziós eljárással történő alginátbevonat című pályázatát emelték ki. A bírálóbizottság további nyolc innovációs teljesítményt dicséretben részesített.

A pályázati adatok szerint a 18 innováció révén a vállalkozások összesen több milliárd forint többletárbevételt értek el, melynek jelentős hányada exportból származik. A megtakarítások, az árcsökkentő hatás, a környezetvédelmi szempontok érvényesülése stb. nyomán további tízmilliárd forint társadalmi haszon keletkezett. Az elfogadott pályázatok 11 százaléka építőipari, 22 százaléka agrár- és élelmiszeripari, 28 százaléka informatikai és szoftver, 6 százaléka környezetvédelmi, 11 százaléka gépipari, 5 százaléka könnyűipari, míg 17 százaléka startup innováció. Jellege szerint a pályázati anyagban szereplő innováció 61 százaléka új, 22 százaléka továbbfejlesztő, míg 17 százaléka követő volt.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka