Amikor elolvastam a pályakezdő mérnökök felkészültségéről szóló, a munkáltatók tapasztalatait összegző tanulmányt, ez a mondat elgondolkodtatott: „A belépés után hat-kilenc hónappal mondhatjuk egy-egy pályakezdő mérnökről, hogy tudása elérte a piacképes szintet, így a saját szakterületén teljes értékű munkát képes végezni az adott cégnél.” Sok vagy kevés a hat-kilenc hónap? Az ideális az lenne, hogy az egyetemről kikerülő szakember azonnal teljes értékű munkát végezhessen. Ez illúzió. Ez legfeljebb abban az esetben képzelhető el, ha egy gyáróriás maga működtet egyetemet, saját igényeire szabva a képzést, ám erre még az Audi sem képes. Ahol nincs speciális vállalati elvárás, specifikáció, egyedi technológia, saját kutatás-fejlesztés, na, az ilyen helyre bármikor beléphet egy frissen végzett mérnök. De ki akar ilyen helyen dolgozni?
A végzettek a diploma átvétele után szembesülnek azzal, hogy a megszerzett tudásuk sokszor nem konvertálható át gyakorlati jártasságra valódi vállalati környezetben. Ám ha belegondolunk, ez a hat-kilenc hónap gyorsan elrepül. Ha ennyi idő alatt beletanul a fiatal szakember a csúcstechnológia működtetésébe, annak fejlesztésébe, akkor ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményben olyan alapot kapott, amire építkezni lehet. Kihívás ez a legfeljebb háromnegyed év, de megéri a rájuk váró feladatok megoldásához szükséges képességek, készségek fejlesztése.
Ettől függetlenül a mérnökök rugalmasabb, a piaci igényekre szabott képzése sürgető és indokolt.
Megfelelő arányok mellett.