2014. december 3.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Az utolsó „euromérnökök”

„Bárhova megy az ember a világban, végül mindenütt idegen lesz. Beszélhetem bármilyen jól az adott nyelvet, lehet akármennyi helyi barátom, akkor sem leszek igazán része annak a közösségnek” – vallja Bodnár Balázs, aki hétévnyi spanyolországi tartózkodás után 2006-ban lett az egyik legsikeresebb hazai mérnöki vállalkozás, az evopro munkatársa. A villamosmérnököt előző nyilatkozónk, Molnár Gábor geofizikus ajánlotta figyelmünkbe.


Miskolcon született, de nem miskolci. Mi erre a magyarázat?

– A szüleim Tokaj-Hegyaljáról, Tállyáról származnak, de mert ezen a kicsi településen nincs kórház, így születtem Miskolcon. Egyébként a család Szerencsen élt, édesapám az ismert csokoládégyárban dolgozott. Ebben a városban jártam általános iskolába, majd a középiskolát már a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban végeztem. Kollégiumban laktam, tehát az eltávolodás az otthontól igen hamar elkezdődött. Speciális matematika tagozatra jártam, innen majdnem egyenes út vezetett a Műegyetem villamosmérnöki karára.

Ha erős volt önben a műszaki véna, akkor miért nem helyben, a miskolci nehézipari egyetemen tanult tovább?

– Az egyértelmű volt, hogy továbbtanulásom során a matematikát mindenképpen használom, de az csak a gimnázium harmadik évében dőlt el, hogy az ugyancsak kedvelt történelem és fizika közül melyiket választom. Ha a történelem mellett döntök, akkor a közgazdaság irányába indulok el, ha a fizika mellett, akkor a műszaki vonal mellett kötelezem el magam. Történelemből is elmentem a felvételi előkészítőre, de csupán egyetlen alkalommal, ám a fizikát végigcsináltam. Annak, hogy végül villamosmérnöki karra jelentkeztem, az volt az oka, hogy nem szerettem rajzolni, így a lehetséges műszaki opciók közül kiesett az építészkar és a gépészkar. A villamosmérnöki karon rajzolni nem kell, a bejutáshoz ellenben sok pontot kell elérni a felvételin. Végül a mérés- és irányítástechnikai szakon kötöttem ki.
A mi évfolyamunk volt az utolsó, amelyik még a hagyományos tanrend szerint tanult. Fix tanrendünk volt, a kreditrendszer már csak az utánunk jövők életét határozta meg. Bármennyire nem szerettem, tanultam műszaki rajzot és más gépészeti tárgyakat is: mechanikát, anyagtechnológiát. Kérdezheti, hogy mi szüksége erre egy villamosmérnöknek. Egy oktatónk erre azt mondta: maguk lesznek az utolsó euromérnökök, amin azt értette, hogy szerteágazó szemléletet és tudást kapunk. Ennek köszönhetően ma is könnyen szót értünk gépészekkel, fizikusokkal, megértjük a reaktormérnököket. Későbbi munkahelyemen nagyon jól jöttek ezek az ismeretek. A Műegyetemen lehet, hogy nem adtak minden részletre kiterjedő gyakorlati felkészültséget – például az Ericssonnál találkoztam először telefonközponttal –, viszont olyan problémamegoldó képességgel vérteztek fel, ami hosszú távon hihetetlen szakmai előnyt jelent. Mi akár a jég hátán is megélünk. Egy probléma láttán nem vesztem el a fejem, nem blokkolok le, hanem azt nézem, hogyan oldjam meg azt. Megkérdezek valakit, utánaolvasok, vagy magam megtervezem a munkát. Eszköztárt kaptunk a probléma megoldására. Egy példa: az egyetem első félévében a szóró tantárgy a programozás volt. Már az első órán megkaptuk a féléves nagy házi feladatot, amit az utolsó héten kellett bemutatni. Nem kérdezték, hogy tudunk-e programozni, van-e számítógépünk, tudunk-e szoftverdokumentációt készíteni? Itt a feladat, oldd meg.

A Műegyetemen újrahuzalozták az agyát, vagy eleve ilyen volt?

– A matematika kapcsán korán belém ivódott az algoritmikus gondolkodás. Némi újrahuzalozásra nem az egyetemen, hanem a magyar honvédségben került sor. 1989-ben vonultam be, és 1990 nyarán szereltem le. Amikor előfelvételisként egy évre beléptem a hadseregbe, politikai tisztek fogadtak bennünket, amikor leszereltem, tábori lelkészektől búcsúztunk. Egyébként hamarabb tudtam meg, hogy be kell vonulnom, mint hogy részt vettem volna sorozáson. Azt nem mondom, hogy az ott eltöltött évet hasznosnak tartom, nagyra értékelem, de tagadhatatlan előnyökkel is járt. Most azt látom, hogy ha egy fiatal mérnök bekerül egy olyan környezetbe, ahol stresszben tartják, nehezen viseli ezt a helyzetet. Gondolkozás helyett megteszi, amit kérnek tőle. A katonaságnál nagyon sok ilyen helyzet volt. Itt tanulja meg az ember, hogy a hangos szó nem számít.

Bodnár Balázs 1971-ben született Miskolcon. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1995-ben végzett villamosmérnökként. Jelenleg reaktor­technikai szakmérnöknek tanul. Tizenegy évet dolgozott az Ericssonnál, ebből négyet itthon, hetet Spanyolországban. 2006 óta ügyvezető­je az evopro vállalkozásnak. Nős, két lány és egy kisfiú édesapja.
Köztudott, hogy a multinacionális vállalkozások már az alsóbb évfolyamos műegyetemi hallgatókra is lecsapnak, hogy a legjob­ba­kat mielőbb magukhoz kössék. Ön a diploma megszerzése után az Ericssonnál kapott állást. Önt is „levadászták”?

– Nem. Én az irányítástechnika szakon voltam, de a méréstechnika jobban érdekelt. A „műszertanszék” akkori vezetője, Péceli Gábor, a jelenlegi rektor, nagy hatással volt rám. Az általa tanított elektronikus műszerek tantárgy sok olyan ötletet, trükköt felvonultatott, ami azt mutatta, hogy matematikai algoritmusok segítségével hogyan érhetünk el nagyobb mérési pontosságot. A harmadik év után egy nyarat az Egyesült Államokban töltöttem. Ez az utazás felnyitotta a szemem. Negyedév nyarán már úgy éreztem, hogy világot kell látnom. Egy ösztöndíjnak köszönhetően egy műegyetemi társammal Skóciában dolgoztam a Hewlett-Packard műszergyártó bázisán. Olyan mérési megoldást dolgoztunk ki, amit évekkel később is alkalmaztak. A következő évben mindkettőnket visszahívtak. Ez a kétszer négy hónapos gyakorlat kiváló szakmai alapot adott ahhoz, hogy könnyen érvényesülhessünk a mobiltelefóniával kapcsolatos méréstechnikában. Az Ericsson akkoriban bővítette munkatársai számát, így kerültünk mindketten a céghez. A svéd vállalatnál az alapoktól kezdve mindenre megtanítottak a telefónia területén. Hosszú időn át tréningeztünk, mire érdemben elkezdhettünk dolgozni.

Négy évet töltött a hazai Ericssonnál, majd a spanyol leányvál­la­lathoz szegődött. Vonzotta a külföldi gyakorlat?

– A négy itthoni év döntő részében is külföldön dolgoztam – oktattam, rendszereket üzemeltem be –, jószerével csak a szabadságokat töltöttem Magyarországon. Megfelelő színvonalon éltem, de tudtam, hogy azzal az életformával az alapokat nem tudom megteremteni. Spanyolországban 1999-ben indult a harmadik mobiloperátor, ezért úgy döntöttem, hogy megpályázok egy állást. Sikerült. Részt vehettem egy mobilszolgáltató hálózat kiépítésében, ami hatalmas szakmai élmény, hiszen mégiscsak egy negyvenmilliós országról van szó. Fiatal spanyol mérnököket tanítottunk meg a szakmára.

Hét évig maradt. Mi fogta meg?

– A mai napig hatással van rám ez az időszak. Sokan azt hiszik, hogy a spanyolok mindennapjait alapvetően a „mañana”, az „ej, ráérünk arra még” mentalitás és a sziesztázás befolyásolja. Óriási tévedés. Madridban és Barcelonában nincs szieszta, egy multinacionális cégnél ugyanúgy 10-12 órás munkaidő van, mint a világ bármely pontján. Annyit el kell ismerni, hogy reggel kilenc óra körül indul meg az élet, de csak azért, mert jóval nyugatabbra vannak tőlünk. Szokatlan volt számomra a spanyolok „élj a mának” mentalitása. Nem a vagyonelemek felhalmozására hajtanak, sokkal értékesebbnek tartják a foglalkozást a gyerekkel, a baráti összejöveteleket, az esti vacsorákat. A közösség jóval fontosabb nekik, mint nekünk.

Miért jött haza?

– Sohasem mondtam, hogy ott maradok. Bárhova megy az ember a világban, végül mindenütt idegen lesz. Igazán itthon csak itthon lehet. Beszélhetem bármilyen jól az adott nyelvet, lehet akármennyi helyi barátom, akkor sem leszek igazán része annak a közösségnek. A döntő lökést az jelentette, hogy megismertem a feleségem, aki PhD-képzés miatt jött Spanyolországba. Ő sem akart ott letelepedni. Ketten egymást erősítve döntöttünk úgy, hogy hazajövünk. Egy ideig ingáztam Budapest és Madrid között, de ez hosszú távon nem megy. Szüleink is segítségre szorultak, így nem volt nehéz a döntés.

2006-ban lett az evopro munkatársa. Hogyan találtak egymásra?

– Hazajöttem, és egykori évfolyamtársam, Mészáros Csaba felkért, menjek a cégéhez. Nem lepett meg a felkérés, összetartó csapat volt az egyetemi évfolyamunk. Tanultunk, vinni akartuk valamire, sokan lettek sikeresek közölünk. Tudtuk egymásról, hogy ki mire alkalmas. A cégen belül is többen vagyunk az évfolyamról. 2006-ban az evopro éppen kinőtte a családi vállalkozás kategóriát. Nyolcvan-száz mérnök dolgozott akkor a cégnél, de már volt erdélyi és törökországi irodája is. Mészáros Csaba érezte, olyan emberre van szüksége, aki sok száz fős cégek irányításában is szerzett tapasztalatot. Egy éven át műszaki igazgató voltam, majd az ügyvezetői feladatokat bízta rám. Az Ericssonnál is lehet fejlődni, ám ahhoz, hogy a svéd cégnél nagy ívű pályát futhasson be az ember, Svédországban is kell dolgoznia. Én itthon akartam élni. Mészáros Csabától kérdeztem, hogy mikor jöjjek, ám ő nem konkrét időpontot mondott, hanem azt, hogy ha előbb jövök, hamarabb tudjuk megvalósítani céljainkat. Tetszett ez a hozzáállás. Tetszett, mert láttam, hogy van a cégben növekedési potenciál. Nem mondom, hogy néha nem hiányzik Spanyolország, de nem bántam meg ezt a váltást.

Ennyire csereszabatos a villamosmérnök agy, hogy egyik nap mobilhálózatot, másnap már repülőterek csomagszállító rendszereit fejleszti?

– Már Madridban kapcsolatba kerültem az evopro szakembereivel, éppen a főváros repülőterének csomagszállító rendszerét építették. Elmondták, hogy miről van szó. Lényegében olyan feladatot végeztek, mint egy csomagkapcsolt IT-hálózat, azzal a különbséggel, hogy ha az IT-rendszerben elveszik egy „csomag”, akkor azt újra küldik, ellenben, ha egy utas csomagja tűnik el, akkor az érintettet a guta üti meg mérgében. Lehet, hogy az eszközök és a rendszerek eltérnek, de mindkettő szolgáltatói üzletág. Ezt pedig ismertem, ebben otthon voltam. Az evoprónál az egyik első feladatom annak tudatosítása volt, hogy mi egy szolgáltató cég vagyunk. 2006 óta többször volt „déjà vu” érzésem, hogy ezzel a problémával, ha kicsit más formában is, de korábban már találkoztam.

Sikerült a saját képére formálnia a vállalkozást az elmúlt nyolc évben?

– Ezt így nem mondanám. Annyi történt, hogy amikor idejöttem, tisztán mérnöki szolgáltató cégként működtünk, majd lépésről lépésre megtanultunk nagy, ipari projektekben részt venni. Ezt követően néhány speciális területen, ahol úgy éreztük, hogy vannak életképes ötleteink, önálló kutatás-fejlesztésre, termékfejlesztésre vállalkoztunk. Ez a három terület a fő profilunk.

Mit kell tudni az evopro cégről?

– Maga az evopro Kft. 2001-ben alakult az evopro Group vállalatcsoport első tagjaként. A tagvállalatok székhelyei Magyarországon, Németországban és Romániában vannak. Még csak egyéves volt a vállalkozás, amikor részvételünkkel sikeresen üzembe helyezték a müncheni repülőtér 2-es termináljának csomagszállító rendszerét. 2004-től a dubai repülőtérhez kapcsolódóan gépészeti tervezéssel bővült a tevékenységi körünk. 2005-ben az angol postai projekt részeként bízták meg először a céget informatikai hálózatokkal kapcsolatos szolgáltatások ellátására. 2007-ben a Hankook gumigyár építése kapcsán végeztünk először villamos szerelőipari munkát fővállalkozásban. Az eredményeink közé tartozik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csomagszállító rendszerének teljes villamos, gépészeti és vezérlési tervezése és fejlesztése. Napjainkra elmondható, hogy a világ valamennyi jelentős légikikötőjének csomagszállító központjában végeztünk már munkát. A cég kutatás-fejlesztési tevékenysége egyre jelentősebb mértékűvé vált, ezért 2008 óta külön ágazatként, profilként kezeljük. Automatizálási, informatikai fejlesztési, de még orvostechnikai programozói feladatokat is végzünk. Megrendeléseink 75-80 százaléka külföldről származik. A teljes vállalatcsoport árbevétele 2013-ban 21 milliárd forint körül volt.

2012-ben a vállalat innovációs pályázati támogatással innovatív tömegközlekedési eszközök fejlesztésébe kezdett. Az evopro 2014. április 16-án mutatta be a Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusát, a Modulo Medio Electricet, a mérnökiroda zéró emissziós városi tömegközlekedési koncepciójának zászlóshajóját. Ha nincs pályázati forrás, nem is lesz elektromos buszuk?

– Ez a cég nem így működik. Ha egy bármilyen szempontból ígéretes ötlettel találkozunk, azt pályázati pénz nélkül is megvalósítjuk. Mi nem akkor fejlesztünk, ha külső forrást kapunk rá, hanem amikor előremutató megoldást látunk. Csak olyan dologra pályázunk, amit egyébként is megcsinálnánk. A pályázat arra jó, hogy nem kell annyi saját tőkét bevonni, segít a finanszírozásban. Ebben az esetben nem az volt a stratégiánk, hogy egy dízelmotoros hajtásra kifejlesztett buszba elektromotort tegyünk, hanem egy eredeti koncepcióval álltunk elő: egy minden elemében ilyen célra tervezett elektromos buszt konstruáltunk. Kompozit anyagokat építettünk be az általunk tervezett önhordó karosszériába.

Mi lesz a sorsuk az idén áprilisban bemutatott járműveknek?

– Az egyik buszunk teljesen elektromos, a másik dízel-hibrid megoldás, ahol a dízelmotor csupán a generátort hajtja meg. Hogy mi lesz ezeknek a sorsa? Mi azt szeretnénk, ha lenne Magyarországon olyan Modulo flotta, amivel folytatni tudjuk a fejlesztéseinket. Ígéretes terv ez, hiszen kutatás-fejlesztési eredményeinknek köszönhetően a Modulo össztömegét harminc százalékkal csökkentettük a hasonló utaskapacitású buszokhoz képest. Szerződésben vállaltuk ötven ilyen busz legyártását, amit értékesíteni szeretnénk. Ez már olyan léptékű referenciaállomány, amely alapján külföldön is megjelenhetünk. Nem úgy, hogy itthonról látjuk el a nagyvilágot, hanem úgy, hogy az adott országban létesítünk egy bázist. Az egykori szovjet érdekszférához tartozó államokban látunk fantáziát, ott elhiszik a magyarokról, hogy értenek a buszokhoz, és nagyon nyitottak is a modern kompozit technológiák meghonosítására.

2013-ban a felvásárlásokkal foglalkozó gazdasági hírekbe is be­kerültek. Hogy történt ez?

– Cégcsoportunk ipari és beágyazott szoftverfejlesztési szolgáltatásokkal foglalkozó üzletágának egy részét az Accenture világcég vásárolta fel, amely technológiai szolgáltatásokkal és tevékenységek kiszervezésével foglalkozik. Azért került sor erre a lépésre, mert a mi hátterünkkel az eladott üzletág nem tudott volna olyan nagymértékben továbbfejlődni, ahogy az az új tulajdonossal megvalósíthatónak tűnik. Résztulajdonosként fogalmazhatok úgy, hogy megtartottuk a munkatársak harminc százalékát, a nemzetközi jelenlétet és alapvető projektjeinket. A jövőben az innovációs területekre (járműfejlesztő, illetve innovációs központ, fúziós energia, big physics területek) koncentrálunk, egyik közismert projektünk az elektromos busz fejlesztése marad. A felvásárlással befolyt tőkét arra fordítjuk, hogy kisebb csapatokat, új ötleteket juttassunk el oda, ahol a korábbiakkal jelenleg tartunk. Ez jelenthet cégfelvásárlásokat, de azt is, hogy sok új fiatalt vagy befutott tudóst karolunk fel ötletével. Tanulságos egy éven vagyunk túl. Hatalmas kihívást jelentett ezer ember munkáját összefogni, de látnunk kellett, hogy ez a vállalkozás kkv, annak minden előnyével és hátrányával. Az európai uniós jogszabályok szerint egy középvállalkozás legfeljebb 250 fős lehet, amint átlépi ezt a határt, a legnagyobb multinacionális konszernekkel kerül egy kategóriába. Csak éppen az érdekérvényesítő képessége nem ugyanaz.

Megérte hazajönni?

– Egyértelmű, hogy megérte. Azt szeretem én is, és mások is a cégünkben, hogy amit kitalálunk, azt igyekszünk megvalósítani. Nem vagyok váltogató típus, a jelenlegi a második munkahelyem.

Ön hűséges, de könnyű-e megtartani a fiatal mérnököket?

– Stabil az állomány. Figyelünk arra, hogy munkatársaink elkötelezettek legyenek a cég iránt, amit úgy érünk el, hogy a mérnököket érdekes feladatokkal látjuk el. A járműgyártástól a járműfejlesztésen át az atomerőművi irányítórendszerekig nagyon sok területtel foglalkozunk. Itthon is dolgozhatnak velünk, de aki világot akar látni, az külföldi irodáinkban, projektekben kaphat feladatot.

Mivel tudnak versenyezni a nemzetközi piacon?

– Szerencsére nem az árral, nem azzal, hogy pusztán olcsók vagyunk. Ugyanolyan nívón és áron produkáljuk az autóipari gyártósorokat, mint a nyugat-európai versenytársak. Különleges versenyelőnyt a rugalmasságunk jelent. A szlogenünk is ebből fakad: It’s possible. (Lehetséges.) Hiszünk a megvalósíthatóságban, nem dobjuk be a törölközőt. Az innováció egyik lényegi eleme az ötlet, de legalább ilyen fontos, hogy abból hogyan lehet a piacon sikeres termék. A verseny kemény: csak Németországban ötvenezer mérnöki álláshely betöltetlen, s nekünk az ottani fizetésekkel kell versenyeznünk, miközben a megrendelők kelet-európai árakat várnának el tőlünk. Álljuk a sarat. Bővítenénk az energetikával, járműtervezéssel és -gyártással kapcsolatos mérnöki munkáinkat, különös tekintettel a villamos és hibrid hajtások használatára. Foglalkoztat az automatizált rendszerek informatikai biztonsága is. Ez különösen izgalmas egy atomerőmű esetében: kívülről ne lehessen beavatkozni a működésbe, még kevésbé megbénítani azt. Perspektivikus terület az autóipari gyártósorok tervezése, kivitelezése és beüzemelése. A Mercedes több osztálya (B, C, S) számára dolgoztunk gyártósorokon, de az esztergomi Suzukinak is fejlesztünk ilyet. A mi feladatunk annak megoldása, hogy ipari robotok segítségével miként lehet apró préselt vasidomokból összehegeszteni egy komplett karosszériát. A Mercedes új C osztályára 2011-ben szerződtünk le, a járművet idén tavasszal mutatták be. A Suzukitól megkaptuk a karosszéria számítógépes modelljét, s nekünk kellett kitalálnunk, hogy abból miként lehet autóváz.

Miért tanul egy ügyvezető igazgató reaktormérnöknek?

– A személyes érdeklődés mellett a cég érdekei is ezt kívánják. Több kollégámmal együtt végeztük el ezt a szakmérnöki képzést. A paksi atomerőmű bővítése olyan üzleti lehetőséget jelent, amiből nem szabad kimaradni. Ellenben csak úgy szerepelhetünk sikerrel a majdani tenderkiírásokon, ha tökéletesen ismerjük a reaktor működését, ha tudjuk, miről van itt szó. Nagyon jó agytorna volt, izgalmas volt újra együtt vizsgázni a nappali tagozatosokkal.

Úgy érzem, nem kötik le minden idejét a cégnél. Két évvel ezelőtt választották meg négy évre a Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület (MATE) főtitkárának. Ezt miért vállalta el?

– A MATE újonnan felállt vezetésének legfontosabb feladata az egyesület céljainak újragondolása, és a további működés alapjainak megteremtése. Ebben számítottak azok segítségére, akik büszkék a magyar műszeripar múltjára, és erre építve készek tenni a hagyományok újraélesztéséért. Az egyesületnek az egyetem elvégzése után lettem tagja, tehát nagyjából húsz éve. Évtizedekkel ezelőtt ez az ország jelentős szerepet játszott a világ műszeriparában, de ez ma már sajnos, nincs így.

Napi 10-12 órát dolgozik, mikor jut ideje a három gyermekére? S ha már itt tartunk, hogyan kapcsolódik ki?

– A család számára a biztos hátteret a feleségem adja, az ő támo­gatása nélkül nem tudnék minden téren megfelelni. Még arra is odafigyel, hogy a munka és a család közötti egyensúly ne boruljon fel. Reggel mindig együtt indítjuk a napot. A lányokat én viszem az oviba, este pedig vacsorára már otthon vagyok. Amikor elalszanak, folytatom még a munkát. A család mellett a családi hagyományokat is ápolom: szőlőnk van Tokaj-Hegyalján, idén is szép termést szüreteltünk. A must cukorfoka 28 fok felett volt. Ahhoz, hogy mindenütt helytálljak, a fizikai kondíciómnak is rendben kell lennie, ezért hetente 25-40 kilométert futok. Hétköznap a gyerekek ébredése előtt szakítok erre időt, hétvégenként könnyebb erre alkalmat találni.

Mi az ön előtt álló legfontosabb kihívás?

– Nem egy, hanem sok van. A felvásárlás után rendeznünk kell a sorokat, meg kell teremtenünk a további működés stabil alapjait. Folytatni akarjuk a már elindított fejlesztéseinket, és újakon is törjük a fejünket.

Kit ajánl következő interjúalanyunknak?

– Az ország egyik legnagyobb építészeti tervező- és beruházó­cégének vezetőjét, Tóth Attilát. Egy olyan meglehetősen lokálisan működő területen, mint az építőipar, ők is nyitottak a nagyvilág felé. Úgy gondolom, érdekes lehet a történetük.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka