A csontok betegségei leginkább az időskorba lépett embereket érintik. Mégis fontos már fiatalkorban megismerkednünk e kórképekkel, mert legtöbbjük megelőzhető. De csak akkor, ha jóval a tünetek megjelenése előtt elkezdünk tenni majdani egészségünkért. Ehhez azonban tudatosságra és akaraterőre van szükség.
Az ember vázrendszere a kor előrehaladtával óhatatlanul is veszít fiatalkori rugalmasságából, alkalmazkodóképességéből és erejéből. Ezt akár tekinthetjük természetes jelenségnek is, ugyan­akkor, ha a csonttömeg csökkenése már kritikus szintet ér el, az már nemcsak betegség, de szövődményei révén akár halálos kimenetelű veszélyhelyzetet is előidézhet. Ez a csontritkulás (oszteoporózis), amely a magyar lakosság jelentős részét érinti időskorában.
Az orvostudomány fejlődésével már hatékony gyógymódok állhatnak a betegek rendelkezésére – feltéve, hogy időben diagnosztizálják a betegséget, és a beteg maga is hajlandó tenni csontozatának erősítéséért, vázrendszere egészségének megőrzéséért. Ez utóbbi általában nehezebb, hiszen a legtöbb esetben jelentős életmódváltást igényel, amely nemcsak a mozgásra, hanem a táplálkozásra is kiterjed.

800 ezer magyar beteg

A nagy tömegeket érintő krónikus betegségek esetében gyakran hajlamosak vagyunk rájuk sütni a civilizációs betegség jelzőt, mindezzel pedig kimondva-kimondatlanul azt feltételezzük, hogy régen az adott betegség (legyen az a rák, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy éppen a csontritkulás) nem is létezett, vagy sokkal ritkább volt. Ebben gyakran van némi igazság, de sokszor előfordul, hogy éppen a tudomány és a diagnosztika fejlődése növeli meg látszólag a betegség gyakoriságát azáltal, hogy többször derül fény a kórra.
„A csontritkulás mindig is előfordult az embernél. Csakhogy az átlagélettartam hosszabbodásával egyre többen érik meg az időskort, és minthogy a csontritkulás időskorban kifejezetten gyakoribb, mint fiatalon, ezért egyre több lett a beteg is – mondja Takács István egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikájának igazgatója, a Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság elnöke. – A betegség kialakulása összefügg a mozgás csökkenésével és a táplálkozás kalciumhiányos voltával. Ezek mellett a D-vitamin-hiány ugyancsak növeli az osz­teoporózis kockázatát. Ez mind olyan körülmény, amely összefüggésbe hozható az emberek modern életformájával.”
Mindez magyarázza, hogy Magyarországon jelenleg körülbelül 800 ezer csontritkulásos beteg él, akik közül 100 ezer kap kezelést. Vagyis a betegség rendkívül elterjedt, de gyakoriságához képest meglehetősen kevés érintett részesül hatékony kezelésben. Azoknak az embereknek, akik kis energiájú ütés következtében szenvedtek csonttörést (vagyis felvetődik a gyanú, hogy csontritkulásban szenvednek), mindössze tíz százaléka kap oszteoporózis elleni kezelést. A döntő többség tehát kezeletlenül marad.
Takács István azt is elmondta, hogy évente 17 ezer csípőtáji törés, nagyjából ugyanennyi csuklótörés történik hazánkban. Ezek mellett évi négyezer csigolyatörést ismernek fel, ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a csigolyatörések nagy részét nem ismerik fel. A betegek nagy részének hátfájdalmai vannak, de ezzel viszonylag kevesen mennek orvoshoz. Sok embernek csökken a testmagassága, ami gyakran a csontritkulás jele. Ez tehát több tízezer olyan csonttörés évente, ami egészséges csontozat esetén igen ritkán következne be, tehát nagy biztonsággal kijelenthető, hogy többségük hátterében a csontritkulás áll. A betegek nagy része mégis mindenféle gyógyszeres és egyéb beavatkozás nélkül él tovább, betegsége tovább súlyosbodik, ami már középtávon is halálos következményekkel járhat.
A csontritkulás nem egyformán érinti az ember összes csontját, az eltéréseket pedig a csontok szerkezetének különbségei okozzák. Alapvetően kétféle csontja van az embernek. Az egyik típus belső szerkezete hálózatos (az úgynevezett trabekuláris csontok). Az oszteoporózis először ezeket a csontokat támadja meg, ezek belső hálózatos szerkezete omlik össze, szó szerint. Ezek a tünetek meglehetősen gyakoriak a viszonylag fiatal, tehát ötvenes éveikben járó betegeknél, tipikusan a menopauza után álló nőknél.

„Az életkor előrehaladtával a tömör vagy kortikális csontok is elkezdik elveszíteni a szilárdságukat, és az idős emberekre már e csontok törése jellemző inkább. Ide tartoznak a csípőtáji töré­sek is – folytatja Takács István. – A menopauzát okozó ösztrogén­hiány csontvesztéssel jár. Felgyorsul a csontbontó sejtek működése. A meno­pauza utáni három-öt éves időszakban a nők jelentős részénél, nagyjából egyharmaduknál számottevő mértékű csont­vesztés következik be (miközben kisebb-nagyobb mértékben minden nő veszít csontjaiból). Ezekben az években a nők a csontvázrendszerük tömegének akár öt-nyolc százalékát is elveszíthetik évente. Vagyis alig öt év alatt a csonttömegük 20 százalékkal csökkenhet.”

A fiatalkorban felépített csonttömeg a döntő

Azoknak, akiknek egyébként is alacsony a csonttömegük (genetikai vagy környezeti, életmódbeli okok miatt), ez a 20 százalékos csontvesztés már bőven elég lehet ahhoz, hogy a megmaradó csontszövet már ne tudjon ellenállni a rá ható nagyobb mechanikai igénybevételeknek. Hogy alapvetően mitől indul el a csontritkulás? Vajon mindig csak az ember lustasága, egészségtelen táplálkozása okolható érte, vagy vannak, akik menthetetlenül belesodródnak az oszteoporózisba?
Az egyetemi tanár szerint nagyjából fele arányban a genetika határozza meg a betegség kialakulását, míg a fennmaradó 50 százalékért a környezeti tényezők a felelősek. A végeredmény szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a beteg mekkora maximális csonttömegből kezd veszíteni. Ezt 80 százalékban az öröklött faktorok határozzák meg, de a csontritkulás végállapotában már csak 50 százalék a gének szerepe. Vagyis függetlenül a beteg genetikai örökségétől, az életmódbeli tényezők mindenkinél ronthatják (illetve javíthatják) azt, hogy mit tud kihozni a csontjaiból.
Az életmód tehát rendkívül fontos a csontritkulás kialakulásában. Ez előrevetíti annak lehetőségét, hogy aktívan tudunk is tenni ellene. Évtizedekig azzal reklámozták a tejtermékeket, hogy azok magas kalciumtartalma megelőzi a csontritkulást (hiszen a kalcium az az elem, amely a csont szilárdságát adja). Az utóbbi időben ezt a bölcsességet cáfoló vizsgálati eredmények is napvilágot láttak, ugyanis nem találtak különbséget abban, hogy a rengeteg tejet ivó emberek ritkábban szenvednének oszteoporózisban, mint azok, akik alig isznak tejet. Mi itt az igazság?
„Világosan kell látnunk, hogy önmagában sem a D-vitamin, sem a kalcium nem gyógyszere a csontritkulásnak. Ha valakinek csontritkulása van, ezekből bármennyit ehet, nem fog elmúlni. Ellenben a kalcium- és D-vitamin-hiány gyorsítja a csontvesztést, és növeli a csontritkulás kockázatát. A megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin úgy segíti meggátolni a betegség kialakulását, hogy nem jelentkeznek a hiánytünetek. Vagyis e tényezők szükséges alapot biztosítanak a csontok erősségének megőrzéséhez, de hiába eszünk belőle többet a szükségesnél, annak már nincsenek jótékony hatásai” – érvel Takács István.
Amikor a betegség már kialakult, az életmódváltás akkor is fontos, ugyanakkor önmagában a sok kalcium fogyasztása és a mozgás nem képesek gyógyítani az oszteoporózist. Ekkor már orvosi kezelésre van szükség. A csontritkulás gyógyítása olyannyira sokat fejlődött az utóbbi időben, hogy immár joggal nevezhetjük gyógyítható betegségnek. A klinikaigazgató elmondta, hogy mozogni minden életkorban muszáj, hiszen a mozgás szükséges ahhoz, hogy a csontok érzékeljék azt, hogy szükség van rájuk. Ám ma már léteznek olyan gyógyszerek is, amelyek segítségével a csontok mennyiségét nemcsak javítani lehet, hanem helyre lehet állítani. Eközben a csontok törékenysége a felére csökkenthető. „Ez óriási dolog” – értékeli a terápia vívmányait Takács István. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek beindítják a csontképződést, és ameddig hat a gyógyszer, a betegnek a fiatalokat megszégyenítő erősségű csontjai képződnek.

Kell-e félnünk a hormonoktól?

A csontritkulás ellen alkalmazott gyógyszerek egy része úgy hat az emberi szervezetre, mintha hormonok lennének. Ez azonban sokakat félelemmel tölt el. A professzor szerint a félelem alaptalan.
„Az emberben több százféle hormon működik, gyakorlatilag minden életműködést befolyásolnak a hormonok. Magam is nap mint nap szembesülök ezzel a kérdéssel. Ahogy a hormon szó elhangzik, abban a pillanatban mindenki a szívéhez kap. A mai készítmények segítségével már a csontok fel- és leépülésének minden pontján be tudunk avatkozni. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek a csontbontó sejtek kialakulását gátolják, mások e sejtek élettartamát rövidítik le. Vagyis a természetes csontanyagcserét módosítjuk a csontritkulás ellensúlyozása érdekében.”

Sokan azért nem mennek orvoshoz a csontritkulással, mert úgy gondolják, hogy ez nem halálos betegség. Igen, kicsit (vagy nagyon) fáj, de az öregkor természetes velejárója. Nos, az oszteoporózis következményei nagyon sok esetben halálos kimenetelűek. Ennek veszélyéről azt érdemes tudni, hogy az évente Magyarországon csípőtáji törést szenvedő 17 ezer ember 40 százaléka nem éri meg a következő év végét. Vagyis tíz csípőtörött ember közül négy egy-másfél éven belül meghal. Döbbenetesen magas szám ez. Nem arról van szó, hogy a betegek a műtét szövődményeibe halnának meg, hiszen ez elenyésző részét teszi ki a haláleseteknek. Ehelyett a következő év során az egészségi állapotuk rohamos romlásnak indul. Súlyosan megnő a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, a tüdőbetegségek veszélye, tehát rendkívül összetett, de sokszor halálos komplikációk alakulhatnak ki. Azoknak a betegeknek a kétharmada, akik túlélik a csípőtáji törést, soha nem képesek utána segítség nélkül járni.

A megelőzés jelentősége felbecsülhetetlen

A vázrendszer abból a szempontból is különleges része az emberi szervezetnek, hogy betegségeinek többségét odafigyeléssel, tudatos viselkedéssel meg tudjuk előzni, tartja Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója. A két legjobban megelőzhető kórkép pedig a csontritkulás, illetve a gerinc porckopásos betegségei.
„A csontok mésztartalma a növekedés alatt folyamatosan nő, majd a felnőttkor elérésével beáll az egyensúlyi állapot. Ettől kezdve a mésztartalom már nem nő tovább, ugyanannyi épül be, mint amennyi kioldódik. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy mennyit mozog a gyerek, és kellő­képpen magas mésztartalmú táplálkozásban volt-e része, hiszen ettől függ, hogy mennyi kalcium épül be a csontjaiba. Minél magasabb szintről indul időskorban a mészvesztés, annál később jelentkezik a csontritkulás” – magyarázza Somhegyi Annamária.
A megelőzésben tehát mindenekelőtt a mozgásnak van meghatározó szerepe, főként a gravitáció ellenében történő mozgásnak. A doktornő elmondta, hogy mozgáson nem feltétlenül sportolást kell érteni, már a séta vagy más köznapi mozgásformák, például a lépcsőzés vagy a cipekedés is sokat számít. A mozgás jelzi ugyanis a csontoknak, hogy meszet kell beépíteniük. Kissé ironikus, de a túlsúlyosság egyedül a csontritkulás megelőzése szempontjából „előnyös” állapot, hiszen a túlsúlyos ember csontjainak sokkal nagyobb súlyt kell a tömegvonzással dacolva cipel­niük folyton, így azok több kalciumot építenek be.

A másik, tömegeket érintő gerincbetegség-csoportot a porckopásos betegségek alkotják. A csigolyák elülső testjei között porckorongok vannak, míg hátul, a csigolyanyúlványok között kis ízületek teremtenek kapcsolatot. A helytelen tartás, az ülőmunka, a mozgásszegény életmód egészségtelen terhelést jelent a csigolyákra és a porckorongokra is, ez pedig derék- és nyakfájdalmakat, sőt sérvet okozhat. Pedig kis odafigyeléssel (és akaraterővel) megelőzhető lenne mindez.
„Ha az egészségtelen terhelés miatt a porckorong lelapul vagy kimozdul a helyéből, a hátsó ízületekben kóros túlmozgás jön létre, és ez kopást eredményez. Az utóbbi évtizedekben egyértelműen gyakoribbá váltak a gerinc porckopásos betegségei, és ennek oka az ülő életmód terjedése. Az ülés a lehető legrosszabb testtartás a porckorongok számára, hiszen ilyenkor sokkal nagyobb teher hárul rájuk, mint állva” – érvel Somhegyi Annamária.

Székek a börtönből

A prevenciós igazgató rendszeresen jár iskolákba a megelőzés ügyében. Az egyik vidéki iskolában vette észre nemrégiben, hogy az újonnan beszerzett székek rendkívül rosszak a gerinc szempontjából, mert éppen ott nem támasztja a derekat semmi, ahol nagyon kellene. Megtudta, hogy a székeket rabok készítik az egyik börtönben. Kapcsolatba lépett a Belügyminisztériummal, amely együttműködő volt, és a doktornőt még Sopronkőhidára is meghívták, hogy segítsen újratervezni az iskolai székeket.
A vázrendszer megbetegedései közül sok betegségről az utóbbi időben derült ki, hogy noha korábban nem megelőzhetőnek gondoltuk, a kialakulásukhoz vezető tényezők közül sokat igenis befolyá­solni tudunk. Ilyenek az ízületek gyulladásos és kopásos megbetegedései.
„A térdízület porckopásos betegségét gyakran a túlsúlyosság okozza, de normál testsúlyú emberben is előfordul. Az ízületek kopásos betegségeire hajlamosít az egyoldalú túlterhelés, főként, ha erős rázkódással vagy monoton mozgással járó munkát végzünk. A gyulladásos ízületi betegségekről azonban még ma sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy megelőzhetők lennének. Ugyanakkor egészen friss kutatási eredmények bizonyítják, hogy a bélflóra állapota, a bélben élő mikroorganizmusok erősen hatnak egy sor kórképre, így az ízületi gyulladásra is. Ez ugyanis egy auto­immun betegség; a szervezet védekező rendszere a saját sejtjeit támadja. Ha a bélflórát alkotó mikrobák egyensúlyi állapota felborul, egyes fajok kisebb, mások nagyobb arányban alkotják, az pedig jelentősen hat az immunrendszerre, és ezáltal az autoimmun betegségekre is.”
Somhegyi Annamária számos mindennapos tevékenységre hívja fel a figyelmet, amelyeket általában rosszul csinálunk, és ennek a gerincünk látja a kárát. Alapvető probléma, hogy az emberek hajlamosak derékból hajolni, ha fel kell emelni valamit, ha takarítanak, talicskáznak, mosogatnak, bicikliznek. Ezeket mind egyenes derékkal kellene végezni, hogy ne érje olyan nagy és egészségtelen irányú terhelés a csigolyákat.

A gerinc egészségének megőrzése szempontjából rendkívül előnyös mozgásforma az úszás, de csak a tökéletes úszás, hiszen a rossz testtartás esetenként többet árt, mint használ. Ugyanez igaz arra a tornára, amelyet azok végeznek, akiknek már fáj a derekuk. Ezt érdemes gyógytornásztól eltanulni, hiszen ha nem gerinckímélő tornába kezdünk, azzal súlyosbíthatjuk a problémát.

Ha eljő Dr. Csont

A csontok nemcsak életünkben fontosak, de abban a szerencsétlen esetben is, ha valaki tisztázatlan körülmények között hal meg. Ilyenkor az utókor nyomozó hatóságának szüksége van a halál körülményeiről, illetve sok esetben a puszta személyazonosság­ról árulkodó nyomokra, amelyeket gyakran csontmaradványokon találnak meg. Ilyen ügyekkel fordulnak Magyar Lóránt csonttannal foglalkozó igazságügyi orvos szakértőhöz, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének munkatársához.
Az igazságügyi orvos szakértők munkáját a laikusok az elmúlt két évtizedben igen népszerű krimisorozatokból (különféle Helyszínelők, NCIS, Dr. Csont stb.) ismerték meg. Márpedig azok a sorozatok rengeteg tekintetben nem adnak reális képet a szakmáról. Mégis úgy gondolhatják sokan, hogy a holttestek morfológiai (alaktani) vizsgálata ma már teljesen idejétmúlt, hiszen ott a DNS, csak elemezni kell az örökítőanyagot, és azonnal 99,99 százalékos biztonsággal meg lehet mondani, hogy kiről van szó, hogyan halt meg, és általában mindent, amit tudni érdemes róla. A valóság azonban köszönőviszonyban sincs ezzel, a valódi orvos szakértők munkája bizonyos értelemben unalmasabb (nincs pisztolyuk), más tekintetben viszont sokkal érdekesebb, hiszen még ma is hatalmas szerepe van a tehetségnek és a felkészültségnek, a tapasztalatnak, semmint az automatizált digitális eszközrendszernek.
„Sokszor nehéz felmérni, hogy hol van manapság a helye az igazságügyi antropológiának, például a személyazonosításban. Ugyanakkor a valóság az, hogy minden vizsgálatnak megvan a maga helye – állítja Magyar Lóránt. – Ha nincs semmilyen ötletünk arra, hogy ki lehet az elhunyt, akkor a DNS-vizsgálattal nem tudunk mit kezdeni. Az antropológiai vizsgálatnak tehát előszűrő szerepe is van – magyarázza a szakember. – A vizsgálat első lépése annak megállapítása, hogy a lelet emberi csont-e egyáltalán. Ezután következik a biológiai profil megalkotása, vagyis az elhunyt nemének, származásának, testmagasságának, életkorának, illetve a halál hozzávetőleges időpontjának és módjának meghatározása.”
A nemet alapvetően a koponyából és a medencéből lehet meghatározni. A gyakorlott antropológusok azonnal észreveszik azokat a morfológiai jellegzetességeket, amelyek megkülönbözte­tik a nők és a férfiak csontjait. A nők medencéje a gyermek­szü­lésre való fel­készülésképpen jellegzetesen különbözik a férfiakétól, ahogy a koponyájuk is. Sőt még hosszú csöves csontjaik is mások, bár pusztán az utóbbiak alapján nem mindig lehet biztosan elkülöníteni a nemeket.

Azonnal elbomló vagy évezredekig megmaradó csontok

Az életkort különbözőképpen lehet megállapítani attól függően, hogy gyermektől vagy felnőttől származó csontvázról van szó. Gyerekeknél a csonthosszúság, illetve a fogazat előretörése az árulkodó. Idősebb fiatalkorban a koponya és kulcscsont elcsontosodása a lényeges, míg felnőttkorban a bordák, a szeméremízület, a fogazat, a koponyavarratok alapján lehet az életkort meghatározni. A gerinccsigolyák elváltozásai különösen szembetűnők (például a csigolyák kopása), és ezek erősen összefüggenek az életkorral és segíthetik az életkorbecslést.

Noha a magyarországi igazságügyi orvos szakértői gyakorlatban szinte kivétel nélkül europid rasszhoz tartozó holttesteket, csontvázakat vizsgálnak a szakemberek, a származás jellegzetességei jól láthatók a vázrendszeren is. Magyar Lóránt példaképpen említette, hogy az ázsiai emberek agykoponyája rövid, a járomcsontjaik markánsak, arcuk pedig szemből lelapított. E nagy morfológiai jellegzetességek a koponyán is láthatók. Magyar Lóránt elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt felbukkant Magyarországon egy néhány száz éves ázsiai női koponya, ám ez annyira ritkának számít, hogy egy szakértőnek azonnal szemet szúr, hiszen nem ezzel a népcsoporttal foglalkozik nap mint nap.
A régészeti, paleoantropológiai hírek legtöbbször arról szólnak, hogy a tudósok több százezer, sőt millió éves csontmaradványokra bukkantak. Ezeket ismerve az emberben könnyen az a képzet keletkezhet, hogy a csontok sosem bomlanak le a talajban, örökre megmaradnak. Ám ha belegondolunk, hogy az elmúlt évmilliók során hány billió gerinces élőlény élhetett, belátható, hogy ha minden csont megmaradt volna, mára elborítanának minket. Vagyis a csont egyszer nyom nélkül eltűnik, máskor egészen kiváló állapotban marad meg. Ez vajon mitől függ?
„Legfőképpen a talaj dönti el, hogy az eltemetett holttestnek mi lesz a sorsa. Ha nincs eltemetve, egészen gyorsan megsemmisülhet, főként az erdőben, ahol egyszerűen megeszik az állatok. Az én praxisomban két hónap volt a legrövidebb idő, ami alatt bizonyíthatóan csontvázzá vált egy holttest – mondja Magyar Lóránt. – A földfelszíni holttestek néhány hónap alatt eltűnhetnek nyomtalanul is. Az eltemetett holttestek esetében a homokos, kevéssé savas talajokban, alacsony páratartalom mellett marad meg jobban a csontváz.”

A szaglászó antropológus

Nemcsak önmagukban a csontok hordoznak információt az elhunytról, hanem a feltalálás helye is. Ezért az lenne az ideális az antropológus szerint, ha minden csontleletet a helyszínen is meg tudna vizsgálni. A valóságban azonban gyakrabban szállítják be a csontokat a laborba, és ott kell vizsgálni őket. Ez azért van így, mert általában nem forró nyomos nyomozás során találnak csontvázat. Így a nyomozó hatóság elsődleges kérdése mindig az, hogy a csontok olyan embertől származnak-e, aki az elévülési időnél (általában húsz év) régebben vagy kevesebb ideje hunyt el. A halál időpontját a csontok alapján csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani, és a csontok állapota esetenként rendkívül félrevezető is lehet.
A halál okának megállapításához arra van szükség, hogy ez nyomot hagyjon a csontokon. Értelemszerűen erre ritkábban van példa, mint a lágy szövetek esetében. Ugyanakkor, ha sérülések keletkeznek a csontokon, abból gyakran meg lehet állapítani, hogy milyen eszközzel okozták. Az is előfordul, hogy a bevérzések is nyomot hagynak a csontokon. Minthogy a bevérzés csak élő emberben történhet, ez alapján meg lehet mondani, hogy a sérülés időpontjában élt-e az ember, vagy már halott volt. Ami nem látszik a filmeken, hogy az igazságügyi antropológusi munka szerves része például a szaglás is. A régi, akár sok száz éves csontok már szagtalanok, legfeljebb földszaguk van, de az újabbaknak jellemzően rothadás vagy avaszsír-szaguk van.
Ezt mind rögzíteni kell a szakértői vélemény, illetve boncolási jegyzőkönyv leleti részében. E módszerek mellett azonban vannak olyan összehasonlító antropológiai vizsgálatok is, amelyekkel a személyazonosságról is nyilatkozni lehet. Össze lehet vetni a szóba jöhető emberek röntgenfelvételeit a talált csontvázzal, műtéti beavatkozások nyomait kereshetik rajta, és így tovább.

Vagyis a csontok egész életünkről árulkodnak. Ez nem is csoda, hiszen életmódunk határozza meg egészségi állapotunkat. Rajtunk múlik hát, hogy meddig tudnak szolgálni minket.•