2014. december 3.

Szerző:
Szegedi Imre

Kezdődhet a paksi telephely vizsgálata

„Az MVM Paks II. Zrt. november közepén engedélyt kapott arra, hogy megkezdje a tervezett telephely vizsgálatát és értékelését” – tájékoztatta magazinunkat Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris biztonsági főigazgató-helyettese. A telephelyvizsgálat mintegy másfél évet vesz igénybe, az adatok értékelése után nyújthatják be a telephelyengedély iránti kérelmet. Maga az építkezés a nemzetközi tapasztalatok szerint legalább hatvan hónapig tart.


2014. szeptember végén nyílt nap volt az Országos Atomenergia Hivatalban (OAH), ahol az új paksi blokkok engedélyezéséhez kapcsolódó hatósági feladatokról is szó esett. Milyen volumenű munkára kell gondolni?

– Az Országos Atomenergia Hivatal az új paksi blokkok nukleáris biztonsági engedélyezéséhez kapcsolódóan várhatóan tíz létesítményszintű „nagy” engedélyt és akár több ezer további, „kisebb” rendszer-, illetve rendszerelemszintű (például építési, gyártási, beszerzési, szerelési) engedélyt fog kiadni. Ezek számát a létesítési engedélyezési eljárás keretében bemutatott konkrét műszaki terv birtokában lehet meghatározni. Emellett az OAH-nak a nukleáris védettségi és a biztosítéki területeken is lesznek engedélyezési feladatai. A létesítményszintű eljárások – összhangban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ajánlásaival – követik a nukleáris létesítmény életciklusát. Ennek megfelelően, mielőtt a beruházás érdemi része elkezdődik, értékelni kell a telephely megfelelőségét, az atomerőmű műszaki terveit, és teljes körűen el kell végezni a biztonsági elemzéseket is. Ezeket a hatóság felülvizsgálja, és ha mindent rendben talál, akkor kiadja a létesítési engedélyt. A felépített létesítményt üzembe kell helyezni, ez a kiépített rendszerek működőképességének vizsgálatából, majd ezt követően – a nukleáris üzemanyag berakása után – egy sor mérés elvégzéséből áll. Amennyiben minden a biztonsági elemzéseknek és a terveknek megfelelően, a szabályozással összhangban működik, akkor kaphat hosszabb távra üzemeltetési engedélyt a reaktorblokk. A létesítményszintű engedélyezési eljárások során több tízezer oldalnyi dokumentációt (terveket, elemzéseket, számításokat) kell megvizsgálni és értékelni. Emellett a beruházás hatósági ellenőrzése is meglehetősen nagy leterheltséget jelent majd az OAH munkatársainak, hiszen minden egyes engedélyezési eljárásnál ellenőrzéseket kell végezni a helyszíni munkavégzés megfelelőségének biztosítása érdekében. Sőt, az engedélyezési eljárásoktól függetlenül is igen lényeges a helyszíni hatósági jelenlét, ellenőrzési tevékenység. Az engedélyezési feladatok mellett ugyanis a létesítés, az üzembe helyezés és az üzemeltetés alatt folyamatos helyszíni és gyártóművi ellenőrzések keretében kell a hatóságnak meggyőződnie arról, hogy minden a jogszabályokban és a hatósági engedélyekben rögzítetteknek megfelelően történik. Jelentős erőforrást igényelt a beruházás előkészítési fázisában, hogy felülvizsgáltuk a nukleáris biztonsági, védettségi és biztosítéki követelményrendszert, és javaslatot tettünk a kormányzatnak, hogy milyen módosításokat vezessen be az új blokkok biztonságos létesítése érdekében. Összegezve: a beruházás és az erre való felkészülés nagy kihívást jelent a hivatal számára.

Első lépésként a telephely vizsgálatának és értékelésének tervezett programját kell engedélyeztetni az OAH-hal, majd annak sikeres végrehajtása után kérhető meg a telephelyengedély. Hol tart ez a folyamat?

– Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014. április 11-én nyújtotta be a telephely-vizsgálati és -értékelési engedély iránti kérelmet az OAH-hoz, ezzel megkezdődött a nukleáris biztonsági szempontú engedélyezési folyamat. Az eljárás keretében az OAH hiánypótlást kért, és többször egyeztetett a kérelem kiegészítéséről, közmeghallgatást tartott, szakhatóságot keresett meg, továbbá kikérte a Tudományos Tanács – az OAH tudományos tanácsadó testülete – véleményét. A hivatal mindezek figyelembevételével, valamint saját értékelésének eredményei alapján hozta meg döntését. Az engedélyezési eljárás november közepén zárult le, a kérelmező megkapta az engedélyt. Ennek birtokában az MVM Paks II. Zrt. megkezdheti a tervezett telephely vizsgálatát és értékelését. A vizsgálatok végrehajtása és az eredmények értékelése után nyújthatja be a telephelyengedély iránti kérelmet.

Milyen feltételeket támasztanak az új telephellyel szemben? Melyek a telephely vizsgálatának és értékelésének fő szempontjai?

– A telephely vizsgálatának két lényeges célja van. Az egyik: megállapítható legyen a telephelyről, hogy alkalmas-e nukleáris létesítmény befogadására. A másik: minden olyan adatot, tényezőt, szempontot összegezzen, amelynek segítségével a tervező az atomerőmű terveit a telephelyre adaptálhatja.
A Nukleáris Biztonsági Szabályzatok meghatározzák, hogy milyen területre nem telepíthető egyáltalán nukleáris létesítmény. Minden egyéb potenciális telephely esetén, ha nem igazolható, hogy a telephelyen előforduló jelenségek hatásaitól a nukleáris létesítmény megvédhető, vagy nincsenek kipróbált műszaki megoldások a hatások kompenzálására, a telephelyet a nukleáris létesítmény létesítésére vagy bővítésére alkalmatlannak kell nyilvánítani.
A leendő telephelyre jellemző külső természeti veszélyeztető tényezőket (földrengések, áradások, szélsőséges meteorológiai hatások) és a külső emberi eredetű veszélyeket (veszélyes ipari üzemek hatásai, repülőgép-rázuhanás hatásai) meg kell határozni. Értékelni kell a telephelyet abból a szempontból is, hogy az arra telepített létesítményben előforduló baleset esetén milyen útvonalon terjedhet (légkörben, felszíni vagy felszín alatti vizeken keresztül) a radioaktív kibocsátás, és végrehajthatók-e a szükséges nukleárisbaleset-elhárítási intézkedések.

Kik végzik az elemzéseket?

– Az MVM Paks II. Zrt. az engedélykérelem összeállításába, az egyes szakterületi programok kidolgozásába több neves hazai intézményt, illetve szaktekintélyt is bevont. Ezenkívül a jogszabályi követelményeknek megfelelően független szakértőkkel is értékeltette a vizsgálati és értékelési keretprogramot. Tehát elismert hazai szakemberek végezték és végzik az elemzéseket.

Bevonnak-e az előkészítő munkába nemzetközi szakértőket, intézményeket, például a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, vagy ez nem szokás?

– Az engedélykérelem és megalapozó anyagainak benyújtását hosszas előkészítési munka előzte meg. Ennek keretében az MVM Paks II. Zrt. felkérésére egy NAÜ-szakértőkből álló csoport is értékelte a telephely-vizsgálati programot, és az észrevételeik alapján kiegészítették a programot.

Milyen területekre koncentrál a földtudományi kutatási program?

– A telephely-vizsgálati és -értékelési keretprogramon belül a földtani kutatási program önálló egységet képez. Ez kiterjed a szeizmológiai, geofizikai, geotechnikai és vízföldtani szakterületekre.

A tervezés során azokat a természeti eredetű külső veszélyeket is figyelembe veszik, amelyek előfordulásának valószínűsége egy a százezerhez, azaz százezer évente egyszer fordulhatnak elő. Hogyan lehet erre felkészülni, amikor a történeti források alig pár ezer évre tekintenek vissza?

– Az írott források nem nyúlnak vissza ilyen időtávra, de azok a természeti eredetű veszélyek, amelyek hatása olyan mértékű, hogy veszélyeztetheti egy nukleáris létesítmény biztonságát, hagynak maguk után olyan nyomokat a természetben, amelyekből következtetni lehet nagyságukra, bekövetkezési idejükre. Továbbá figyelembe lehet venni más országok tapasztalatait, ahol a vizsgált természeti jelenség gyakrabban fordul elő, mint Magyarországon. Az adott külső veszélyeztető tényező bekövetkezési gyakoriságának megállapításához így további információkat nyerhetünk.

Az emberi tevékenységből eredő veszélyekre is dolgoznak ki vizsgálati programot. Hogyan készülnek erre, amikor az ember napjainkban olyan technológiák sorát alkalmazza, amelyekről alig száz éve fogalma sem volt?

– Természetesen az értékelések a jelen kor ismert technológiái, és részben prognózisok eredményeként állnak elő. A hazai jogszabályi követelményeknek megfelelően azonban tízévenként minden nukleáris létesítményt úgynevezett időszakos biztonsági felülvizsgálatnak kell alávetni. Ez egy olyan átfogó biztonsági értékelés, amelynek keretében összehasonlítják a létesítmény aktuális állapotát a technológia aktuális színvonalával, az új követelményekkel, a nemzetközi gyakorlattal. Ennek keretében meg kell állapítani, hogy a működő létesítmény színvonala és az aktuális technológiai színvonal között mekkora a különbség, és értékelni kell, hogy az ebből adódó kockázat eléggé elenyésző-e a következő tízéves üzemhez. A vizsgálatok alapján meghatározott, a biztonság növelését szolgáló fejlesztések, javító intézkedések biztosítják a kockázat alacsony szintjét. Az időszakos biztonsági felülvizsgálat keretében figyelembe kell venni azokat a technológiákat is, amelyeket ma még nem tudunk pontosan prognosztizálni. Egy új nukleáris létesítmény építésekor esetleges szabotázsakciókra, a jelenlegi technológiai színvonalat figyelembe vevő, úgynevezett tervezési fenyegetettséget kell meghatározni, ami ellen fel kell készíteni a létesítményt. Üzemelő létesítmények esetén e tervezési fenyegetettség felülvizsgálata is része az időszakos biztonsági felülvizsgálatnak. Tehát a létesítmény védettségét is rendszeresen át kell világítani és értékelni kell.

Miért kell megvizsgálni a telephelyet, hiszen a jelenleg is működő négy blokk közelében épül a tervezett két új reaktor?

– Az, hogy a működő blokkok szomszédságában van a leendő telephely, abból a szempontból jelentős előny, hogy olyan területről beszélhetünk, amelyről rendkívül sok információ áll rendelkezésre. Azonban minden telephelyvizsgálat sajátja, hogy a tágabb környezetből a létesítmény felé haladva egyre sűrűbb, részletesebb vizsgálatokat végeznek. Ebből következik, hogy az eddigi vizsgálatok a meglévő blokkok területét értékelték a legrészletesebben. Hasonló részletességű vizsgálatokat kell elvégezni az új blokkok tervezett helyén is. Ugyanakkor az a körülmény, hogy a beruházás egy működő létesítmény mellett zajlik, az eddig összegyűjtött ismeretekkel segíti a telephelyen folyó kutatási tevékenységet. Nyilvánvaló, hogy alapvetően új információ nem merülhet fel a telephely kutatása során, de az eddigi ismereteink további részletekkel gazdagodhatnak.

Mit szavatol majd a telephelyengedély? Milyen további engedélyek kellenek ahhoz, hogy megindulhasson Pakson az építkezés?

– A telephelyengedély egyrészt igazolja a telephely alkalmasságát annak alapján, hogy nincsenek létesítést kizáró telephelyjellemzők, másrészt a hatóság ebben az engedélyben fogadja el a telephelyvizsgálat során felmerült adatok értékelését, és felülvizsgálja az értékelésből származtatott, a telephellyel összefüggő, tervezéshez szükséges adatok meghatározásának megfelelőségét. A telephelyengedéllyel tehát a hatóság azokat a telephelyjellemzőket is jóváhagyja, amelyeket figyelembe kell venni a tervezés során. A következő lépés a nukleáris biztonsági engedélyezésben a létesítési engedély. Ebben az engedélykérelemben kell igazolni, hogy a telephelyengedéllyel rendelkező területen a kérelemben bemutatott nukleáris létesítmény biztonságosan felépíthető és üzemeltethető. A létesítési engedély mellett az engedélyesnek be kell szereznie a biztonság szempontjából fontos berendezésekre a gyártási, majd szerelési engedélyeket, illetve az épületekre az építési engedélyeket. Ezek birtokában kezdhető meg érdemben az építkezés.

Mikorra kell elkészülni az előkészítő munkával?

– A telephelyvizsgálat mintegy másfél évet vesz igénybe. Az adatok értékelése után nyújtható be a telephelyengedély iránti kérelem. A telephelyjellemzők szerinti tervezésre is megfelelő időt kell biztosítani. A létesítés engedélyezése a legidőigényesebb hatósági eljárás, előreláthatóan legalább egy évet vesz igénybe. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy blokk létesítési munkálatai legalább hatvan hónapig tartanak. A beruházás előkészítésével, a tevékenységek ütemezésével foglalkozóknak mindezeket figyelembe kell venniük a projekt ütemtervének összeállításakor.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka