2012. május 3.

Szerző:
B. Szabó Edina

Magyar siker a CyberLympicsen

Az EC-Council által szervezett és az ENSZ cyber­biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott nemzetközi etikus hackbajnokságon harmadik helyezést ért el a kancellar.hu információbiztonsággal foglalkozó tanácsadó cég magyar etikus hackerekből álló csapata.


A nemzetközi térben tevékenykedő EC-Council több mint 87 országban, 450 együttműködő part­nerrel, számtalan programmal támogatja az in­for­matikai biztonság megőrzését. Minősítéseiket – és az általuk képzett közel negyvenezer biztonsági szakembert – szerte a világon kormányzati szinten is elismerték.

A Global CyberLympics versenyt 2011-ben rendezték meg először, célja, hogy megismertessék az etikus hackelést, megmutatva az IT védelem szükségességét, kritikus pontjait, megoldást kínálni a felmerülő problémákra. Emellett elősegítik a biztonsági szakemberek információcseréjét, a tehetségek gondozását, kiemelve az oktatás és a hétköznapi ismeretek tudatosításának fontosságát.

A világbajnoki döntőt kontinensenként megrendezett selejtezők előzték meg, Észak-Amerika, Európa, Ázsia és a Közel-Kelet & India indulói mérkőztek meg egymással a világbajnoki döntőbe jutásértért. Minden földrészről az első két csapat jutott tovább a virginiai Chantillyben megrendezett döntőbe, amely kétfordulós volt, az első helyezett a holland „hack.ers” csapat (képünkön) lett, a második helyen az amerikai „ICF International”, a harmadikon pedig a magyar „Six Pistols” csapat végzett.

A végső megmérettetésben maximum hatfős csapatok versenyeztek egymással nyolc órán át. A csapatok feladata saját gépeik maximális védelme volt a külső támadásokkal szemben, miközben a mások által védett gépeket is folyamatosan támadniuk kellett.

Berkes Gábor, a Six Pistols csapatkapitánya a versenyt követően elmondta, hogy egy utolsó pillanatban bekövetkezett megbetegedés miatt az öt főre csökkent csapat számára a belső feladatmegosztás jelentette a legnagyobb kihívást. Ennek ellenére a kiváló csapatmunka és gyors reagálásokra való képességüknek köszönhetően a harmadik hely nagyszerű eredménynek számít. •


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka