2018. február 6.

Szerző:
S. I. K.

Jelentős feladatok az OAH előtt

Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly – jelentette ki Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal budapesti évindító sajtótájékoztatóján.


Az OAH több mint kétezer ellenőrzést végzett tavaly. A létesítményekből 27 eseményt jelentettek, de ezek a nukleáris biztonságot nem érintették, a hétfokozatú nemzetközi eseményskála (INES) alapján a legenyhébb, skála alatti besorolást kapták. A hivatal egyik legfontosabb tavalyi döntéseként decemberben kiadta a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjának húszéves üzemidőhosszabbítási engedélyét. Az elmúlt évtizedek mérési eredményei, illetve az elemzések alapján az épület süllyedésének hatásai nem haladják meg a különleges beavatkozást igénylő mértéket. Az első három paksi blokk üzemidejének hosszabbításakor is vizsgálták a létesítmények süllyedését, de a 4-es blokk van a legközelebb a Dunához, így kiemelten kezelték a kérdést, emiatt szerepel a süllyedéssel kapcsolatban külön rendelkezés is a 4-es blokk engedélyében. A hivatal vezetője szerint nem kapta volna meg az üzemidőhosszabbítási engedélyt a 4-es blokk, ha az OAH bármilyen problémát észlel.

A 2011-es fukusimai baleset után az európai uniós tagországokban (kötelezően) célzott biztonsági felülvizsgálatot végeztek, a program befejezése 2018-ra várható. Az OAH 46 intézkedést rendelt el a Paksi Atomerőműnél, ebből eddig 33 teljesítését fogadta el a hatóság. A felülvizsgálat azt állapította meg, hogy az atomerőmű teljesen megfelel a legkorszerűbb követelményeknek, a végrehajtandó intézkedések a biztonsági tartalékok növelését szolgálják.

Fichtinger Gyula főigazgató szerint folyamatos a hazai nukleáris terület nemzetközi értékelése. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség missziója (IPPAS) 2013-ban megvizsgálta a magyarországi nukleáris létesítmények fizikai védelmi rendszerét, majd tavaly újabb felülvizsgálatra került sor. Ennek során a nemzetközi szakértők megállapították, hogy Magyarország jelentős előrehaladást ért el a korábbi misszió ajánlásainak és javaslatainak végrehajtásában. Idén újra érkezik a nemzetközi ügynökség szakértői delegációja, azt értékelik majd, hogy a teljes nukleáris hatósági rendszert felülvizsgáló korábbi misszió után hogyan kezelték a javaslatokat és észrevételeket.

Az új blokkokhoz kapcsolódóan 2018-ban a paksi felvonulási épületekre vonatkozó kérelemre, az új atomerőművi blokkok létesítésiengedély-kérelmének beérkezésére, valamint az új blokkok fizikai védelmére vonatkozó engedélykérelemre számít a hivatal. A törvényi kötelezettségének megfelelően az OAH a lé­tesítésiengedély-kérelemhez kapcsolódó eljárás során közmeghall­gatást tart.

Az OAH létszáma továbbra is 170 fő körül mozog. A jelentős nukleáris iparági szívóhatás, valamint az iparágtól eltérő bérezés is nehezíti a hivatal számára meghatározott 200 fős keret betöltését. A felvett munkatársak szakirányú továbbképzéséről (mivel a jelentkezők többsége nem rendelkezik nukleáris tapasztalattal) a hivatal gondoskodik.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka