Hatásosságon és alapfeltevésen alapuló originális hatóanyagok fejlesztése

Az Avidin Kft. kezdetben kereskedelemmel, technológiák fejlesztésével és szolgáltatásokkal foglal­kozott. Jelenleg e két tevékenység háttérbe szorult, de meghatározó módon járul hozzá a saját gyógyszerkutatási projektek financiális keretéhez. A kutatások és a technológiai fejlesztések másik, hangsúlyos pénzügyi fedezetét elsősorban hazai pályázatok teremtik meg.


A régi Jedlik, majd később a Nemzeti Technológiai Platform pályázatokkal olyan szakmai tudást hozott létre a cég – saját kémiai könyvtár beszerzésével és állatház kiépítésével –, amellyel számos rákellenes kutatást kezdeményezett és alapozott meg. Jelenleg ezeknek a pályázatoknak a „hozadéka” egy melanóma elleni (Avinomid) és egy agydaganat elleni (Glinolid) projekt és három szabadalom. A tervek szerint a két vezérmolekula preklinikai vizsgálatát 2012-ben kívánjuk a befejezéshez közelíteni, és reményeink szerint a klinikai kipróbálást 2013-ban elkezdeni. Ha évenkénti bontásban kellene definiálni a cég legnagyobb előrelépéseit a kutatási és a technológiai fejlesztések területén úgy, hogy csak a legfontosabbakat emelnénk ki, akkor a táblázatban láthatóan foglalnánk össze.

A legutóbbi nagy beruházást az Új Széchenyi Terv támogatta (GOP 131B-2011-0002). Segítségével Kelet-Közép-Európa egyik legmodernebb jelölésmentes eszközparkját sikerült beállítani egyetlen laboratóriumban: egy vezetőképességen alapuló valós idejű sejtelemző rendszert (xCelligence – Roche Magyarország Kft.), egy fényvisszaverődésen alapuló sejt és molekula kölcsönhatást elemző rendszert (Enspire – Per-Form Kft.), valamint egy holografikus mikroszkópot (Phiab – Auroscience Kft.). Ezekkel a technikákkal felvértezve az Avi­din Kft. előtt új perspektívák nyílnak.

Olyan szűrési projekteket lehet megvalósítani a saját molekulakönyvtár tagjaival és a cég vegyészeinek segítségével előállított optimalizált kismolekulákkal, melyek egy adott gyógyszercélpontra tervezhetők. Így az alapfeltevésen alapuló gyógyszerfejlesztés (ismert és kulcsfontosságúnak vélt fehérje ellen célzott gátló vagy serkentő molekula fejlesztése, amely az adott fehérje funkcióját befolyásolja, és amely egy adott betegség gyógyítását irányozza) hatásosságát és sikerességét nagyságrendekkel meggyorsítja. Ezekkel a technikákkal szinte bármilyen célfehérje ellen hetek alatt kifejleszthetők gátlószerek, legyen az egy enzim (proteáz, kináz, foszfatáz stb.) vagy egy G-fehérje kapcsolt receptor. Az Avidin Kft. ezzel nemcsak saját gyógyszerkutatási potenciálját növelte meg, de lehetősége nyílik a külföldi piacokra is betörni teljes molekulafelfedezési szolgáltatási csomaggal.

Az Avidin Kft. gyógyszerkutatási projektjeiben több jelölésmentes technológiát,
köztük a holografikus mikroszkópiát (Auroscience Kft.) is alkalmazza neuronok,
egyedi fotoreceptorok és tumorsejtek vizsgálatára

Az Avidin Kft. másik stratégiáját, a hatásosságon alapuló megközelítést (ezt szokás fenotípus alapú szűrési eljárásnak is nevezni, melynek során a sejtek válaszát méri minden előzetes célfehérjét irányzó előfeltevés nélkül) is támogatják ezek a módszerek. Segítségükkel a sejteket nem kell különböző jelzőmolekulákkal megfesteni, hiszen mindegyik stratégia alapja egy fizikai paraméter változásának detektálása. Így lehetővé válik a sejtek „természetes állapotban” történő elemzése, például egy oxidatív stresszet kivédő vagy éppen egy apoptózist indukáló molekula azonosítása. A holografikus mikroszkópia ezen felül még letapadt sejtek számolására, statisztikai elemzésére is alkalmas. A cég egyik legizgalmasabb kutatási programjában az Enspire készülék segítségével egy olyan kötőmolekulát keresünk, amely az Alzheimer-kór korai diagnosztizálását tenné lehetővé.

Az egyik hazai gyógyszergyár úgy aposztrofálta belső politikáját, hogy nem engedheti meg magának, hogy ne fókuszáljon egy adott indikációs területre. Ezzel szemben az Avidin Kft., amely egy törpecég, megengedheti magának, hogy párhuzamosan egyszerre legalább hét fejlesztési program fusson három betegség területen?

Az Avidin Kft. stratégiája, hogy a nagy diverzitású projekt­port­fó­lió­jában az egyes programok minél gyorsabban eljussanak az in vivo ha­tásosság igazolásának (proof of concept) stádiumáig, majd azután, megfelelő finanszírozást előteremtve, kollaborátorokkal együtt az Avidin Kft., vagy befektetők által „feltüzelt” projektcégek vagy licenciavevő nagy gyógyszergyárak folytatnák a professzionális fejlesztési láncot.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka