Az Akadémia budai Várban működő kutatóközpontjai – az MTA Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóközpont, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont – az új Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóházába költöznek ez év elején. Ugyanitt kap helyet az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja és az MTA Pszichiátriai Gyűjteménye. Miért volt szükség erre az összeköltözésre?

– A várbeli ingatlanok átadásáról még az Akadémia előző elnöke egyezett meg a kormánnyal. Az új központ elkészült, túl vagyunk a műszaki átadáson. Az nyilvánvaló, hogy a költözés miatt az előttünk álló hónapokban nem a megszokott rendben megy az élet, de azt várjuk, hogy miután minden a helyére kerül, hatékonyabb lesz a munka. Az összeköltözéstől a különböző tudományágak kutatóinak szorosabb együttműködését reméljük.

A kutatók az év első felében folyamatosan költöznek át új épületükbe, az MTA Humán Tudományok Kutatóházába.

Az óriásfejlesztések körébe tartozik az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet új kutatóházának felépítése, amit 3,5 milliárd forinttal támogat a kormány. Mi épül, és mi lesz a régi, meglehetősen lelakott épülettel?

– Először a régi épület felújításá­ban gondolkodtunk, de beláttuk, hogy egy ilyen átalakítás túl hosszú időre akadályozná a kísérleti munkát, ezért döntöttünk úgy, hogy egy új, modern létesítménybe költöznek az intézet munkatársai. Nem kell messzire menniük, hiszen a jelenlegi épület mögötti területen húzzák fel az új központot. A régi épület esetében több­féle hasznosításban gondolkozunk. Az egyik lehetőség az eladás, de a bér­beadás is a tervek között szerepel. A Semmelweis Egyetem közelében ta­lálható intézetben bizonnyal örömmel bérelnek irodákat magánorvosok vagy éppen képalkotással foglalkozó magáncégek. Eldől, hogy melyik megoldást választjuk.

A kiemelt fejlesztések sorába illeszkedik a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont új kutatási tömbje is, amelyet hat­milliárd forinttal támogat a kormány, és további hárommilliárdot fordíthat az MTA műszerekre. Ezenfelül 800 millió forint jut egy új látogatóközpontra. Az agrárkutatás ezzel új szintre lép?

– Az egész hazai agrárkutatás előmozdítására törekszünk. Azt reméljük, hogy egy ilyen akadémiai kuta­tó­központ ennek a folyamatnak a motorja lehet.

Az agrártudományi kutatócentrummal együtt a beruházás részeként egy mezőgazdasági ipari park, valamint egy látogatóközpont is létrejöhet Martonvásáron. Ez utóbbi megvalósításáról írt alá háromoldalú megállapodást Balázs Ervin (balra), az MTA Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója, Lovász László, valamint Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere tavaly július 14-én.

A klímaváltozás miatt nem kell különösebben indokolni, hogy miért van szükség hazai agrárkutatásra – új kártevők jelennek meg, a melegebb éghajlat új növényfajtákat igényel. A fejlesztést indokolja, hogy Budapestről Martonvásárra költözik a talajtani intézet és a növényvédelmi intézet, illetve olyan új laborató­riumok is készülnek, amelyeket a je­lenleg is a Fejér megyei városban működő intézetek használhatnak. A látogatóközpont célja pedig egyértelműen a hazai agrárkutatási eredmények bemutatása.

Tavaly elindult a Nemzeti Víztudományi Kutatási Program, néhány hónappal korábban pedig nevelésmódszertani kezdeményezésről adtak hírt. Milyen programokat terveznek még?

– Remélem, hogy hamarosan elindul az ország szociológiai szempontú felmérése. Ne a különböző politikai indíttatású vélemények alapján szülessenek döntések, hanem megbízható tudományos módszereken alapuló elemzésekkel adjunk átfogó és korrekt képet a magyar társadalomról. Nem akarjuk túlfeszíteni a meglévő erőforrásainkat, de kisebb léptékben újabb kutatások indításán gondolkodunk. Ezek egyik bázisa az egyetemeken működő akadémiai ku­tatócsoport-hálózat lehet. Néhány kiemelt témában – ilyen lehet például a migráció, a közegész­ségügy – új akadémiai kutatócsoport felállítását tervezzük.

A Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programjának első eredményeit mutatták be a kutatók novemberben.

A kormány ígéretet tett arra, hogy az MTA 152 éves székházának felújítását is támogatja. A felújítás a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben valósulhatna meg, melynek során a Széchenyi tér teljes rekonstrukciója is cél. A székház felújítása korszerűsítést is jelent majd?

– Nem csak ígéret, pénz is van rá. A várbeli ingatlanok ellenértékeként kapott 9,4 milliárd forint jut erre a célra – ami valószínűleg nem lesz elég, de majd kilincselünk, ha tényleg elfogy a pénz.

A székház rekonstrukciója nem csupán a homlokzat rendbe hozását, a nyílászárók cseréjét, a fűtési-hűtési rendszer korszerűsítését jelenti, hanem egy állandó kiállítótér létrehozása is szerepel a tervben ahol az Akadémia kincseit mutatnák be.

Az épület megújítása nem csupán a homlokzat rendbe hozását, a nyílászárók cseréjét, a fűtési-hűtési rendszer korszerűsítését jelenti. Terveink között egyebek között állandó kiállítótér létrehozása szerepel, ahol az Akadémia kincseit mutatnánk be. Gyűjteményünk része az MTA-t alapító Széchenyi István hagyatékának döntő hányada. Mi őrizzük Arany János számos kéziratát, Kapcsos könyvét, Shakespeare-fordításait, Petőfivel folytatott levelezését. De itt van Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre, Radnóti Miklós és Pilinszky János hagyatéka. Különösen gazdag a keleti – perzsa, arab, héber emlékekből álló – gyűjteményünk. Számomra is hihetetlen, hogy milyen kincsekre vigyázunk. Ezekből olykor-olykor néhányat bemutatunk, de úgy érezzük, hogy állandó kiállításon kell közzétenni felbecsülhetetlen értékeinket.

Meghirdették a 2017-ben induló Lendület-kutatócsoportok létrehozására kiírt pályázati felhívást. A várhatóan rendelkezésre álló 600 millió forintból 16-18 új kutatócsoport kezdheti meg idén a munkát. Van ennyi fiatal tehetség?

– Meggyőződésem, hogy idén is kiváló pályázatokkal találkozunk. Az elmúlt esztendőben meghirdettük az úgynevezett Célzott Lendület Prog­ramot, de akkor nem érkezett megfelelő nívójú pályázat. Idén nagyobb az érdeklődés. Ennek a kezdeményezésnek az a lényege, hogy a pályázó költségeinek a felét az MTA, a másik felét a versenyszféra egyik szereplője állja.

Lovász László a 2016-os Lendület program eredményhirdetésén a nyertesekkel.

Több mint száz lendületes csoport működik, miközben többnek már lejárt az ötéves támogatási ciklusa. Mi lesz a kifutó csoportokkal a támogatás megszűnte után?

– Egy teljes csoportot nem tudunk évtizedeken át ott tartani, hiszen az újakat a lejáró csoportok pénzéből finanszírozzuk. 2016 őszén nagyon sok vitát folytattunk arról, hogy miként támogathatjuk tovább a kifutó csoportokat. Az elnökség úgy döntött, hogy a csoportvezető és egy munkatárs bére beépül az őket befogadó intézet költségvetésébe; konkrét kutatási terv nélkül ugyanis nincs értelme az egész csoportot fenntartani, márpedig a Lendület ötéves programot támogat. Ám ha van terv, és az támogatásra érdemes, akkor tovább kell segíteni az ilyen közösségeket. Terveink között szerepel egy, a Lendülethez hasonló, idősebb kutatókat megcélzó pályázati program megszervezése. Úgy gondolom, hogy az az akadémiai intézet, ahol öt éven keresztül dolgozik egy fiatal csoport, menet közben elgondolkozhat azon, hogy ki az a további kutató, akit saját forrásaiból ott akar tartani.

Hozzák ezek a csoportok az elvárt tudományos eredményeket?

– Csoportjaink közel fele sikerrel szerepelt az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain, ami azt bizonyítja, hogy nemzetközi szinten is igen kimagasló eredményeket érnek el a „lendületesek”.

Tavaly először négy, majd az év végén újabb három kutató pályázott sikerrel az MTA kutatóintézet-hálózatából az Európai Kutatási Tanács által a már önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatásra. Ez azt jelenti, hogy megtanultak a hazai kutatók pályázni?

– Saját és mások tapasztalatainak átadásával segítjük a kutatókat, hogy minél sikeresebben pályázzanak a nem-zetközi kiírásokon. A Tudományos Vi­lágfórum (World Science Forum) ta­valy novemberi rendezvényén az ERC főigazgatója egy egész délutánt töltött a magyar nyertesekkel, illetve a pályázat iránt érdeklődőkkel. Az ERC alelnöke, Kondorosi Éva akadémikusnő is hasznos tanácsokkal segítheti a pályázókat. Egyébként nem csak az ERC-ben sze­repeltünk sike­resen, más brüsszeli tudományos pályázaton is eredményesek voltunk. Erre példa, hogy Magyarország volt a legsikeresebb az EU Horizon 2020 legnagyobb presztízsű együttműködési pályázatán, a Tea­ming elnevezésű programban.
A 27 országból benyújtott 169 pályázat közül mindössze tíz győzött, közülük kettő magyar vezetésű konzorcium volt. A két győztes – az egyikben az MTA SZTAKI, a másikban az MTA KOKI és a Szegedi Biológiai Központ volt meghatározó szereplő – összesen 26 millió eurót nyert el.

Célzott intézkedéseket sürgetett annak érdekében, hogy az Európai Unió kutatás­finanszírozási programjai valóban lehetőséget biztosítsanak az alacsonyabb teljesítő­képességű országok tehetségeinek is – erről egy tavaly őszi brüsszeli konferencián beszélt. Van más javaslata is a vén kontinens tudományának erősítésére?

– Megtapasztaltuk, hogy hiába zse­niális egy ötlet, ha valaki egy kevésbé jól felszerelt központból jelentkezik egy pályázatra, akkor a korábbi eredményei értelemszerűen nem lehetnek olyan jók – kevesebb Nature-cikke van –, mint aki egy minden szükséges berendezéssel ellátott központból verseng. Az ilyen hátrányokat va­lahogy kompenzálni kell anélkül, hogy romlana a minőség. Régóta hangsúlyozom, hogy a kutatás nemzetközi, annak személyi hátterénél nem szabad kizárólag magyar, illetve európai kutatókban gondolkozni. Magyar kutatók külföldi intézményekbe kerülnek, tanítványaik közül többen hozzánk jönnek, mert itt szeretnének dolgozni. Arra is van példa, hogy valaki magyar kapcsolat nélkül érzi úgy, hogy a magyar tudományos közeg megismerése számára hasznos. Ezt a körforgást biztosítani kell – az adminisztratív és bürokratikus akadályok csökkentésével.

A tavaly decemberben ismertetett PISA-jelentést sokan, sokféleképpen értékelték. Önnek mit mondanak a magyar adatok, illetve mit tehet az MTA, hogy a magyar diákok teljesítménye javuljon?

– A PISA-felmérés csupán egy adat, nem ad teljes képet a magyar közoktatás helyzetéről. Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Ezzel együtt erre a jelentésre nem árt odafigyelni. A magyar oktatási rendszer problémája, hogy túlságosan az egyén lexikális tudására koncentrál, amibe azt is beleértem, hogy meg tudjon oldani egy matematikai problémát, de ezek a tudáselemek nem kapcsolódnak egymással és a világgal. Közös munkára sem alkalmasak a diákok, ezen szintén változtatni kell. Osztályozáscentrikusság helyett több figyelmet kellene fordítani a megszerzett tudás alkalmazására, a kommunikációra, az együttműködésre, és akkor az eredmények is javulnak. Mi jelezhetjük az általunk előremutatónak hitt megoldást, de nem dönthetünk a közoktatással kapcsolatos kérdésekben.

Tavaly októberben huszonnyolc kutató – köztük Csányi Vilmos, Falus András és Solymosi Frigyes – nyílt levélben kérte Öntől, hogy az MTA vezetése mielőbb tárgyaljon az utóbbi években szerintük végbement antidemokratikus folyamatokról. Károsnak tartják az alkotmány bizonyos módosításait, amelyek csökkentik a fékek és ellensúlyok szerepét, illetve a sajtószabadságot is veszélyben érzik. Azt kérték, kötelezze el magát amellett, hogy ezekről a kérdésekről tudományos feltáró munkát és vitasorozatot kezdeményez. Mi történt azóta?

– Hosszan beszéltem a levélírók ál­tal delegált három képviselővel. Ed­dig is rendszeresen foglalkoztunk és a jövőben is foglalkozunk társa­dal­milag érzékeny kérdésekkel, az vi­szont igaz, hogy az Akadémia is töb­bet tehet azért, hogy ezeket a kuta­tásait jobban publikálja, hogy azok több emberhez jussanak el. Ugyanis léteznek a levélírók által felvetett kérdésekkel foglalkozó publiká­ciók melyekről nemrég egy listát is kö­zöl­tünk – http://mta.hu/mta_hirei/a-globalis-migraciotol-a-roma-mediakepig-kutatasok-az-mta-tarsadalom-tu­domanyikutatokozpontja­ban-106984 –, ám ezek még akadémiai ber­kekben sem ismertek eléggé. Az aláírók belátták, hogy a nyílt levél nem volt szerencsés megoldás, hiszen bármikor beszéltem volna velük, ha megkeresnek. Nyílt levelet akkor ír valaki, ha másként nem éri el a célszemélyt. Ha kellőképpen alátámasztott kutatási témákkal állnak elő, azt az MTA kutatóhálózata új kutatási programként felvállalhatja. De ismét hangsúlyozom az üggyel kapcsolatos véleményem: az MTA nem politikai viták színhelye.

Volt arra példa, hogy a kormány direkt vagy indirekt módon próbálta az MTA-ra kényszeríteni az akaratát?

– Arra volt példa, hogy bizonyos közleményeket szóvá tett. Egyes akadémiai bizottságok, intézetek időnként közzétesznek állásfoglalásokat, ezt a lehetőségüket én meg akarom védeni, még akkor is, ha az nem az Akadémia teljes egészének a véleménye. Olyan megkeresés azonban nem volt, hogy egy bizonyos kérdésről ilyen vagy olyan véleményt várnak tőlünk.

Több mint egy évvel ezelőtt tört ki a botrány az MTA Természettudományi Kutatóközpont 847 millió forintos hiánya miatt. Sikerült rendezni az ügyet?

– Hároméves konszolidációs tervben állapodtunk meg a központ vezetésével, ez menetrend szerint folyik. A célunk az volt, hogy a kutatások ne sérüljenek, de a központ költség­vetése is helyreálljon. Néhány, korábban természetesnek vett juttatásra ma nincs forrás, de ez nem kor­látozza az ottani munkát.

Tavaly ősszel az MTA intézethálózatában a felsőoktatással egyenértékű béremelésre került sor. Elég ez arra, hogy a pályán, illetve itthon tartsa a legjobbakat?

– Nem. Elfogadom, hogy a nyugat-európai és az amerikai fizetésekkel nem versenyezhetünk, de legalább a cseh színvonalat el kell érnünk. A hasonló történelmi hátterű és fejlettségi nívón lévő, hasonló tudományos eredményeket produkáló Cseh­or­szág­­ban lényegesen magasabbak a kutatói fizetések. Ha az ottani nívót elérnénk, nyugodtan mondhatnánk, hogy kuta­tóink tisztességesen megélnek a fizetésükből.

Megújult az MTA honlapja, tudománynépszerűsítő műsort támogat az intézmény, frissült a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat. Ez azt jelzi, hogy az intézmény fontosnak tartja az eredmények népszerűsítését. Van még ötlet a tarsolyban, hogy felkeltsék a nagyközönség érdeklődését a tudomány iránt?

– Mi valóban úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a tudománykommunikáció, ami a legújabb eredmények közlése mellett a tudományos szemlélet népszerűsítését is jelenti.

Vörösmarty Mihálynak az MTA Könyvtár és Információs Központban őrzött hagyatékából rendezett kiállítás megnyitója a Magyar Tudomány Ünnepén.

Egyaránt feladatunk a túlzott csodavárástól való óvás, a kuruzslás elutasítása – és a csillagos ég szépségeinek a megmutatása is. Úgy érzem, hogy ezen a területen sikerült előrelépni, de azt nem állítom, hogy nem tudunk még fejlődni. Magánvéleményem, hogy a köztévében most elindult kulturális csatorna, az M5 felújíthatna egy még korábbi kezdeményezést. Azt hi­szem, az embereket ma is érdekelné a Ki miben tudós?-hoz hasonló szellemi vetélkedő. Nagyon sokan néznék, ahogy fiatalok mérik össze a tudásukat – ugyanezért nézzük az olimpiát is. Én nem tudok két méter fölé ugrani, vagy egy perc alatt száz métert leúszni, de drukkolok a sportolóknak, hogy nekik sikerüljön. A tudást is lehet mérni, itt is vannak, akikért érdemes szurkolni. Erre az ötletre még nincs partner.

Mit tart elnöksége legfontosabb eredményének, és mivel elégedetlen?

– Az Akadémia a legalkalmasabb az egész országra kiterjedő, tudományos igényű, politikától független kutatások indítására. Fontosnak tartom a több tudományterületre kiterjedő programok szervezését, ami több akadémiai osztály és intézet tagjait hozza össze. Az interdiszciplinaritás a jövő a világ kutatásában, miközben egy adott terület elmélyült tanulmányozására is szükség van. A tantárgy-pedagógiai, szakmódszertani kutatások és a vízkutatási program is ebbe az irányba mutat. Ha hiányosságot keresek, akkor a fejlődő országokkal való, az indokoltnál lazább együttműködést említem. A nyugati országokban gyakori jelenség, hogy ha egy kutató nyugdíjba megy, néhány évet egy fejlődő országban – például Zimbabwében – tölt oktatással, kutatással. Nem a pénzért, hanem mert adni akar másoknak, mert így érzi teljesnek az életét. Örülnék, ha Magyarországon ez divattá válna. Nagyon sok lehetőséget nyújtanak az ilyen együttműködések, a tudományon alapuló személyes kapcsolatok idővel gazdasági, politikai szinten is előnyökkel járhatnak.
Nehéz kérdés a nők helyzete. Ezzel több alkalommal foglalkoztunk, de úgy érzem, még nem tettünk eleget. Meggyőződésem, hogy a szüléssel és a gyerekneveléssel járó hátrányokat, amennyire lehet, csökkenteni kell. A lényeg, hogy az érintettek ne essenek ki a kutatásból, megmaradjanak a kapcsolataik, akkor is részt vehessenek például egy konferencián, ha nem főmunkaidőben dolgoznak.

A Nők a tudományban egyesület tavaly novemberi kerekasztal beszélgetésén valamennyi tudományterületről érkezett kutatók vitatják meg azokat a problémákat, amelyekkel pályájuk során nőként szembesülnek, és megoldási javaslatokat is megfogalmaznak.

Idén májusban elnököt választ az MTA. Tudom, vállalja az újabb megméretést. De milyen programmal kampányol?

– Továbbra is a minőségi kutatási lehetőségek biztosítását tartom a legfőbb feladatnak. Ezt a célt szolgálják az említett nagyberuházások és ku­tatási programok is. Az Akadémiának sok folytatásra érdemes programja van – a Lendület mellett a posztdoktoroknak indított kiemelt támogatás is fontos kezdeményezés. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata hatalmas nemzeti kincs, a magyar tudományos élet meghatározó szereplője. Mintegy ötezer kutatója és más szakembere – köztük sok fiatallal – nap mint nap nemzetközileg jegyzett eredményeket produkál. Az intézethálózat átszervezése után a fő célkitűzés most a nyugodt és intenzív kutatómunka biztosítása. Az új, modern kutatóközpontok és a stratégiai témák kiválasztása is azt jelképezik, hogy az ország jövőjéért kutatunk.

Ha másodszor is bizalmat kap, 2020-ig lesz az Akadémia elnöke. Elképzelhető, hogy ezután például az egyik zimbabwei egyetemen oktat majd?

– Ez nagyon sok szemponttól függ, és nem csak az én döntésemen múlik. Ha egészséges leszek, ha a biztonsági szempontok megfelelőek, nem lennék abszolút ellene. Ha nem is Zimbabwe, de másik fejlődő ország elképzelhető.•