2017. március: jegyzet, anyagtudomány, portré, genomika, agykutatás, orvostudomány, tudomány, egyetem, egészségipar, innováció, gépipar, urbanisztika, zöldgazdaság, fenntarthatóság, it
2017. március 8.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Csatlakozni a legjobbakhoz

Miközben napjainkban nagyon jó hatásfokú napelemeket megfizethető áron vásárolhatunk, a hasonló elven működő, úgynevezett fotoelektrokémiai rendszerekben ez a hatékonyságnövekedés csak kisebb részben valósult meg az elmúlt évtizedekben – mondta magazinunknak Janáky Csaba vegyész, akit előző nyilatkozónk, Soós Tibor ajánlott figyelmünkbe. Az első osztályban korábban kézilabda-mérkőzéseket vezető szegedi „lendületes” kutató sportos énje ma már az ellenőri szerepre korlátozódik, mert mindent visz a tudomány.


Apró gyerekként az Egyesült Államokban töltött éveket. Hogyan került a Janáky család a tengerentúlra, és miért tértek haza?

– Vegyész végzettségű édesapám a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének professzoraként biokémiával, orvosi kémiával foglalkozik. Annak idején lehetőség nyílt arra, hogy 1987 és 1990 között az orvosi Nobel-díjjal kitüntetett Andrew W. Schally professzorral New Orleansban dolgozhat. Az egész család kiment, majd 1990-ben hazajöttünk.

Nyolcadikosként fölhívta telefonon Meleg István, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium legendás kémiatanára, hogy kezdje ott a középiskolát. A Radnóti diákja lett. Meleg István megszerettette Önnel a kémiát, az ő hatására jelentkezett vegyésznek. Más pálya szóba sem jöhetett?

– Az általános iskolásoknak szervezett Hevesy György kémiaversenyen indultam. A dolgozatom Meleg tanár úr kezébe került, aki úgy látta, meglehetősen furcsa elképzeléseim vannak a kémiáról, de menthető vagyok. Gyorsan kellett dönteni, mert az invitálás közvetlenül az iskola­kezdés előtt érkezett – egészen addig azt hittem, hogy az egyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában tanulok tovább. Váltottam, és nem bántam meg. A matematika és a fizika továbbra is érdekelt, de kémia tagozatosként értelemszerűen a kémia kapta a legnagyobb hangsúlyt az életemben. Hogy mi tetszett benne? Az, hogy kísérletes tudomány, ami mögé nagyon komoly elméleti háttér rakható. Nem a konkrét kísérlet izgatott, hanem az, hogy megmagyarázzuk, mit is láttunk. A kísérletet értelmező, tervező feladatokat szerettem – különösen a fizika és a kémia határterülete izgatott. Itt alapozódott meg a fizikai kémia iránti érdeklődésem, ami az egyetemen bontakozott ki.

Egyébként más pálya is szóba jöhetett. Már akkor érdekelt a tudománymenedzselés, éppen ezért komolyan foglalkoztatott a Műegyetem műszaki menedzser képzése. Erre azt mondták a barátok, hogy szép ez a pálya, de lényegében „mindenhez is” értek majd, de semmihez sem igazán. Ezért hajlottam arra, hogy előbb legyen egy stabil természettudományos végzettségem – ezért jelentkeztem a vegyész szakra –, ám másodéves vegyész koromban már a közgazdasági szakot is hallgattam a szegedi egyetemen.

A vegyész diplomához egyenes út vezetett, de miért volt szükség a közgazdász végzettségre?

– Egyszerűen érdekelt. Először hobbinak tekintettem, de rájöttem, hogy rengeteg hasznos tudást kapok az innováció, az újdonságteremtés gazdasági oldaláról. A diplomamunkámban arról írtam, hogy milyen szerepe van az együttműködésnek az új tudományos eredmények kialakulásában. Az itt szerzett tudást ma is nap mint nap használom – ennek köszönhetően könnyen szót értek a gazdasági és ipari szereplőkkel. Ugyan felfedező kutatásra adtam a fejem, de olyan problémákra koncentrálok, amelyeknek már középtávon komoly gyakorlati alkalmazásai lehetnek. Ezt igazolja, hogy folyamatos az ipari érdeklődés a munkánk iránt. Amikor leülünk tárgyalni, értem, hogy mit szeretnének. Nem beszélünk el egymás mellett, gyorsan és hatékonyan egyeztetünk.

Mi ragadta meg a szegedi vegyészéletben, és miért maradt a Tisza-parti városban?

– Nem volt egyértelmű, hogy Szegeden maradok. A közgazdász­képzés része volt egy hathetes szakmai gyakorlat, amit Németország egyik menő vegyipari cégénél töltöttem. Különböző sze­ren­csés véletleneknek is köszönhetően az egyik csúcsvezető asszisztense lehettem. Megfordult a fejemben, hogy nem hat hétig, hanem hosszabb ideig maradok, viszont látszott, hogy aki vezető szerepre vágyik, annak szüksége van a PhD-fokozatra. Én ezt itthon akartam megszerezni. Hogy miért maradtam Szegeden? Ezt sokan kérdezik itthon és külföldön is. Erre az a válaszom, hogy minden kultúrának, országnak és városnak vannak előnyei és hátrányai. Szegeden olyan lehetőségeket kaptam, amelyek versenyképesek egyéb külföldi helyekkel. Ráadásul a szegedi kémia az utóbbi években az anyagtudományi kutatások felé mozdult, ami azt jelenti, hogy sok itteni csoporttal tudok együttdolgozni. Hasznos, hogy többen ugyanabba az irányba húzzuk a szekeret, mert ezzel nagyobb eséllyel nyerünk például élvonalbeli nagyműszereket. Összeállt egy kritikus tömeg, ami feltétele az érdemi a munkának. Szegedi kutató vagyok, de nem érzem hátrányát annak, hogy a Tisza-partján dolgozok. Egy kivétellel: ez az adminisztráció. Mi itthon kiemelkedően nagy adminisztrációs teherrel küzdünk, bár ez nem szegedi sajátosság.

2011-ben nyerte el az EU fiatal kutatók nemzetközi képzését, tapasztalatszerzését szolgáló Marie Curie International Outgoing Fellowship ösztöndíját, amelynek keretében az Egye­sült Államokban, az arlingtoni Texasi Egyetemen dolgoz­hatott. Az ösztöndíj letelte után milyen lehetőségek közül választhatott? Másként fogalmazva: ha nincs a Lendület program, akkor is hazatér?

– A tudományban nemcsak PhD-fokozat, hanem külföldi tapasztalatszerzés is kell. Olyan csoportba szerettem volna kerülni, ahol a vezető ismert és elismert, de mégis lesz ideje rám. Az igazán nagyok ugyanis idejük felében úton vannak, a maradék idő negyven százalékát menedzselési feladatok viszik el, és csupán tíz százalék jut a konkrét kutatásra, a közvetlen kollégákra. Én azonban tanulni akartam. Három-négy jelöltem volt, amikor közülük az egyik egy konferencián odajött hozzám és megkérdezte, miért nem megyek ki hozzá pár évre? Mentem, a költségeimet a kérdésben említett ösztöndíj fedezte, ami a maga nemében különleges kezdeményezés, hiszen nemcsak a kimenetelt támogatta, hanem a visszatérést is. Két év kintlétet finanszíroztak, de előírás, hogy egy évre vissza kell jönni Európába – ezt is fizetik. A harmadik év alatt kell eldönteni, hogy a nyertes marad Európában, vagy máshol képzeli el a jövőjét. Sokan ugyanis úgy döntenek, hogy visszatérnek az Egyesült Államokba. Nekem a Lendület program kínált reális alternatívát. Nyertem, hazajöttem, miközben nem titok, hogy a tengerentúlon is voltak lehetőségeim.

2014 óta a Szegedi Tudományegyetemen folytatja az Egye­sült Államokban megkezdett, a napenergia kiaknázását elő­segítő kutatásait. Olyan szervetlen félvezetőkön és szerves vezető polimereken alapuló összetett anyagokat vizsgál, amelyek révén szén-dioxidból napfény segítségével közvetlenül állíthatók elő olyan energiahordozók, mint a metanol és az etanol. Tavaly öt évre szóló, nagyjából másfél millió eurós támogatást nyert el az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant pályázatán. Ipari szén-dioxid-forrásokat felhasználva sze­retne tüzelőanyagokat előállítani. Mégis hogyan?

– Azt szeretnénk jobban megérteni, hogy milyen anyagtípusok, fotoelektródok alkalmasak arra, hogy a napfény energiájából ne elektromos áramot hozzunk létre, hanem ezt az energiát nagyobb energiatartalmú hasznos termékké alakítsuk át, ami később akár vegyipari alapanyagként, akár tüzelőanyagként hasznosítható. Egyszerűbben fogalmazva: ez a napenergia tárolását jelenti kémiai kötések formájában. Ennek köszönhetően időben és térben is elválaszthatjuk a felhasználást magától a napsütéstől. Ez látszólag nem egy bonyolult dolog, elvileg működnie kell, a hetvenes évek eleje óta tudjuk, hogy lehetséges, de valamilyen oknál fogva nem jutottunk előre. Miközben napjainkban nagyon jó hatásfokú napelemeket megfizethető áron vásárolhatunk, addig a hasonló el­ven működő, úgynevezett fotoelektrokémiai rendszerek esetében ez a hatékonyságnövekedés csak kisebb részben valósult meg az elmúlt évtizedekben. Ennek sok oka lehet. Mi arra keresünk választ, hogy ami sikerült a napelemek esetében, miért nem sikerült a fotoelektrokémiai rendszereknél?

Azt nyilatkozta, hogy a napenergia széles körű hasznosíthatóságához feladatok sokaságát kell megoldani. Mondana néhány példát?

– Mi nem újabb anyagok létrehozásával próbálkozunk, hanem az előbb említett kudarc okát szeretnénk megérteni. Több ötlet, hipotézis merült fel magyarázatként, ezeket ellenőrizzük. E folyamat részeként szabályozott körülmények között állítunk elő félvezető elektródokat – olyan tanulságokat szeretnénk levonni, amelyekből kiderül, hogy miként készíthető az eddigieknél nagyobb hatásfokú, szelektívebb és stabilabb elektród. Másik nagy célunk, hogy ezeket folyamatos üzemű elektrolizáló cellákban tudjuk használni. Ez azt jelenti, hogy bemegy a szén-dioxidban gazdag füstgáz az egyik oldalon, megtörténik az elektrolízis, majd a másik oldalon kijön a szén-dioxidban szegény, helyette más hasznos termékekben gazdag füstgáz – ipari léptékben és folyamatosan. Ilyen hasznos termék lehet szénhidrogén (metán, etilén), de folyadékfázisú (metanol, etanol, hangyasav) anyag is. Alapanyagként nemcsak füstgáz, hanem például földgáz is szóba jöhet. A hazai földgáz szén-dioxid-tartalma ugyanis magas, ami baj, hiszen egyrészt kisebb a fűtőértéke, és nem mellesleg uniós előírások miatt is csökkenteni kell a szén-dioxid mennyiségét. A jelenlegi technológia során a szén-dioxidot metilaminban nyeletik el (majd utána hőközléssel eltávolítják), ami drága és környezetszennyező megoldás. Ha létezne olyan módszer, amelynek hatására szén-dioxidban gazdag földgáz kezelésével a szén-dioxidból metán és etilén keletkezne, akkor nem lenne szükség a metilaminos beavatkozásra, és a földgáz fűtőértéke is javulna. Más esetben folyadékfázisú termék keletkezése a kedvezőbb. A fejlődés egyik gátja az volt, hogy nem folyamatos üzemű cellákban vizsgálták ezeket a jelenségeket – az itt levont következtetések korlátosan voltak érvényesek a folyamatos üzemű cellákra. Mi eleve folyamatos üzemű cellákat elemzünk. Ezt a munkát ipari partnerekkel közösen végezzük, hiszen mérnöki feladatok sokaságát kell megoldani.

Miért kell foglalkozni a légköri szén-dioxid mennyiségének növekedésével? Kérdezem ezt annak ismeretében, hogy sokan tagadják a globális klímaváltozás jelenségét.

– A földtudománnyal foglalkozó tudósok szerint van összefüggés a légkör növekvő szén-dioxid-koncentrációja és a globális felmelegedés között. Én azt szoktam mondani, ha megnézzük, hogy a szén-dioxidból előállítható termékek – metán, metanol, metilén, hangyasav – jelenleg milyen vegyipari technológiákkal, milyen energiabefektetés árán gyártódnak, mindenképpen hasznos olyan környezetbarát és gazdaságos eljárás, amely napenergia felhasználásával szén-dioxidból produkálja ugyanezeket a termékeket. Illúzióink azonban nincsenek. Ha találunk is ilyen eljárást, az nem gyakorol érezhető hatást a légkör szén-dioxid-koncentrációjára. De keresni kell, mert az ilyen technológiák hozzájárulhatnak egy, a jelenleginél sokkal fenntarthatóbb iparhoz, ami már önmagában fontos lépés.

Tizenöt lelkes fiatallal dolgozik. Könnyen talált Szegeden diákokat? Ha jól tudom, itt sem kurrens szak a vegyészet.

– Nincs gondunk, szívesen jönnek hozzánk tehetséges egyetemisták és PhD-hallgatók. Problémát az jelent, ha tapasztaltabb, posztdoktor kutatókat szeretnénk idehívni. Hónapok óta azon dolgozok, hogy olyan embereket csábítsak Szegedre, akik érdemben segítik projektjeinket. Ha tetszene nekik a téma, és a fizetésben is megegyeznénk, akkor is bizonytalansági tényező, hogy ezt az országot sok helyen nem ismerik. Arra törekszem, hogy minél nemzetközibbek legyünk, hogy minél messzebbről látsszunk!

Csoportja a Szegedi Tudományegyetem megújult Bolyai épületében dolgozik. Mi lesz ezzel a csapattal, ha lejár a Lendület és az ERC-pályázat?

– A két pályázatnak köszönhetően jelenleg nem az a gondom, hogy miként tartsam egyben ezt a csoportot, hanem az, hogy hol találok további megfelelő képzettségű munkatársakat. A most végzős PhD-s kollégáimmal arról beszélgetünk, hogy hol dolgoznak majd posztdoktorként – ami nekem szörnyű, olyan, mintha a fogamat húznák, hiszen tapasztalatukkal és tudásukkal sokat lendíthetnének az itteni programokon, de menjenek. Annak idején én is elmentem. Remélem, visszatérnek. Senkit sem akarok ideláncolni, hiszen a tudományos pálya része a külföldi tapasztalatszerzés.

Az Egyesült Államokból hazatérve olyan labort akart építeni, ami Nyugat-Európában, de a tengerentúlon is lehetne. Sikerült?

– Részben igen, részben az ERC segítségével most szerzünk be alapvetően fontos műszereket. Ami hiányzik, a pezsgő multikulturális környezet. Ezt elősegítendő, részben már angol a munkanyelvünk – a beszámolókat, előadásokat ezen a nyelven tartjuk.

Alapító elnöke volt az Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége (EuCheMS) fiatal kémikusokat tömörítő tagozatának, majd az Amerikai Kémiai Társaságban – amely a világ legnagyobb tudományos társasága – a Nemzetközi Ügyek Bizottságának a tagja, valamint a Magyar Tagozat elnöke volt. Itthon is aktívan szervezi a vegyész életet?

– Tavaly az Amerikai Kémiai Társaság számos folyóiratától több szerkesztő jött Budapestre, és egy kétnapos rendezvényen elmondták, miként kell publikációkat írni, miként lehet a kémia területén a megjelenés sikerességét növelni. Ennek folytatásaként szerveztünk a fővárosban és Szegeden fiatal PhD-sok és posztdoktorok számára hasonló célú rendezvényeket: konkrétan arról, hogyan kell angolul szakcikket írni. Hasznos volt a kezdeményezés, kedvező volt a visszhang.

Janáky Csaba 1984-ben született Szegeden. 2002-ben a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem vegyész szakán szerzett diplomát. 2014-től, az MTA Lendület programjának támogatásával, az egyetem Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékén folytatja az Egyesült Államokban, Marie Curie-ösztöndíjas tartózkodása során megkezdett kutatásait. 2015-ben a tudomány kategóriában Junior Prima díjat vehetett át. 2016-ban az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant pályázatán nyert.
Idén januárban az M5 tévécsatorna mindenki akadémiája színpadán szerepelt. Fontosnak tartja az ismeretterjesztést?

– Több dolog miatt is. Sokszor hallani, hogy a digitalizáció megannyi munkahelyet megszüntet – ez azonban a tudományos kutatásra nem, vagy korlátozottan igaz. Manapság azt látom, hogy nincs elég fiatal, aki a tudományos pálya iránt érdeklődne, ebből előbb-utóbb világszerte nagy probléma lesz. Nem lesz elég kutató, nem tudjuk majd kezelni, továbbfejleszteni a bennünket körül­vevő rendszereket. Ezért minden lehetőséget megragadok a tudománynépszerűsítés terén. Iskolákba megyünk – egyszerű anyagokból mindenki elkészítheti a saját napelemét –, nyílt napot tartunk a laborban. A megújuló energiaforrások fontossága mellett a kémiát is népszerűsítjük.

Azt vallja, hogy kísérletes tudományban befektetett energia nélkül nincs eredmény. Másutt van?

– Ezen azt értettem, hogy a kémia nagyon sok elfoglaltsággal jár. A vezető nyugati laboratóriumokban jóval több időt töltenek a laboratóriumban a fiatal kutatók, mint az itthoni átlag. A tudomány nem ér véget délután négykor vagy pénteken délután kettőkor. Ha a kísérletek megkövetelik, akkor este és éjszaka is dolgozni kell, akár hétvégén is. Ez persze csak akkor járható út, ha a fiatalok azt látják, hogy a befektetett energiának van eredménye.

Junior Prima díj, Lendület, ERC Grant és így tovább, sorolhatnánk a díjait. Ezzel Önt a legsikeresebb magyar kutatók között tarthatjuk számon. Nem túl nagy teher ez az idén harminchárom éves kutató számára?

– Én inkább lehetőségként tekintek erre, hiszen azzal foglalkozhatok, ami érdekel, amit szeretek. A külső szemlélő számára látványosnak tűnhetnek az eredmények, de senki se higgye, hogy minden pályázaton nyerek. Az eredményekért pedig megdolgoztam. Azt vallom, hogy inkább ritkábban publikáljunk, de a cikkek a minél jobb lapokban jelenjenek meg. Az a célom, hogy a szakterület közvetlen élmezőnyéhez csatlakozzunk – eddig a legjobb tíz-tizenöt százalékban voltunk, most a legjobb két százalék a cél. A Lendületnek és az ERC-nek köszönhetően ma már olyan nívós munkát végezhetünk, mint ami a legjobb amerikai egyetemeket jellemzi.

Saját bevallása szerint mérsékelten volt tehetséges a kézilabdában. Játszott is, ám váltott, és játékvezető lett. Pár hónapja volt kint az Egyesült Államokban, de már Önre bízták a női és férfi bajnoki döntőt. Itthon is fújja még a sípot?

– Hat évig vezettem az első osztály­ban, de 2015 ősze óta nem vezetek mérkőzést, mert nincs időm, illetve egy térdsérülés is arra figyelmeztetett, hogy meggondoltabb legyek. Nem szakadt meg a kapcsolatom a sporttal, játék­vezető-ellenőrként dolgozom a Dél-Alföldön.

A kézilabdázáson túl jut ideje másra is?

– Nem sok mindenre, hiszen az előttem megszólalók többségéhez hasonlóan a munkám a hobbim is. A tudományos pálya rákfenéje, hogy az ember agya nem kapcsol ki, legyen bárhol, magával viszi a megoldandó problémákat. Éjjel gyakorta felébredek, és teleírok egy papírt, majd reggel őszintén rácsodálkozok, hogy némelyik álmos gondolatnak értelme van. Az idei év legfontosabb eseménye a nyárhoz kötődik: megnősü­lök. A menyasszonyom is kutató, de külön csoportban dolgozunk.

Kit ajánl következő interjúalanyunknak?

Berényi Antal szintén Lendület csoportot vezető ERC-díjas szegedi agykutatót. Hasonló utat jártunk be, azzal a különbséggel, hogy hároméves lemaradással követem őt. Nagyon sok tekintetben inspirálta a munkámat.•

 
Innotéka