2014. május 5.

Szerző:
S. K.

Universitas-Győr Nonprofit Kft. • univgyor.hu

Innovatív projektek finanszírozási lehetőségei

A Délkelet-európai Transznacionális Kooperációs Program keretében kilenc kelet-közép-európai országból tíz szervezet fogott össze, hogy 2013 januárjában elindítsák Az innováció finanszírozásának támogatása Délkelet-Európában (PROFIS – SEE/D/0233/1.2/X) című kezdeményezést. A kétéves projekt a korai fázisban levő innovatív projektek, illetve már induló vállalkozások finanszírozásának helyzetén kíván javítani.


A projekt innovációt támogató szolgáltatások fejlesztését és bevezetését segíti elő a térségben, megismerteti az innováció előnyeit az érintettekkel. Nemzetközi hálózatba tömöríti a projektben részt vevő, innovációs szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket, és ösztönzi a technológiatranszfert. Hozzájárul a regionális gazdaságfejlesztéshez és gazdaságpolitikához hazánkban is jelentkező általános és specifikus nemzeti vagy délkelet-európai kihívások azonosításával, jó gyakorlatok összefoglalásával és az interneten keresztül történő láthatóvá tételével.

A projekt ambiciózus célokat tűzött ki maga elé: 135 beruházási javaslatot készít elő potenciális befektetőkkel való tárgyalásra. A megvalósítás során 360 egyén és 150 cég közvetlenül részesül a projekt által nyújtott szolgáltatásokból. A projekt továbbá négy új innovatív terméket is kifejleszt és bevezet a piacra. A korai fázisú innovatív projektek finanszírozása témakörben, egységes szerkezetben, kilenc országjelentés és egy délkelet-európai elemzés készül. Ezek egyrészt azt a célt szolgálják, hogy a globális tőkepiacon aktív befektetők képet kapjanak a részt vevő országok, illetve a térség mai helyzetéről, lehetőségeiről, továbbá a szakpolitikai döntéshozók friss helyzetképpel, ajánlásokkal rendelkezzenek döntéseik előkészítéséhez.

V. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár Győr, 2014.
Universitas-Győr Nonprofit Kft. – PROFIS stand

A korai fázisú innovációfinanszírozás tárgykörében elkészült hazai helyzetértékelés részletes információt nyújt az üzleti környezetről, az innováció finanszírozási lehetőségeiről, a szellemi tulajdonjogok hazai szabályozásáról és az innovatív vállalkozások támogatását célzó tevékenységekről. A pozitív eredmények sorában meg kell említeni a kiépült hazai innovációs intézményrendszert és jogszabályi hátteret, valamint a további szakpolitikai intézkedéseket megalapozó nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiát is. A beszállítói hálózatok fejlődésével párhuzamosan egyre aktívabbá válnak az egyetem-vállalat együttműködések. Az új, innovatív cégek támogatására mind több lehetőség nyílik, amelyek közül ki kell emelni a Jeremie-alapokat, az egyetemeken létrejött technológiatranszfer irodákat, az akkreditált inkubátorokat, az induló startup pályázatokat és a Budapest startup központtá válását célul kitűző Startup Credót. Mindemellett azonban számos terület fejlesztésre szorul. A gyakori intézményi átszervezések, az alulfinanszírozottságból eredő kapacitáshiány, a regionális innovációs ügynökségek bizonytalan szerepe gyengítik a rendszert. Sarkalatos lenne a további technológiai specializáció, növelni kellene a kis- és középvállalatok abszorpciós képességeit, a cégeket a globális szemléletmód és az exportorientáció felé kellene terelni. Fontos lenne az alapkutatások és a proof-of-concept alapok elérhető forrásainak bővítése. Gyenge a korai fázisú projektek fejlesztéséhez kapcsolódó professzionális tanácsadás is. Összességében elmondható, hogy szisztematikus és hosszú távú építkezésre lenne szükség.

A projekt kiemelten támogatja a hölgy innovátorokat. A Sikeres nő – Sikeres inno­vátor című tréning célcsoportja szakterülettől függetlenül minden olyan, ötletekben gazdag, újító szellemiségű nő, aki kreativitását akár konkrét innovációs projekt üzleti megvalósítására szeretné váltani, akár ezen a területen a jövőben aktív szerepet kíván betölteni.

A projekt keretében 2014 második felében egy nemzeti szintű és egy – a délkelet-európai térségre kiterjedő – nemzetközi innovációs versenyre is sor kerül, melyről a projekt honlapján, illetve a www.univgyor.hu oldalon találnak aktuális információkat a jelentkezők, érdeklődők.
A projektről bővebb információ a www.profisproject.eu oldalon található.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka