2017. július 4.

Szerző:
S. K.

Diktálja a tempót a Z generáció

Youth Challenge címmel 16 és 25 év közötti fiataloknak szervezett kétnapos vállalkozói workshopot a Loffice közösségi iroda júniusban Budapesten.


A rendezvény egy nemzetközi együttműködés, a European Co­working Network program záró­­eseménye volt. A résztvevők munkája eredményeképpen született tanulmány, vállalkozói kézikönyv és oktatási modul a jövő vállalkozóinak biztosít majd támpontot.
A munka során végzett kutatásból kiderült, hogy a Z generáció fiataljainak 40 százaléka tervezi saját projekt indítását a jövőben. 71 százalékuk érzi úgy, hogy a terveihez pénzügyi forrás szükséges, és 55 százalékuk gondolja azt, hogy üzleti ismeretekre szeretne szert tenni az induláshoz. A célcsoportba olyan diákok tartoztak, akikben megvan a vállalkozói szellem, illetve vannak saját vállalkozás indítására vonatkozó elképzeléseik.
A fiatalok először „mini mesterkurzusokon” vettek részt a kreatív gondolkodás, üzletfejlesztés, márkaépítés, kommunikáció és PR, valamint a pénzügyi finanszírozás témakörében.

Megszerzett tudásukat azonnal hasznosíthatták is, hiszen a négy csapatra nem kisebb feladat várt, mint hogy a program fő témájához, a diverzitáshoz kapcsolódó három kifejezés (ún. hashtag) segítségével kidolgozzák saját üzleti ötletüket, melyet egy pitchverseny keretében prezentáltak.

A legkreatívabb és legértékállóbb ötlet díját a Talponállók fantázianevű csapat érdemelte ki. Ötletük egy olyan telefonos applikáció volt, amelyben a főhősnek mindennapi élethelyzeteken alapuló küldetéseket kell teljesítenie. Így a felhasználók gyakorlatilag játszva tanulhatnak bele a „felnőtt világ” kihívásaiba, az önálló döntéshozatalba.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka