2013. január 8.

Szerző:
Szegedi Imre

Gábor Dénes-díj kutatóknak, innovátoroknak

Az Országház Főrendiházi Termében december közepén adták át a 2012. évi Gábor Dénes-díjakat. Az ünnepségen öt Gábor Dénes-díjat, két MVM Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat, a Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes-díjat, a Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat, továbbá az In memoriam Gábor Dénes elismerő okleveleket nyújtották át. Az 1989-ben alapított elismerést minden évben a Novofer Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma ítéli oda.


Gábor Dénes-díjas lett ifj. Duda Ernő menedzser, a Solvo Bio­technológiai Zrt. elnök-vezér­igazgatója. Az 1968-ban Budapesten született ifj. Duda Ernő alapítója és elnök-vezérigazgatója a Solvo Biotechnológiai Zrt.-nek, amely „garázscégből” vált egy több mint százfős, nemzetközi szakembergárdát foglalkoztató, globális piacvezető céggé. Ugyancsak ő alapította s elnöke a Magyar Biotechnológiai Szövetségnek is.

Szintén Gábor Dénes-díjat kapott Katona Tamás János mérnök-hőfizikus. Az ő irányításával valósult meg a Paksi Atomerőmű földrengés-biztonsági megerősítése, ő vetette fel elsőként az atomerőmű üzemidő-hosszabbításának lehetőségét, s irányította az előkészítő munkákat. Katona Tamás János 1948-ban született Bátán. 1973-ban okleveles mérnök-hőfizikusként végzett, nevéhez 180 cikk, előadás és öt könyvfejezet fűződik.

Peták István orvos kutatási területe a célzott daganatellenes gyógyszerek hatásmechanizmusának vizsgálata és a személyre szabott alkalmazásukhoz szükséges molekuláris diagnosztikai módszerek fejlesztése. Peták István 1971-ben született Szolnokon. 1995-ben általános orvosi diplomát, 2000-ben PhD-fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetemen. 2010-től az MTA Pathobiokémiai munkacsoportjának tudományos főmunkatársa.

Gábor Dénes-díjat kapott Tóth Magdolna kertészmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára is. Ő hazai almafajták honosításáért, négy államilag elismert és szabadalmaztatás alatt álló almafajta és hét fajtajelölt nemesítéséért vehette át az elismerést. Tóth Magdolna 1951-ben született Nyírgyulajban. 1974-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen.

Vígh László vegyész, akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet kutatóprofesszora a „membrán termoszenzor” hipotézis megalkotásáért, a stresszfehérje alapú gyógyszerkutatás és fejlesztés új alapokra helyezésében végzett úttörő tevékenységéért vehette át a Gábor Dénes-díjat. Vígh László 1950-ben Magyarszerdahelyen született. Munkásságát a központ Biokémiai Intézetében kezdte 1975-ben. A Széchenyi-díjas kutató 1994–2004-ig a Biokémiai Intézet igazgatója, 2008-tól az innovációs ügyekért felelős főigazgató-helyettese.

A Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes-díjat Rátai Dániel informatikus, feltaláló vehette át. A talán legismertebb hazai fiatal feltaláló – akiről már egy kisbolygót is elneveztek – 1985-ben született Budapesten. Rátai Dánielben 18 évesen ötlött fel a virtuális térben grafikai objektumokat megjelenítő Leonar3Do ötlete, amelyből találmány lett. 2005 májusában, az Intel–ISEF versenyen – amelyet a 21 éven aluli tudósok és feltalálók olimpiájaként is emlegetnek – az 1447 résztvevővel megrendezett világdöntőn a Leonar3Do-t a nemzetközi zsűri hat első díjjal jutalmazta.

Az MVM Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat Dán András villamosmérnöknek, az MTA doktorának, a BME Villamos Energetika Tanszék egyetemi tanárának ítélték. Egyebek mellett az első hazai tervezésű kisszeles háztartási méretű szélerőmű villamos berendezéseinek tervezéséért és üzembe helyezéséért vehette át az elismerést. Dán András Budapesten született 1943-ban. A BME Villamosmérnöki Karán végzett 1966-ban, 1971 óta a Műegyetem oktatója. Nevéhez 121 publikáció és 11 szabadalom fűződik.

Ugyancsak az MVM Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat vehette át Imecs Mária villamosmérnök, egyetemi tanár, a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnök-professzora a villamos hajtások továbbfejlesztése terén elért eredményeiért. Imecs Mária 1948-ban Kolozsváron született. Villamosmérnöki diplomáját 1970-ben, a műszaki tudományok doktora címét 1989-ben a Kolozsvári Politechnikai Intézetben szerezte. Nevéhez hat találmány, hét könyv, számos egyetemi jegyzet, több mint 250 tudományos dolgozat fűződik.

In memoriam Gábor Dénes elismerésben Csermely Péter biokémikus, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára részesült a fiatal tehetségek felkutatása, felkarolása, támogatása és gondozása, a hálózatépítés terén végzett több évtizedes munkájáért.

A Hallgatói Gábor Dénes-díjat Sik Dávid villamosmérnök hallgató nyerte el. Tudományos igényességgel dolgozta fel az új atipikus tanulást támogató elektronikus tanulási környezetek alkalmazhatósága területét diákköri dolgozatában, melyhez kötődően bekapcsolódott a Természettudományi Kar által kezdeményezett BMA Alfa Moodle tanulási környezet fejlesztőcsapatának munkájába. Ennek során a tananyagtartalmak felvitelében is jelentős részt vállalt.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka