A magyar mérnöki tudás látványos megnyilvánulásai szerteágazóak. Az 1896-ban átadott budapesti földalatti az első ilyen létesítmény volt a kontinensen. A fővárosi Erzsébet és a Szabadság híd, a kőröshegyi völgyhíd vagy a szegedi Móra Ferenc híd mind a remek mérnöki munka eredményei. Meghatározó szerepet játszott a magyar mérnöki tudás a hold- és marsjáró megkonstruálásában. A világon egyedülálló lánc nélküli kerékpár, a Stringbike feltalálása szintén két magyar mérnök nevéhez fűződik. A magyar építészmérnöki teljesítmények jelentősen hozzájárultak a világ építészeti kultúrájához – és máshoz is, hiszen Rubik Ernő építészmérnöki diplomával a zsebében alkotta meg a Rubik-kockát. A legújabb építészeti bravúr a (Tierney Clark-díjjal is elismert) Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új épületcsarnoka, a Sky Court. Vajon hányan tudják, hogy a SkyCourt épületét Tima Zoltán Ybl-díjas építész és a Közti mérnökcsapata tervezte? Hát erről írok.
A magyar mérnöki tudás megfelel a nemzetközi elvárásoknak.
A magyar mérnöki tudás kiállta az idő próbáját, megőrizte nemzetközi rangját. És mégis azt látjuk, hogy a mérnöki és műszaki teljesítményeket kerüli a reflektorfény, a médiafigyelem, és még a legötletesebb felfedezések és találmányok is ritkán lépik át a szakmák határait.
A mérnöki hivatás presztízse a magyar társadalomban még nem olyan, amilyennek a mérnökök, mérnökkamarai vezetők látni szeretnék. A mérnöktársadalom szomorú, az előbbi tényből logikusan következő tapasztalata, hogy a fiatalok kicsiny hányada választja életpályául a mérnöki hivatást. Sem a hivatás elismertsége, sem a mérnöki munkát övező társadalmi-gazdasági környezet nem inspirálja ezt a választást.
Erről vajon ki tehet? Hol kezdődik a szakma és hol a társadalom felelőssége? Én mindenesetre harcosabb mérnököket szeretnék látni a közéletben. A többi jön magától, azt hiszem.•