2013. április 4.

Szerző:
Szegedi Imre

Milyen lesz a jövőnk?

„Ha egy nemzetben több a negatív, mint a pozitív ember, ha az a nagyszerű ember, aki másokat lebírál, lehurrog és a sárba ránt, és nem azt követik, aki az alkotó munkát hirdeti, akkor nem lehet haladás és gondolni sem lehet arra, hogy (…) megint föl tudjuk építeni Magyarországot” – Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter 1928-ban közzétett szavait idézte fel a 2012. évi Innovációs Nagydíj márciusi, parlamenti ünnepi átadásakor Závodszky Péter akadémikus.


Ha egy ilyen gondolat több mint nyolc évtized után is aktuális, ha ma is igaz, az nem sok jót jelent ránk nézve, mert azt üzeni, hogy semmit sem fejlődtünk, mentalitásunk mit sem változott. A híradásokat figyelő embernek valóban olyan érzése lehet, hogy ebben az országban kizárólag hozzá nem értő, rossz szándékú és korrupt emberek éltek és élnek, kész csoda, hogy ott tartunk, ahol. „Miközben dolgos, alkotó, teremtő s egymás mellett békésen megférő magyarokra van szükségünk, és szerencsére vannak ilyenek, nem is kis számban közöttünk” – üzente Závodszky Péter professzor. Az Innovációs Nagydíj valóban arra példa, hogy kreatív, dolgos és hasznos emberek is munkálkodnak itthon.

Végletesen megosztott közéletünkben, de a mindennapokban is nagy szükség van néhány alapértékre, amelyekben teljes vagy meghatározó konszenzus és együttműködés kialakítására van lehetőség. A kutatás-fejlesztés és az innováció előmozdítása ilyen terület lehet(ne). Ezekben az ügyekben a magyar közélet szereplői mintha egyetértenének, mint ahogy a tudás alapú társadalom létrehozásának fontosságát sem vitatja senki.

Ha ezt akarjuk, miért nem teszünk érte többet? Olyan nagyon nagy dolgokra nem kell gondolni. Szükség lenne egy jól szervezett, sokrétű innovációs rendszerre – egy ilyen rendszer legtöbb eleme Magyarországon létezik. Igen ám, de Závodszky Péter szerint az intézményrendszer gyakori és ötletszerű átszervezése, a koncepciótlanság vagy a koncepció gyakori változása ennek hatékonyságát igencsak lerontja. Akkor mégis miben bízzunk? Az olyan fiatalokban, mint a most Innovációs Nagydíjas NNG Kft.-t létrehozó szakemberek csoportja. Ma már a világ tíz legnagyobb autómárkájából hét az NNG iGO Automotive navigációs szoftverét alkalmazza új multimédiás egysége részeként. A cég világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztését több mint 40 országban megjelent szakcikkek, publikációk és más visszajelzések is igazolják.
Ha a világ autóit ilyen arányban tudják navigálni a magyarok, majdcsak megtalálják országos szinten is a helyes utat.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka