2013. április 4.

VASÚTVILL Kft. • vasutvill.hu

A vasút-villamosítás doyenje Magyarországon

A VASÚTVILL Kft., illetve jogelődje fennállása alatt a villamosított MÁV és a GYSEV vasút­vonalak mintegy 98 százalékán építette a felsővezetéket. A kőbányai központú cég meg­lévő kapacitásaival körülbelül 300 kilométer vasútvonal villamos felsővezeték megépítésére képes évente a villamos vontatás támasztotta korszerű igényeknek megfelelő rendszerben.


A VASÚTVILL Kft. – amely jogutódja az 1949-ben alapított MÁV Villamos Felsővezeték Építés Főnökségnek – fő profilja elsősorban a vasúti villamos felsővezeték tervezése, építése, karbantartása, illetve felújítása, átalakítása. A kivitelezési körükbe tartozik még a felsővezetékhez csatlakozó különféle villamos berendezések, előfűtő, váltófűtő, térvilágítási berendezések, valamint segédüzemi transzformátorok telepítése.

Az elmúlt évtizedekben a cég jelentős mértékben járult hozzá a MÁV Zrt. és a GYSEV Zrt. vonalain telepített optikai kábelek felszereléséhez is.

Az állomásokon megépítendő felsővezetéket igény szerint kereszttartós vagy keresztgerendás rendszerben tudják elkészíteni. Kisebb sebességigények esetén a beruházási költségek csökkentése érdekében költségkímélő felsővezeték-rendszerek kialakításával is foglalkoznak. A társaság természetesen rendelkezik minden olyan technikai felszereléssel, amely szükséges a felsővezeték-építéshez: saját betonozóvonatok, felsővezeték-szerelő járművek, vasúti daruk mellett jelentős a közúti járműparkjuk.

Központjuk Budapesten, a Jászberényi út 90. szám alatt van. A központban lévő telephelyen található a külső építési területek kiszolgálására, illetve a gyártási tevékenységre specializált műhely, az anyagraktárak, illetőleg a járművek üzemeltetését biztosító TMK részleg.

A 2008 és 2010 között megépített Bajánsenye (országhatár)–Boba vasútvonalon 2010. augusztus 20-ától megindult a villamos vontatású forgalom. A kivitelezésben a VASÚTVILL Kft.-nek – a kivitelezést végző BB2007 Konzorcium vezetőjeként – meghatározó szerepe volt.

A 100 menetrendi kilométer hosszú szakasz három megyét (Vas, Zala, Veszprém) is érintett. Része az V. számú, Velence–Trieszt–Ljubljana–Budapest–Ungvár–Lvov–Moszkva útvonalat magába foglaló páneurópai vasúti közlekedési folyosónak és az Európai Közösség által támogatott Zalalövő–Boba vasútvonal rehabilitációjának.

A vasúttörténeti fejlesztés során a villamos felsővezetékhez 2280 tartóoszlopot, 3750 méter tartógerendát, 170 kilométer hosszláncot, 146 kilométer táp- és megkerülővezetéket, valamint 119 szakasz­kapcsolót használtak fel. Az 1 × 25 kilovolt, 50 hertz feszültségű rendszer a nyíltvonalakon és az állomások átmenő fővágányain 160, az állomási mellékvágányokon óránként 40 kilométeres sebességet tesz lehetővé; a Boba–Jánosháza vonalon pedig megépült egy óránként 230 kilométeres sebességre alkalmas vezetékrész is.

A kft. az elmúlt években és jelenleg is számos vasút-rekonstrukciós munkában vett és vesz részt. Dolgoznak egyebek között a Tárnok–Székesfehérvár, a Tárnok–Kelenföld, a Szajol–Püspökladány, a Gyoma–Békéscsaba, valamint Budapest–Esztergom vonalon.

A társaság a városi vasúti közlekedésben is vállal feladatokat. Referenciájuk ezen a területen Budapesten az 1-es villamos Bécsi út–Kerepesi út közötti szakasza, felújították a 4-es, 6-os villamos körúti részét, Debrecenben a nagyerdei villamos egy rövidebb szakaszát, Szegeden pedig a 2-es villamos felsővezetékének építésében vettek részt. Debrecenben korszerűsítették a troli felsővezetéki berendezését. Korábban megtervezték és kiépítették a Tököl–Ráckeve HÉV-vonalat.

Kapacitásukkal rendelkezésre állnak az új nagyvasút, illetve városi, elővárosi villamos felsővezetéki berendezések telepítésére, továbbá régiek korszerűsítésére.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka