Az etológia a 19. század végén, a 20. század elején alakult ki. A modern etológia talán legismertebb alakja az osztrák Konrad Lorenz. Az ő elmélete szerint az állatok viselkedése csak természetes ökológiai környezetükben értelmezhető, mivel a viselkedés adaptáció a környezethez. Az osztrák kutató előtérbe helyezte a természetbeli meg­figyeléseket a laboratóriumi vizsgálatokkal szemben. Ő ismerte fel, hogy az állatok viselkedése ismétlődő egységekre, viselkedéselemekre bontható. Ez tette lehetővé a viselkedés pontos leírását, illetve a viselkedési adatok statisztikai elemzését. Konrad Lorenz – Nikolaas Tinbergen és Karl von Frisch társaságában – 1973-ban orvosi Nobel-díjat kapott etológiai kutatásaiért.

1973 a hazai etológia számára is kulcsfontosságú volt, mert abban az évben jött létre az ELTE-n a Magatartás-genetikai Laboratórium, amelyből később kialakult az egyetem Etológia Tanszéke. Az első két cikkük a csirkék imprinting (adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulás leírása) viselkedésének megfigyeléséről szólt. „Hosszú távon azonban azt gondoltam, hogy a halakkal érdemes foglalkozni. A paradicsomhal kiváló kísérleti
alanynak bizonyult. Segítségével jöttünk rá, hogy az akváriumi halak nem kíváncsiságból jönnek közel az emberhez, hanem mert félnek tőlünk, és szemmel akarnak tartani bennünket. Ha letakarjuk az egyik szemünket, ránk sem hederítenek. A két szem látványa jelenti nekik a ragadozót. Amikor Gödre költöztünk, hozzánk kerültek az MTA Pszichológiai Intézetének kutyái, akiken hagyományos pavlovi módszerekkel kísérleteztek. Ezeket a kutyákat nagyon nem kedvelték a fővárosi intézet környéken, ezért döntött úgy az MTA, hogy Gödön épít számukra egy épületet. S ha már mi egyébként is ott vagyunk, mi sem természetesebb, hogy az etológusok bekapcsolódnak a munkába” – emlékezett a kezdetekre magazinunknak adott korábbi interjújában Csányi Vilmos akadémikus, a tanszék megalapítója. Azóta nagyon sok minden történt.

Az ELTE Etológia Tanszékén 1994-ben elindított Családi Kutya Program vizsgálta például a világon először a kutya és az ember közötti kapcsolat evolúciós eredetét és etológiáját. Az Antarktiszt kivéve ma már a Föld minden kontinensén van kutyaviselkedés-kutató laboratórium. A gyors térhódítás lényegében két magyar felismerésnek köszönhető. Az egyik, hogy a kutya viselkedésének vizsgálatával olyan információt nyerhetünk az állati elméről, ami összemérhető az emberszabásúakéval. A másik, hogy ehhez nem kell etikai problémákkal küzdenünk, nincs szükség állatházra és más mesterséges beavatkozásokra. Csupán olyan kutyagazdák kellenek, akik hajlandóak egy kis időt áldozni furcsa feladatokra. Szerencsére a kutyás ember többnyire olyan, aki nagyon szívesen veszi – olvasható a tanszék honlapján –, ha mások is értékelik kedvence különlegességét. A program kutatási témái elsősorban a kutya-ember kapcsolatra, a kutya szociális viselkedésére (kötődés, szociális tanulás, kommunikáció, evolúciós eredet) fókuszálnak. A jelenségek hátterében álló biológiai mechanizmusokkal is foglalkoznak (agykutatás, genetika, hormonális hatások).

A kutyákkal kapcsolatos eredmények egészen különleges hasznosítására a robotikában nyílhat mód. Az MTA–ELTE Összehasonlító Etológia Kutatócsoportját vezető Gácsi Márta és kollégái úgy vélik, egy robot feladatainak ellátásához nem mindig az emberszerű felépítés vagy viselkedés az ideális. Például egy a robot fejét „szimbolizáló” monitoron megjelenő sematikus emberi arc zavaró lehet a kommunikáció során, egy majdnem tökéletesen ember­szerű fej és mimika pedig egyenesen ijesztő. Az ember-robot együttműködésre etológiai megközelítésből inkább két különböző faj közötti interakcióként kellene tekinteni, amelynek modellezéséhez a több tízezer éves múltra visszatekintő ember-kutya kapcsolat logikus kiindulási pontnak tűnik.
A kutya különleges evolúciós története és természetes környezete révén megtestesíti magában egy jövőbeli ideális segítőrobot legtöbb jellemzőjét: függőségen alapuló aszimmetrikus kapcsolatban áll az emberrel (a kutya „önkéntesen” elfogadja az embert mint a kooperáció vezetőjét), valamint az emberi nyelvnél egyszerűbb, mégis hatékony kommunikációs csatornákat használ, amelyek sikeres működését a kötődés által megalapozott figyelem és együttműködési készség biztosítja. Idén januárban megjelent közleményük szerint a kutya több okból is ideális faj a robotok viselkedésének modellezéséhez: a kutya és az ember nagyon jól tud kommunikálni egymással, a kutya élethosszig tartó kötődést alakít ki az emberekkel, az emberek pedig többnyire családtagként kezelik őt. A robotfejlesztés etológiai megközelítése, a több tudományterületet hatékonyan integráló „etorobotika” jelenleg kulcsszerepet játszik a tanszék tudományos kutatásaiban.

A tanszék honlapján tavaly augusztusban jelent meg a következő felhívás: minnesotai törpemalacot befogadó gazdákat keresnek. Olyan jelentkezőket vártak, akiket komolyan érdekelnek a törpemalacok, van érzékük állatkölykök neveléséhez, szeretik a kihívásokat, kitartóak és szabadidejük is van. A program lényege, hogy házi kedvencként nevelt törpemalacok vesznek majd részt hasonló etoló­giai vizsgálatokban, mint amilyeneket a családi kutyákkal végeztek. Ehhez azonban az kell, hogy a befogadott malacok minél barátságosabbá és nyitottabbá váljanak. Vagyis a jelentkezőktől azt várták, hogy a malacot társállatként, „kutyaszerűen” tartsa és nevelje a befogadója. Fontos, hogy az állat hozzászokjon a környezetváltozáshoz, sok és sokféle emberrel és akár más állatokkal is találkozzon, megtanuljon odafigyelni az emberi kommunikációs jelzésekre is, tudjon játszani, és autóban is nyugodtan utazni. Lehetőleg ne féljen idegen emberektől, állatoktól, tudjon sétálni, ne zavarja a hám és a póráz viselése. A feladatra közel tucatnyi gazda jelentkezett.
„Az az általánosan elterjedt kép, hogy a kutya egy különleges faj, hiszen bár a csimpánzok, a delfinek és a papagájok is összetett elmebeli képességgel rendelkeznek, de a kutyának még sincs párja. Bennünket az érdekelt, hogy mennyiben igaz ez a hipotézis? Milyen támogató, esetleg cáfoló adatok gyűjthetők ezzel a feltevéssel kapcsolatban” – tájékoztatta magazinunkat a különleges kutatási projekt okairól Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszék vezetője, az MTA levelező tagja. Olyan domesztikált fajt kerestek, amelynek eltér az evolúciós története a kutyáétól, de összehasonlítható elmebeli képességgel rendelkezik. A disznóról lépten-nyomon hallani, hogy értelmes, ezért erre a fajra esett a választás. Egy lakásban hízósertés nem tartható, a minnesotai törpemalac ellenben megfelel erre a célra. Noha eltérő a fejformája, máshol ülnek a szemei, a mozgása is kötöttebb, de úgy döntöttek, megnézik, hogy az otthon felnevelt, maximálisan kutyaszerűen tartott törpemalacok miként viselkednek a kutyák számára kialakított tesztek­ben. A gazdák hetente egyszer megjelennek a tanszéken a malacokkal, ahol rendszeresen tesztelik az állatokat. A tavaly ősszel indult program első eredményei az év második felében várhatók.

A tanszék kutatási palettájának másik újdonsága a házi macskák tesztelése, ami 2017 végén indult. Ennél a fajnál az az izgalmas, hogy míg a kutya szociális viselkedésű ősök leszármazottja, a házimacskák a magányosan élő vadmacska faj(ok) utódai. A macska ugyanolyan státuszban él a családban, mint a kutya, ráadásul nagyobb számban tartják, mint az ebeket, miközben nem rendelkeznek a kutyák meghatározó tulajdonságával: a kutya alapvetően szociális lény, a macskákra ez a tulajdonság csak kismértékben jellemző. Az ELTE kutatóit az érdekli, hogy a macskák hova jutottak el a háziasításban, miként írható le a gazda és a macska közötti kapcsolat, illetve arra is kíváncsiak, hogy a tipikus macskapopulációkban milyen viselkedési mintázatok érhetők tetten. Kimutathatók-e viselkedésbeli különbségek azon példányok között, amelyek egész életüket egy szobában élik le, illetve amelyek együtt utaznak a családdal?

Az egyetemen mások is foglalkoznak etológiával. Török János professzor vezetésével az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékén működő Viselkedésökológiai Csoport az ivari kiválasztódás mechanizmusait vizsgálta madarakon. A modellfajnak választott örvös légykapó szociálisan monogám, vonuló, rovarevő énekesmadár. A hímeknek feltűnő fekete-fehér a tollazatuk, a tojók egyszínű szürkésbarna madarak. A hímek fehér homlokfoltja meghatározza a költőhelyekért folytatott versengésük kimenetelét: a nagyobb homlokfoltú hím biztosabban birtokolja költőodúját – olvasható a csoport eredménye az Állattani Közleményekben. Úgy tűnik, hogy ha választhatnak a nőstények, akkor a nagyobb homlokfoltú hímekkel állnak párba. Az apasági vizsgálatokból az is kiderült, hogy házasságtöréseknél a tojók a nagyobb homlokfoltú hímekkel csalják meg a párjukat. Vizsgálataik szerint a hímek fehér szárnyfoltja jól jelzi életrevalóságukat kétéves koruk után. A fiatal hímek szárnyfoltja nagyon kicsi, ami azt jelezheti a tojóknak, hogy párjuk még tapasztalatlan a költésben. Kísérletekkel azt bizonyították, hogy az ének képes kifejezni az éneklő egyed pillanatnyi egészségi állapotát, az ének összetettsége pedig immunrendszerének általános védekezőképességét. Török Jánosék idestova negyven éve mű­odúkkal követik a madarak életét a Pilisben.

Nagyon izgalmas kutatási terület az urbanizáció hatása az élővilágra. Pontosabban az, hogy a városokban élő állatok életfeltételei mennyiben térnek el a természetben élő társaikétól. A Pannon Egyetem professzorának, Liker Andrásnak a kutatási eredményei szerint az extrém meleg időjárás a vadon élő állatok szaporodására is kihat: a verebek esetében a fiókák fejlődési időszakában előforduló hőségnapok számának növekedésével csökken a fiókák kirepülés előtti tömege – jelent meg a Magyar Tudomány című havilapban. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen mechanizmuson keresztül hátráltatja a szélsőséges meleg a fiókák fejlődését: a hőstressznek lehetnek közvetlen fiziológiai hatásai a fiókákra, de hathat a madárszülők utódgondozó viselkedésére vagy a környezet táplálékellátottságára is. A hím szülők fiókaetetési aktivitását befolyásolja a kedvezőtlen időjárás: szeles és párás időben ritkábban visznek táplálékot a fiókáiknak. Elképzelhető, hogy a hőség is hasonló hatással van a hímek gondozó viselkedésére.
A városi és a településektől távol élő verebek testméretét, kondícióját és kompetíciós képességét is összehasonlították Liker Andrásék, akik a városi élőhelyen kisebb testméretet és gyengébb kondíciót tapasztaltak, mint a vidéki verebeknél. Ugyan a városi verebek mérete kisebb, kondíciója pedig gyengébb, mint a városon kívül élő fajtársaké, ennek ellenére a madarak tapasztalata segíti a kompetitív képességüket, így a városi madarak túlélése sem rosszabb a kevésbé urbanizáltakhoz képest.

A rovarok személyiségjegyeit a Debreceni Egyetem Viselkedésökológiai Kutatócsoportja vizsgálja. Barta Zoltán és munkatársai arra kerestek választ, hogy az állatvilág egyedi szintű változatossága milyen hatással van az egyedek közötti interakciók minőségére, illetve a populációkban zajló evolúciós folyamatokra. A kutató­munka során 300 példányt vizsgálva kimutatták: a verőköltő bodobács specifikus viselkedései is értelmezhetők személyiségjegyekként. A választás azért esett a verőköltő bodobácsra, mert korábbi vizsgálatok alapján ismert volt: a rovarfaj szárnyas és szárnyatlan egyedei különböző életmenet-stratégiákat követnek, ráadásul könnyen hozzáférhetők. A bodobács egész Európában honos, a kísérleti alanyokat vad populációkból, Debrecen és Nyíregyháza környékén gyűjtötték. (Barta Zoltán 2012 és 2017 között működött Lendület csoportja az utódait az emberhez hasonlóan párban együtt nevelő nagyfejű csajkó nevű bogár személyiségjegyeit is kutathatta.)

„A Magyar Etológiai Társaság legalább annyira baráti, mint szakmai közösség, ahol az etológusokon kívül viselkedésökológusok, pszichológusok vagy éppen állatorvosok is megtalálják a helyüket – mindenki, akit az emberi vagy az állati viselkedés biológiai aspektusai érdekelnek. Számtalan közös témájuk van, hiszen például kiderült, hogy az állati személyiség is elemezhető evolúciós vagy éppen viselkedésélettani szempontból, így a kutya egyes személyiségvonásait is lehet a fajták esetében külön elemezni vagy megvizsgálni, hogy ezek miképp módosultak a háziasítás során” – ad rövid összefoglalót a szakmai szervezetről Miklósi Ádám.
Az idei, immáron huszadik MET Konferencia helyszíne különleges: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen dolgozó kollégák szervezik a decemberi eseményt a kincses városban. Az ELTE-n és a többi kutatóhelyen egyre nagyobb számban dolgozó külföldiek miatt a konferenciák előadásainak mind nagyobb hányadát angol nyelven tartják. Az éves találkozókon nyolcvan-száz szakember szokott összejönni, jelentős részük egyetemista, PhD-hallgató – utóbbiak nem mindegyeke lesz etológus, de pillanatnyilag éppen ilyen jellegű témán dolgozik. Ha mindent összeszámolnak, az országban nagyjából félszáz szakember mondhatja el magáról, hogy etológusként keresi a kenyerét. Az ELTE Etológia Tanszékén Kubinyi Enikő vezetésével az Európai Kutatási tanács által támogatott ERC-csoport működik, Andics Attila pedig Lendület csoportot irányít. Miklósi Ádám egy NAP (Nemzeti Agykutatási Program)-projektet is koordinál. A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékén Barta Zoltán vezetésével komoly szakmai műhely működik, a budapesti Állatorvostudományi Egyetem Ökológiai Tanszékén szintén dolgoznak etológusok. Veszprémben a viselkedésökológia az erős. Az egy négyzetméterre eső etológusok száma az ELTE Etológia Tanszékén a legnagyobb. A közel 25 fős szakembergárdából azonban mindössze hárman állnak az egyetem alkalmazásában, a többiek fizetése pályázati pénzből érkezik.

Miklósi Ádám megérti, hogy nagyon sok fiatalt érdekel az etoló­gia, ezért már az elején felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a kísérletek elvégzéséhez igen nagy türelemre és kitartásra van szükség, és meggazdagodni sem lehet ebből a szakmából. Ezt hallva, az érdeklődők kis hányada szánja rá magát végül arra, hogy etológusnak tanuljon. „Nem lebeszélni akarom a fiatalokat, hanem időben figyelmeztetni őket, hogy ez egy nagyon kemény hivatás. Itt jó értelemben véve nagyon lelkes őrülteknek kell lenni, olyanoknak ajánlom ezt a pályát, akik a stresszt is jól tűrik. És azt is be kell kalkulálni, hogy végzett etológusként nem, vagy nehezen talál munkát az ember” – hangsúlyoz egy nagyon fontos szempontot az akadémikus. Megoldás, ha valaki megtalálja azokat a kitörési pontokat, amiket pályázati pénzből tud finanszírozni. Ötletek kellenek, például kitalálni, hogy miként vizsgálható a kutya agya, amikor az hangot hall, vagy lát valamit. Az ilyen irányú vizsgálatok a 2000-es évek elején kezdődtek a tanszéken, az ezzel kapcsolatos első publikáció 2014-ben jelent meg. Kitartás, lelkesedés, küzdelem és nagyon sok munka vezetett az első közleményhez. Ma már nem elég az etológia, kapcsolatot kell találni a neurobiológusokhoz, ökológusokhoz, genetikusokhoz és az evolúció ismerőihez. Napjainkban egyre fontosabb az interdiszciplináris szemlélet.

„A pályázatok egyszer lejárnak, időben kell készülni a folyta­tásra. Ha a kutatócsoport jó, nagy eséllyel folytathatják a munkát, de a kutatói lét egyik ismérve, hogy semmi sem garantált. Pályázni, pályázni, pályázni – ez a három dolog kell a kutatáshoz” – összegez Miklósi Ádám, aki szerint folyamatosan figyelik a pályázati kiírásokat, pályáznak, hiszen tudják, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni.

Az elmúlt évtizedekben a hazai etológia a legjobbak közé emelkedett. Hosszú évek óta a világ vezető tudományos folyóiratai – mint a Nature, a Science vagy a Current Biology – közlik a magyar szakemberek eredményeit. Miklósi Ádám úgy látja, minden feltétel adott a minőségi munkához. Az etológia csúcsra jár napjainkban, több embert azonban képtelenség elhelyezni, magas nívón oktatni az egyetemen. A minőségi munkát a külföldi hallgatók is visszaigazolják – jelenleg olasz és brazil kolléga szerez a fővárosi tanszéken PhD-fokozatot.
„Az ELTE egyik legproduktívabb tanszéke az etológia, amit a tudományterület jellege magyaráz, vagy ennél többről van szó?” – kérdeztük Miklósi Ádámtól. Az Etológia Tanszék professzora sze­rint elődje, Csányi Vilmos azt tanította, hogy a tudományos eredményt el is kell adni. Ha megjelenik egy publikáció, abból a tanszéken sajtóközleményt készítenek, amit elküldenek a médiának. Az egyetem többi tanszéke is dolgozik, publikál, de talán az itt született eredmények – éppen a témából adódóan – könnyebben utat találnak a nagyközönséghez. Miklósi Ádám azt szokta mondani, hogy ha bolhakutató lenne, akkor senki sem ismerné, de a kutya, a macska viselkedésével kapcsolatos kutatási eredményei a laikusokat is jobban érdeklik – nem utolsósorban azért, mert különösebb előképzettség nélkül is megérthetők.•