Fázik-e a Föld a fűtéstől?
A globális felmelegedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy kevesebbet kell fűteni télen – hangzik a keserédes bölcsesség. Ebben lehet némi igazság, legalábbis a mi éghajlatunkon. A meleg Golf-áramlat megzavarása miatt az éghajlatváltozás a kontinens nyugati, óceáni éghajlatú részein viszont soha nem látott téli lehűléseket hozhat. Ám ha a fűtést tágabban értelmezzük – és a lakások élhető hőmérsékletének fenntartását értjük rajta –, akkor a nyári légkondicionálás költségeit és energiaigényét is bele kell vennünk a képletbe. Ekkor pedig már nagyon más a helyzet. Mivel a légkondicionálás hatékonysága jellemzően alacsonyabb a fűtésénél, a perzselő nyarak miatt szükségessé vált hűtés többletköltségei meghaladják az enyhébb telek fűtésmegtakarítását.
Az éghajlatváltozás minden elfogadott felmérés és előrejelzés szerint növeli az emberiség energiafogyasztását, ezért elsőrendű fontosságú, hogy a komfortérzetünket, életkörülményeinket fenntartó szolgáltatások hatékonyságát növeljük. Így energiát és pénzt takaríthatunk meg, illetve a környezetre nehezedő terhelést is csökkenthetjük. De vajon a fűtés milyen mértékben veszi ki részét az emberiség energiahasználatából?
„A mi éghajlati viszonyaink között a lakossági és az irodai energiafelhasználás leglényegesebb eleme a fűtés. A felhasznált energia mennyisége a fűtési energiahordozóktól, illetve a megtermelt hőenergia elosztási módjától függően változik, és jelentősen csökkenthető, de sosem lesz elhanyagolható – mondja Barótfi István, a Szent István Egyetem Épületgépészet Létesítmény- és Környezettechnika Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnöke. – A fűtés energiaigényének és környezeti hatásainak értékelésekor mindenképpen külön kell választani az energiatermelést és a hőelosztást. A környezeti terhelésben nagyobb szerepe van az energiahordozónak, amely független a fűtési rendszertől. A fűtés okozta komfortérzetet és a fűtés energiatakarékosságát viszont maga a rendszer befolyásolja jobban.”
Sok szakember van ugyanezen a véleményen.
„A fűtés rendkívül fontos a környezeti terheléssel járó emberi tevékenységek között. Az általánosan elfogadott adatok szerint az energiafelhasználás 42-45 százaléka kötődik a lakóépületekhez, és ennek döntő hányadát a fűtés teszi ki. A fennmaradó részen főként az ipar, illetve a közlekedés osztozik – mondja Szánthó Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékének docense, a Fűtéstechnika című tárgy előadója. – Ehhez még hozzá kell számolni azt is, hogy az iparban is jelentős a hőtermelés, és jelen vannak a fűtéstechnikai megoldások. Mindebből tehát az látszik, hogy az energiafelhasználásból igen nagy részt foglal el a hőellátás. Ez természetesen nemcsak a felhasznált energia miatt jelent környezeti terhelést, de az előállítás közben történő környezetszennyezés okán is.”
A meglévő épületek szorításában
Kérdés, hogy a fűtési célú energiafelhasználást milyen alacsonyra lehetne leszorítani abban az ideális esetben, ha „tökéletes” hatékonysággal üzemelnének e rendszerek (miközben tudjuk, hogy tökéletes hatékonyság csak elméletben létezik). Szánthó Zoltán szerint erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert mindenki mást ért pazarláson és energiahatékonyságon. A fűtési rendszerek tervezésekor általában a pénzügyi hatékonyság a mérvadó. Technikailag ugyan ma már megvalósítható a nulla energiaveszteséggel működő házak kivitelezése, csakhogy ezek beruházási költsége igen magas, és különösen alacsony energiaárak mellett kérdéses a beruházás megtérülése. Az ilyen épületek pénzügyi hatékonysága tehát rossz, ugyanakkor az energiahatékonysága (és ezáltal feltételezhetően a környezeti terhelése) nagyon előnyös. Ezek a házak mégsem jelentenek valós alternatívát ma Magyarországon.
A fűtés „tökéletes” energetikai korszerűsítésének másik gyakorlati akadályát képezik a városok meglévő és kevéssé alakítható épületei.
„Az emberek többsége ma már városokban él, így a fűtés energiafelhasználása is a városokra koncentrálódik. A városok adott épületállománnyal rendelkeznek, amelyek hőellátása alig változtatható adottságnak tekinthető – érvel Szánthó Zoltán. – Gondoljunk csak bele: Budapest belvárosának műemléki környezetében nem lehetséges az épületekre olyan hőszigetelést feltenni, amely energetikai és környezetvédelmi szempontból ideális lenne. De magát a fűtési rendszert is nehéz a meglévő épületekhez úgy illeszteni, hogy az eleget tegyen minden hatékonysági követelménynek. Teljesen más a helyzet, ha kint a mezőn építek egy új épületet: ott sokkal nagyobb a tervező szabadsága.”
Hoznak-e megváltást a megújulók?
A hőtermelő és a hőelosztó rendszerek sokféleképpen kombinálhatók, emiatt nem lehet egyszerű választ adni arra az egyszerűen hangzó kérdésre, hogy vajon a biomasszán, a fosszilis tüzelőanyagokon, esetleg napenergián vagy földhőn alapuló fűtés a leghatékonyabb-e. Mind a hő termelésének, mind a továbbításának (és leadásának) ideális módja változik a földrajzi, éghajlati és infrastrukturális feltételekhez igazodva.
Általánosságban igaz, hogy a megújuló energiaforrások kisebb terhelést gyakorolnak a környezetre, de fontos ezek fajtáit külön kezelni, főként a fűtés terén. Magyarországon ugyanis a fűtésben használt megújuló energiaforrások jelentős részét a biomassza – legfőképpen a fa, különböző alapanyagú brikettek, illetve pelletek – adja. Márpedig ezek elégetése nemcsak jelentős helyi szén-dioxid-termeléssel, de egyéb környezetszennyező anyagok felszabadulásával is jár.
„A biomassza ugyan a fűtésre legegyszerűbben használható megújuló energiaforrás, de az általa okozott lokális környezetszennyezést nem szabad figyelmen kívül hagyni. Emiatt például elképzelhetetlen, hogy Budapest fűtését a jelenlegi gáz helyett biomasszaalapra helyezzük – mondja Barótfi István. – Ennek oka nem az, hogy ne lenne elegendő fa. Viszont olyan mennyiségű szén-dioxid és más szennyező anyagok kerülnének ki a légtérbe, amelyek talán elviselhetetlen életkörülményeket teremtenének. A gyantás fahasábok tüzelésének füstje talán kellemes az osztrák falvak elszórt házikóiban, de egy kétmilliós városban ez élhetetlen állapotokat hozna létre. A fatüzelés sokkal több szén-dioxidot termel, mint a gáz elégetése. A fa elégetése természetesen összességében nem termel többlet szén-dioxidot, hiszen csak az jut vissza az atmoszférába, amit korábban a fa megkötött. Igen ám, de e két folyamat időben és térben is el van tolva egymástól.”
Az épületgépész egyetemi tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a megújuló energiaforrások környezetterhelésének értékelésekor a teljes életciklusukat figyelembe kell venni. Tehát az energiaforrások kiaknázásához, az energia tárolásához, szállításához szükséges infrastruktúra kiépítése okozta terhelést is bele kell venni a kalkulációba. Ha a teljes folyamatot nézzük – az energiatermeléshez szükséges berendezések alapanyagainak bányászatától kezdve a termelt hő leadásáig –, nem feltétlenül a megújuló energiaforrások számítanak pénzügyileg a leghatékonyabbnak, magyarul a leggazdaságosabbnak. Márpedig a környezeti terhelést és a gazdaságosságot soha nem lehet elválasztani egymástól, hiszen a befektetett többletforrásokat is meg kell keresni valahol, ez pedig megnövelt intenzitású ipari termelést igényel, ami végső soron növekvő környezetterheléssel jár – még ha ez elsőre független is a megújuló energiaforrások felhasználásától, pláne a fűtéstől.
„A fatüzelés főleg vidéki környezetben életképes, hiszen ott a faanyag forrása nincs messze a lakókörnyezettől, így nem túl magasak a szállítási költségek, és a fa tárolása is megoldható – magyarázza Szánthó Zoltán. – Vannak azonban műszaki problémák a fatüzeléssel. Az emberek ma már elvárják az egyenletes és szabályozható hőleadást. Ez azonban a fatüzeléssel, illetve a hagyományos, egyszerű és elérhető árú kályhákkal nem megoldható. Természetesen léteznek már faelgázosító kazánok, tüzelhetünk pellettel, de ezek drága megoldások. Falun a korszerűtlen kályhákban sokszor mindent elégetnek, amiből hő nyerhető, és ez az oka a jelentős légszennyezésnek, ami főként télen jelentkezik.”
A biomassza-alapú fűtésnél a környezetterhelés szempontjából mindenképpen előnyösebbek a geotermikus fűtésrendszerek.
„Ahol lehetőség van a föld mélyéből feltörő és megfelelően meleg termálvíz hasznosítására, ott a geotermikus fűtés gyakran minden más lehetséges módnál kisebb környezetterheléssel jár. De csak akkor, ha gondoskodunk a termálvíz használat utáni visszasajtolásáról, mert így biztosítható ugyanis, hogy a rendszer fenntartható legyen, és a felszín alatti víztározók ne merüljenek ki – érvel Barótfi István. – A geotermikus energia másik elterjedt hasznosítási módja a földhő hőszivattyúkkal történő hasznosítása, mely sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben. A hőszivattyúk egyre hatékonyabbá válnak, így e fűtési módszer gazdaságossága is javult. Itt sem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a hőszivattyúkat is le kell gyártani, és a működtetésükhöz szükséges energiát is meg kell termelni valahol. Így környezetterhelése, illetve szén-dioxid-emissziót gerjesztő hatása a geotermiának is van, csak az nem a végfelhasználóknál jelentkezik."
Az igaztalanul kárhoztatott távhő
A fűtés pénzügyi és energetikai hatékonyságának növelése érdekében egyre jelentősebb szerepet kap a hőelosztás hatékonysága, illetve a megtermelt energia elpazarlásának megelőzése. E probléma sok ember életében akkor merül fel igazán, amikor lehetősége nyílik arra, hogy a közösségi (vagy táv-) fűtés, illetve az egyéni fűtés közül válasszon. Mindkét fűtésrendszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, ebből következően némelyek az egyikre, mások a másikra esküsznek. Kérdéses azonban, hogy az egyéni preferenciák mennyiben feleltethetők meg a tényeknek. Sok ember ösztönszerűen elutasítja a közösségi szolgáltatásokat (így ellenérzéseket táplál a távfűtéssel szemben is), mondván, a közösség más tagjai mulasztásainak, pazarló, nemtörődöm hozzáállásának árát nem akarja ő megfizetni.
„Magyarországon az a sajátos helyzet állt elő, hogy a távfűtés elterjedése egybeesett a házgyári lakótelepek elszaporodásával. A lakótelepi házak energetikai mutatói nagyon rosszak, az emberek többsége pedig e hiányosságokat összekapcsolta a távfűtéssel. Sokszor akkor is a távfűtést okolják a problémákért, a túl melegért vagy a túl hidegért, amikor valójában a ház egyéb épületgépészeti megoldásai a felelősek – mondja Barótfi István. – A panelházakba vitt meleg nagyon rossz hatásfokkal hasznosul, ezért a szolgáltatás sokba is kerül. Ezzel szemben, ha a távfűtőrendszerre a modern energetikai követelményeket teljesítő fogyasztók, tehát jól hőszigetelt épületek vannak rákapcsolva, ott a távfűtés nagyon kedvező hőellátási megoldás lehet. Ausztriában sok falu családi házainak fűtését is távfűtéssel oldották meg. Ott az egész rendszer, a vezetékek és az épületek is jól hőszigeteltek, így kicsi az energiaveszteség, és a költségek is alacsonyan tarthatók. Csak nálunk nem ez a helyzet.”
A professzor szerint a több fogyasztóval működő fűtési rendszerek általában kifizetődőbbek. A távfűtéssel szemben itthon tapasztalható jelentős ellenálláshoz az is hozzájárul, hogy ha valaki egy házgyári lakásban lecsavarja a fűtést, akkor sem esik jelentősen a hőmérséklet. Mivel komfortérzete nem csökken észrevehetően, az a képzete támadhat, hogy feleslegesen fizet a távfűtésért. Pedig valójában e jelenséget az épületek belső szigetelésének hiánya okozza. A szomszédos lakások között semmiféle hőszigetelés nincs, így egymást is fűtik. Ennek ellenére, ha a fogyasztók egyénileg szabályozhatják a lakásuk hőfogyasztását, az összességében csökkenti az egész épület energiafelhasználását – ezáltal a költségeket, illetve a fűtés okozta környezeti terhelést is. Különösen igaz ez az újonnan épült, a lakások között is hőszigetelt épületek esetében.
„Nagyon fontos, hogy különválasszuk a távfűtést, mint műszaki megoldást, és mindazt, ami Magyarországon hozzákapcsolódik: a panelházakat. Nem hibáztatható a távfűtés azért, mert jellemzően a gyenge minőségű, olcsó technológiával épült házak kaptak annak idején távfűtést, és maga a fűtési rendszer kivitelezése is kifogásolható, igénytelen műszaki megoldásokkal történt – jelenti ki Szánthó Zoltán. – A távfűtés az előítéletekkel szemben kiváló hőellátási mód, ahogy egyébként paneles technológiával is lehet jó minőségű házakat építeni. Németországban például a széles körű panelrekonstrukciós program rendkívüli módon felértékelte e lakásokat, és ott a távfűtés emiatt sem is esik negatív megítélés alá. Ha jól működik a távfűtés – ahogy teszi ezt Dániában és más helyeken, akár még családi házas környezetben is –, akkor nemcsak energetikai, de gazdasági szempontból is sikeres, tehát az ára versenyképes az egyéb fűtési módokkal.”
A kutatások szerint, ha Budapesten 45 ezer gázfűtésű háztartás áttérhetne a távfűtésre, azzal évente 67 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne megtakarítani. Sőt, mivel a gázkonvektorok, kazánok égéstermékei nemcsak szén-dioxidból állnak, mintegy 80 tonna egyéb szennyező anyag sem kerülne így ki a főváros légkörébe.
Elsőként az V. kerület lakosai juthatnak hozzá a távfűtéshez, idővel a szolgáltatást kiterjesztik a VI., VII. és VIII. kerület lakóházaira, irodáira is.
Hőből is van újrahasznosítható hulladék
A közösségi fűtési rendszerek elméleti gazdaságossága azon alapul, hogy a szükséges infrastruktúra kiépítésének és üzemeltetésének költségei több felhasználóra oszlanak el, fajlagosan tehát olcsóbb lesz. Családi házas környezetben – ahol a felhasználók kisebb lakósűrűsége miatt az infrastruktúra fajlagos költségei magasabbak – Szánthó Zoltán véleménye szerint ez csak akkor valósítható meg, ha a hőelőállítás jelentősen olcsóbb az egyéni fűtésnél. Ilyen körülmények között például a földgáz eltüzelésén alapuló távhőellátás nem lehet versenyképes.
A végfelhasználóknál jelentkező fűtésienergia-pazarlást csökkentheti az utólagos hőszigetelés. Számos panelházat szigeteltek az utóbbi időszakban, de ez sem nyerte el mindenki tetszését. Sok lakóközösség azért áll ellen a ház szigetelésének (dacára a nyilvánvalóan hatalmas hőveszteségnek), mert fél a lakóterek falainak párásodásától és penészesedésétől, amelynek egyik oka az elégtelen szellőztetés. Vajon jogos a félelmük?
„A házgyári házak eddig sem a falaikon keresztül szellőztek, így a falak hőszigetelése ezt nem befolyásolja. Annál inkább az új nyílászárók, amelyek a korábbiaktól eltérően szinte légmentesen zárnak – magyarázza Barótfi István. – Igaz, hogy a jól záró nyílászárók is jelentősen csökkentik a hőveszteséget, csakhogy az elméletet a szakma kissé rosszul ültette át a gyakorlatba. Az épületek funkcióinak megfelelő működéséhez szükség van a friss levegőre, magyarul a szellőzésre. Az más kérdés, hogy ez ne úgy valósuljon meg, hogy a lakásban fütyül a szél. Ha megoldott a megfelelő légcsere, akkor a jól záródó nyílászárók mellett sincs penészesedés.”
A távfűtőrendszerek révén a melléktermékként, más ipari tevékenységek szükségtelen, sőt néha kifejezetten előnytelen velejárójaként keletkező hulladékhő is hasznosíthatóvá válik.
„A távhőellátás révén hőerőművekben keletkező olyan hulladékhőt is hasznosíthatunk, olyan hőtermelést is alkalmazhatunk, ami a lakóházakban kis léptékben nem megvalósítható. Nagyon sokféle hulladékhő jöhet itt szóba: az ipari termelés során keletkezett, de ott helyben nem hasznosítható hőtől kezdve a szó szerint értendő hulladékból származó hőig, amely a szemét elégetésekor keletkezik – mondja Szánthó Zoltán. – Mivel e hőt ott, ahol keletkezik, nem használják semmire, rendkívül olcsó. Hátránya viszont, hogy jellemzően a lakókörnyezetektől távol, ipari telepeken keletkezik. A százhalombattai kőolajfinomítóban a kőolajtechnológiai műveletek közben óriási mennyiségű hulladékhő keletkezik, sok-sok megawatt megy el a levegőbe a léghűtés során. Ha sikerülne kiépíteni az ehhez szükséges infrastruktúrát (20-30 kilométer távhővezetéket), akkor ezzel nagyon olcsó hőt lehetne behozni Budapestre. Ez azonban rendkívül nagy beruházási költséget igényelne. Bécs sokkal kedvezőbb helyzetben van: a városhoz közeli schwechati olajfinomító adja a város hőfelhasználásának igen jelentős részét.”•