2011. június: jegyzet, portré, nanotechnológia, biotechnológia, innováció, disszemináció, egyetem, paragrafus, zöldkörnyezet, hulladékgazdálkodás
2011. június 6.

Szerző:
Bubrik Gáspár

Kötetben a magyarországi vízgazdálkodás

Hiánypótló szakkönyv jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Köztestületi Stratégiai Programjainak keretében: Magyarország vízgazdálkodása — helyzetkép és stratégiai feladatok címmel.


A honi szakemberek szerint mintegy másfél évtizede várat magára a vízgazdálkodás rövid és hosszú távú feladatait megalapozó, átfogó vízstratégia annak ellenére, hogy hazánk különleges földrajzi tulajdonságokkal rendelkező terület, hidrológiai és vízgazdálkodási szempontból a „legek” országa: a Föld egyik legzártabb medencéjének a legmélyén fekszik, alvizekben gazdag terület. Az országba érkező vízmennyiség alapján egyszerre jellemző a vízbőség és a vízhiány. Felszín alatti vizeink kihasználtsága már most 70 százalék, ami óvatosságra int, hiszen – az éghajlatváltozás miatt – ezek a készletek akár a felére csökkenhetnek.

Jellemző a vízkészletek egyenlőtlen eloszlása és az, hogy a felszín alatti vizek természetes vízminősége sok helyen nem felel meg az ivóvízszabványnak.
A legkritikusabb térség az Alföld és a Tisza-völgy. A problémák többsége – például a folyószabályozás hiányosságai, az árvizek, a belvizek, az aszályérzékeny területek, a szárazodás, a szűkös készletek, a Dunántúlénál gyengébb minőségű felszíni és felszín alatti vizek, az arzénkérdés – ezeken a területeken jelentkezik. Az éghajlatváltozás vízügyi szempontból nem elhanyagolható hatása, hogy – a prognózisok szerint – hazánk éghajlata mediterrán irányba tolódik el, vagyis melegebbé és szárazabbá válik. Várhatóan csökken a csapadékos napok száma, miközben nő a nagy mennyiségű csapadékok gyakorisága és a száraz időszakok hossza. Az éghajlatváltozás miatt az egyes alföldi régiókban a hasznosítható vízkészlet 2050-re az 50 százalékot is meghaladó mértékben csökkenhet.
A csatornázás és szennyvíztisztítás napjainkban eléri a 75 százalékot, a lakosság 10 százaléka – vagyis csaknem egymillió ember azonban – továbbra sem él a rákötési lehetőséggel. Jelenleg a lakosság mintegy 40 százaléka él olyan településen, ahol az ivóvíz minősége – eltérő szempontok miatt – kifogásolható.
Az egészséget közvetlenül befolyásoló paraméterek miatt nem megfelelő ivóvízminőség a lakosság csaknem 25 százalékát érinti. A legnagyobb gondot a víz természetes eredetű arzéntartalma jelenti, ami jelenleg 1,4 millió körüli lakost érint, 2,5 millióan pedig olyan vezetékes ivóvízhez jutnak, amelyben az ammóniumion mennyisége haladja meg a határértéket.
Probléma még a vízdíj képzésének anomáliája, ami miatt még mindig nincs egységesített forrásalap a nagy értékű, elöregedett ivóvízellátó és csatornahálózatok rekonstrukciójára. Az ivóvízminőség-javító és szennyvízprogram egyaránt befejezetlen, állapítják meg kötetükben a szerzők.

A víziközmű-törvény hiányában – a jelenlegi intézményi berendezkedést – a szabályozatlanság és az átláthatatlanság jellemzi. Szakmai és díjellenőrző felügyeleti szervezet híján mintegy 350 szolgáltató működik, köztük főleg a kisvállalatok szakmai és gazdasági innovációs potenciálja alacsony.
Az ellentmondó helyzetet súlyosbítja, hogy a víziközmű-vagyon kizárólagos állami vagy önkormányzati tulajdonban lehet, a privatizáció tehát kizárt, az üzemeltetés magánkézbe kerülése viszont megengedett.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az állami vízügyi szolgálat területi és központi irányító szervezeteit 1990 és 2009 között tizenkilencszer változtatták meg. A vízgazdálkodási törvényt 1995 óta 24, a környezetvédelmit 28 alkalommal módosították. A vízügyi igazgatási feladatokat – beleértve az árvízvédekezést – jelenleg 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Kövizig) látja el.
A stratégiai feladatok egyike a koncepcióváltás, és kiemelt figyelmet kell fordítani a súlyos intézményi válságra. Feltűnő, hogy még mindig a vizek gyors levezetése a meghatározó, holott napjainkban szinte minden érv a vízvisszatartásra és a -tározásra ösztönöz.
Mire elegendőek a vízkészletek? Az ivóvízigények a jövőben is biztonsággal kielégíthetők. A termálkarsztok fürdési célú felhasználása viszont alig fejleszthető. Az ipari vízigény jelenleg és a jövőben is biztonsággal fedezhető, feltéve, ha az ilyen fejlesztéseknél érvényesül az a szempont, hogy a vízigényes ipar, a vízben gazdag területeken – illetve azok közelében – létesül, s ha víztakarékos technológiát alkalmaznak. Az öntözés sehol sem okoz vízhiányt, sőt jelentős szabad készletek állnak rendelkezésre, az öntözés további vízigénye azonban, a területfejlesztési tervek hiánya miatt, nem becsülhető tovább.•

A Somlyódy László akadémikus által szerkesztett stratégiai program elkészítésében Nováky Béla, Simonffy Zoltán, Clement Adrienne, Koncsos László, Ligetvári Ferenc, az MTA doktora, továbbá Buzás Kálmán és Reich Gyula működött közre.
 
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka