2012. október 5.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Kitörési pont a hazai kkv-knak: rendszerintegráció

Nem könnyű olyan területet találni a magyar iparban, ahol a multik mellett a kis hazai cégek is labdába rúghatnak. A jól képzett magyar mérnökre persze szükség van a leg­modernebb üzemekben, fejlesztőintézetekben, de akinek nem tetszik a gigaszervezet, családiasabb és kreatívabb környezetre (esetleg nagyobb jövedelemre) vágyik, annak nagyon jó érzékkel kell megtalálnia a piaci réseket. Az egyik ilyen terület az irányítástechnika, közelebbről a rendszerintegráció.


Az ipari irányítások, vezérlések, szabályozások, folyamatirányító rendszerek, az automatizáció és robotizáció döbbenetes iramban fejlődő, de a külső szemlélő számára átláthatatlanul bonyolult világában a „magyar mérnökagy” is megtalálhatja a maga számítását. Az automatizáció már évtizedek óta uralja a modern gyáripart, de a mikroprocesszoros rendszerek robbanásszerű elterjedése azt is lehetővé tette, hogy ne csak egyes gépek dolgozzanak közvetlen emberi kontroll nélkül, hanem egész gyártósorok, sőt üzemek is. A mérnökök visszaszorultak az irányítótermekbe, rájuk csak akkor van szükség, ha valami probléma akad a rendszerben. A szakma nagy szerencséjére ilyen „havária” azért viszonylag gyakran előfordul, és akkor jöhetnek az informatikában felnőtt, hardveres és szoftveres tudással is rendelkező gépész-, villamos- és automatizálási mérnökök, hogy előrukkoljanak a megoldással.

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) persze helyzetüknél fogva sem állhatnak ott a legnagyobb ipari üzemek parancsnoki pultjánál. Ők a háttérben dolgoznak azon, hogy ha szükség lesz kreatív ötleteikre, villámgyors (és sajnos, nagyon olcsó) mérnöki megoldásaikra, akkor azonnal elindítsák a munkát. Az egyik ilyen kisvállalati kitörési pont lehet a rendszerintegráció.
Nagyon leegyszerűsítve a kérdéskört, a modern ipari üzemekben ma kétfajta folyamatirányító rendszer szinte biztosan megtalálható: a DCS vagy a PLC/SCADA.

A DCS (Distributed Control Systems) magyar fordítása körülbelül ez: osztott intelligenciájú folyamatirányító rendszerek. Jellemzőjük az egyetlen hatalmas, központi irányítóegység, központosított vezérléssel és adatbázissal. Általában olyan nagyüzemekben találhatók meg, ahol percenként átláthatatlan mennyiségben merülnek fel bonyolult irányítási és szabályozási feladatok, valós idejű válaszokra várva. Egy autógyár, erőmű vagy olajfinomító kompromisszumok nélküli megoldásokra törekszik ezen a téren is. Ráadásul megvan az anyagi hátterük ahhoz, hogy ezeket a drága rendszereket megvásárolják.
Valószínűleg nem kell megmagyarázni, hogy ezeket a DCS-rendszereket nem magyar kkv-k, hanem a világ legnagyobb, erre szakosodott cégei szállítják. Ilyenek például a Rockwell, a Siemens, az ABB vagy a Yokogawa.

A PLC (Programmable Logic Controller) – magyarul programozható logikai vezérlő – is hasonló célokat szolgál, csak a filozófiája (és az ára) más. Itt az egyetlen központi irányítóegység helyett több, lokális szabályozót használnak. Kisebb kapacitású üzemekben jóval költséghatékonyabb megoldás, mint a DCS, arról nem is szólva, hogy a hozzá kapcsolódó SCADA-rendszerbe könnyebb belenyúlni, szoftvere rugalmasabban programozható. A (világ)piacot itt is a legnagyobb nevű cégek (Mitsubishi, Omron, Siemens, Schneider, Festo) uralják.

Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, sok olyan berendezés van már a gyárakban, amelyek sem ide, sem oda nem sorolhatók. Ilyenek például a PAC-k (Programmable Automation Controller), illetve az ipari robotok, amelyeket egyre gyakrabban integrálnak a fenti rendszerekbe.
Hol tudnak hozzászólni ezekhez a többé-kevésbé zárt rendszerekhez a magyar mérnökök, kis- és középvállalkozások?

Feladatuk szépsége éppen abban a sajátosságban rejlik, hogy ezek a nagy hírű rendszerek önmagukban általában igen jól működnek, de egymással vagy nagyon nehézkesen, vagy egyáltalán nem tudnak kommunikálni. Márpedig Magyarországon kevés olyan cég akadt az elmúlt időszakban, amely megengedhette magának, hogy mondjuk csak Rockwell vagy csak Siemens termékeket vásároljon. Az egyik gyáregységben ilyen DCS, a másikban olyan PLC van, később összevonják őket, és azután csodálkozik a vállalatvezetés, hogy nem működik az egész. Valaki csináljon már valamit – hangzik a főnöki utasítás, és hamarosan érkeznek a magyar mérnökök, akiknek a kisujjukban van az összes rendszer összes specifikációja, és megismételhetetlen bűvészmutatványokat produkálva integrálják a két-három rendszert. Aztán vagy megfizetik őket, vagy nem…

Bizonyos mértékben egy másik szakmai fejlődési irány is a hazai rendszerintegrátorok kezére játszik. Arról van szó ugyanis, hogy némely területeken kezd eltűnni a DCS-ek és a PLC-k (plusz a PAC-k) közti különbség. Egy-másfél évtizeddel ezelőtt még egy világ választotta el egymástól a két rendszert: a DCS volt a nagy tudású, drága, bonyolult, amelyet ugyan igen nehézkesen lehet csak programozni, de a tudása és megbízhatósága fényévekkel a PLC-Scada rendszer fölé emeli. Később a gyártók rájöttek, hogy DCS-t csak a legnagyobb cégek tudnak vásárolni, PLC-t viszont mindenki, ezért megpróbálták a két rendszert közelíteni egymáshoz. Mármint úgy, hogy a PLC-ket különböző programozási és egyéb trükkökkel alkalmassá tették majdnem minden feladatra, amelyekre addig elméletileg csak a DCS-ek voltak képesek. Voltak olyan gyártók, akik a PLC-hálózatukra ráfogták, hogy DCS, míg mások egészen új nevet adtak az emelt szintű PLC-iknek. Valahogy úgy, mint a laptop-netbook-notebook-ultrabook esetében történt.

Ma már elég nagy a szakmai és elnevezésbeli káosz a rendszerek határán, annyi viszont biztos, hogy gyakran csak némi olcsó fejlesztés és egy zseniális programozó kell ahhoz, hogy alig lehessen észrevenni a különbséget a PLC és a DCS között.
Márpedig zseniális programozó és zseniális mérnökünk van elég. Egyelőre legalábbis, mert az igazán tehetséges ifjú szakemberek igencsak fontolgatják a külföldi munkavállalást. Angolul már szinte mindenki tud, miért küzdjön itthon, ha máshol ötszörös-tízszeres pénzért végezheti ugyanazt a munkát?
Mi azért maradjunk Magyarországon, és nézzünk néhány példát a magyar irányítástechnikai kkv-k hétköznapjaiból! Egyébiránt korántsem egyszerű igazi magyar kisvállalkozást találni. Néhány jó szándékú keresztkérdés után rendre kiderül, hogy a jó hírű „Kovács és Társa” Kft.-t már évekkel ezelőtt felvásárolta a német vagy angol konkurencia, a „Kis és Nagy” Kft. pedig több éve osztrák cég leányvállalataként dolgozik, csak ezt nem kötik mindenki orrára.

Azért akadnak megnyugtató ellenpéldák is. Például egy tizennégy éve működő, harmincfős budapesti kisvállalkozás, amely akár ötvenfősre is tudná bővíteni a létszámát, ha a feladat azt kívánná meg – de egyelőre nem kívánja.

Parragh Gábor műszaki igazgató, Profigram Irányítástechnikai Kft.
– Cégünk fő profilját tekintve egyedi megoldásokat kínál az ipari automatizálás különböző területén. Az elmúlt években országszerte csökkentek a beruházások, ám azokban az iparágakban, ahol mi korábban dolgoztunk (erőművek, kőolajipar, vegyipar), még az átlagosnál is jobban, ezért új utakat kellett keresnünk. Vannak saját fejlesztéseink is, de természetesen nem rendszerfejlesztők, hanem rendszerintegrátorok vagyunk, méghozzá márkafüggetlen rendszerintegrátorok. Tulajdonképpen a nagy gyártók megbízható, de uniformizált elemeiből tökéletesen a megrendelő személyére szabott rendszert hozunk létre, keltünk életre.
„Kulcsrakészen” szállítunk akár DCS, akár PLC-Scada irányítástechnikai rendszereket. Olyan márkákkal dolgozunk, amelyek a legjobban kielégítik a megrendelő igényeit. Rockwell, Siemens, ABB, nekünk teljesen mindegy, megtanítjuk őket egymással kommunikálni. Ez szakmailag komoly kihívás, hiszen minden rendszerben másutt és másutt vannak a hibalehetőségek, de éppen ezért bíznak meg minket. Mert hiába mondja a gyártó, hogy náluk a DCS-nél „négykilences” a rendelkezésre állás, ha egyszer valami mégsem működik. Ilyenkor levelezgetünk az amerikai, német, francia, orosz mérnökökkel, akik csak vakargatják a fejüket, hogy hát ez tényleg nem működik. Éppen azért nem mennek el a fiataljaink külföldre, mert imádják a szakmai kihívásokat.


A kkv-k egyik nyerő piaci stratégiája lehet, hogy beférkőzzenek a piaci résekbe. Erre jó példa egy másik budapesti kisvállalkozás.

Léb György minőségirányítási vezető, GammaDigital Kft.
– Harmincfős cégünk főleg ipari irányítás- és vezérléstechnikai feladatokkal foglalkozik, egyedi berendezéseket, adatgyűjtő, illesztő- és vezérlőszoftvereket szállít a megrendelőknek – különösen a gyógyszeripar, az autógyártás és az élelmiszeripar területén.
Nem könnyű a helyzetünk, nehéz munkához jutni. Nagy a konkurencia, nyomottak az árak. Korábban erőműveknek, cukorgyáraknak, vízműveknek szállítottunk szoftvereket, vezérléseket, rendszereket, ám ezek az utóbbi években már egyre kevesebb megrendelést tudtak adni. Szerencsére más iparágakban a piacvezető cégek – még ha vállalják is a feladatot – olyan magas árat és átfutási időt szabnak meg, ami még a nagyvállalatokat is elriasztja. Ezért a hazai piacon keresnek partnert, olyan hazai kkv-t, amely ugyanolyan minőségben, de nagyon gyorsan és töredékáron megcsinálja. Így kerültünk mi például az egyik legnagyobb hazai gyógyszergyárba, ahol a raktári folyamatirányításba kapcsolód­tunk be. Mi készítettük el a vezető nélküli targoncák szoftverét, és kapcsoltuk a vállalatirányító rendszerhez. Ez egy nagy projekt, amely a válság kezdetén indult be, és még most is ad munkát.

Hogy a szakmai kvalitásokon kívül az általános gazdasági helyzetnek és a szakképzésnek milyen meghatározó szerepe van a kis cégek életében, arra egy mikrovállalkozás vezetője hívja fel a figyelmet.

Stadler Péter ügyvezető, Kontrol Doktor Kft.
– Szerencsére mi olyan iparágakban dolgozunk, amelyekre nem vagy alig hatott a válság, folyamatosan volt-van munkánk. Gyógyszeripar, gyógyászati segédeszközök, leginkább légtechnikai ellátó rendszereket és épületfelügyeleti rendszereket szállítunk, fejlesztünk és tartunk karban. Ha minden igaz, most egy másik céggel kooperálva az autógyártásba is be tudunk kapcsolódni a magunk szerény eszközeivel.
Tíz-tizenöt fő között van a létszámunk, még egy-két embert fel tudnánk venni, de talán meglepő, amit mondok, nincs megfelelő szakember a piacon. Programozóból és irányítástechnikai mérnökből is kevés az igazán jól képzett, szabad szakember, technikusból pedig még kevesebb. Már hirdetést is adtunk fel, ám nagyon szerény volt a választék.


Az irányítástechnikai kkv-k körében is óriási problémát jelent – a megrendeléshiány mellett – az alacsony vállalási ár és a tragikus fizetési fegyelem.
Általános tapasztalat, hogy a megrendelő alulértékeli, mondjuk a gyártósorhoz méri a munka árát. Ezért bármit is ajánl a Mérnöki Kamara, a cégeknek bőven a garantált mérnöki óradíj alá kell menniük, ha meg szeretnék kapni a munkát. Persze, az is előfordul, hogy még így sem utalják át a szerződésben rögzített összeget. Az egyik nagy megrendelő például azzal a mondvacsinált indokkal nem fizette ki a pótmegrendeléseket, hogy annak a munkatársuknak nem volt erre jogosultsága. Ilyenkor jöhetnek a jogi és egyéb eszközök, azonban egy ilyen húzás könnyen a fizetésképtelenség szélére sodorhatja a kkv-t.
A zord külső körülményekre logikus válasz lehet a visszafogott üzleti tervezés, a családi szintre való visszatérés. Ez az ország GDP-jét tekintve nagyon rossz hír, egy mikrovállalkozást viszont talán éppen ez a hozzáállás menthet meg a felszámolástól.

Kovács József ügyvezető, RTC Automatika Kft.
– Voltunk többen is, most csak négyen va­gyunk. Több lábon állunk, képviselünk külföldi cégeket, foglalkozunk Scada-rend­szerekkel, javítunk PLC-ket, mikor mire van szükség. Nem panaszkodunk, van munkánk, mindenkit időben kifizetünk, és igyekszünk elérni, hogy bennünket is időben kifizessenek. Lennének persze ötleteink, melyik szegmenst hogyan lehetne fejleszteni, hány embert kellene felvenni, de az elmúlt években azt tanultuk meg, hogy óvatosan, körültekintően és egy kicsit kockázatkerülően kell viselkedni a piacon. Ez fizetődik ki.

Ha az ország legnagyobb és leggazdagabb városában ennyire szorítóak a körülmények, elképzelhetjük, milyen az irányítástechnikai kisvállalkozások sorsa vidéken. Vagy talán jobb is, ha nem képzeljük el. Az ország nyugati felén még csak-csak van élet, de az Alföldön és a Tiszántúlon már az is nagy csoda, ha a szakmában egy működő kkv-re bukkanunk. Megszűnt, felszámolták, mással foglalkozik, sorjáznak a válaszok, ezeken a vidékeken szemlátomást igen kevés rendszerintegrátor él meg. Szerencsére találtunk ellenpéldát is.

Varga-Tóth István ügyvezető, Promir Kft.
– Elevickélünk valahogy. Tíz-tizenkét emberünk van, megpróbálunk talpon maradni, ami nem egyszerű errefelé, hiszen Szeged és Hódmezővásárhely környékén gyakorlatilag megszűntek a beruházások, nincs szükség a mi szaktudásunkra. Megpróbálunk munkát találni szerte az országban. Mindent elvállalunk az automatizálásban, a tervezéstől a tesztelésig, az üzembe helyezéstől a karbantartásig, de ha kell, még a szekrényeket is legyártjuk. Fejlesztettünk és telepítettünk mázoló robotcellákat is, mert arra jött megrendelés. Szerencsére nincs égető szükségünk hitelekre, mert valószínűleg nem kapnánk.

Egy megyével arrébb, az autópálya nélküli Békésben talán még súlyosabb a helyzet. A ha­gyományos élelmiszer-termelő vidéken soha nem dübörgött a gépipar, de az elmúlt két évtizedben még a meglévő üzemek nagy részét is fölszámolták. Beruházások nincsenek, itt is dívik az a módi, hogy felújítás helyett a gyártósor leállított feléből javítgatják a még működőt. Hol van itt szükség rendszerintegrátorra?! Talán nem is az országhatáron belül.

Szijjártó Ferenc ügyvezető, Multi-Fragment Mérnökiroda Kft.
– Elméletileg fő profilunk a kulcsrakész irányítás- és vezérléstechnikai rendszerek tervezése, kivitelezése és telepítése, de itthon alig kapunk ilyen megrendelést. Csurran-csöppen egy-egy felújítás, ám ebből nem tudna megélni kis csapatunk. Éppen ezért a határokon kívül dolgozunk. Az orosházi üveggyár a Guardian-csoport tulajdonában van, rajtuk keresztül kapunk külföldi munkákat. Jelenleg is ketten vagyunk csak idehaza, egy mérnök és kilenc szerelő kollégánk kint dolgozik Oroszországban egy zöldmezős beruházáson.

Azt már talán meg sem kell említeni, hogy beruházási vagy forgóeszközhitelt egy-két éve szinte lehetetlen igényelni a bankoktól. Náluk már valóság a régi bon mot: csak annak adnak kölcsön, aki bebizonyítja, hogy abszolút nincs rá szüksége.
A különböző pályázatok jelenthetnének kiutat a fojtogató pénzszűkéből, ám ezzel a legkisebb cégek úgy vannak, hogy már a megírásuk is óriási munka, nem is értenek hozzá, és egyáltalán nem biztos a végeredmény. Mások pályázatíró cégekkel próbálkoznak, de a sokadik százezer forint és a harmadik elutasított pályázat után rájönnek: a kiírók, a pályázatírók és a műszaki szakemberek nem értik egymást. Mivel arra vajmi kevés az esély, hogy a pénzügyi szakemberek mérnöki aggyal gondolkozzanak, inkább ők végeztek el egy pályázatíró tanfolyamot. Azóta már nyertek is néhány tízmillió forintot.
Kívülállóként csak azért drukkolhatunk, nehogy túlságosan is sikeres legyen ez az új üzletáguk, mert akkor ugyan az ország gazdagabbá válna egy kiváló pályázatíró csapattal, de elvesztene egy kreatív mérnökgárdát. És bármennyire is hihetetlen: ez nagyon nem mindegy. Irányítástechnikailag.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka