2017. november: jegyzet, orvostudomány, portré, fizika, kémia, agykutatás, tudomány, atomenergia, innováció, anyagtudomány, energiagazdálkodás, zöldkörnyezet, it
2017. november 3.

Szerző:
Bogdán Zoltán

A megoldás: előremenekülni

Az 1995-ben alakult, ám a jelenlegi tulajdonosi körrel 2002-től működő Terra-21 Kft. mindig is a távhőszakma piacvezetőjének számított. Hogyan élték túl a válság éveit, és miképpen készülnek a 2018–2020 között várható pályázatos „nagy boomra” – kérdeztük Rikker Tibor tulajdonos-ügyvezetőt.


A cég első embere csak röviden tért ki a 2008 utáni évek viszontagságaira, inkább azt részletezte, hogyan sikerült megújulni ezekben az években. Ami közelebbről dupla létszámot (jelenleg nyolcvanan vannak) és négyszeres árbevételt jelent. Mindezt azokban az időkben, amikor a szűkebb és a tágabb szakmában nagy múlttal és árbevétellel rendelkező cégek tűntek el szinte nyomtalanul a süllyesztőben. Ők nem tudtak váltani – a Terra-21 igen.

Épül a jövő a múlt hátterében

Két kitörési pontot találtak: az addig alapvetően fővárosi cég vidéken is egyre több munkát vállalt, és megcéloztak két rokon jellegű, de azért mégiscsak speciális tudást igénylő piaci szegmenst: a gáz- és vízépítést. A hegesztett acélvezeték és a szigorú technológiai fegyelem nagyban hasonló a távhő- és a gázszakmában, és nagyrészt azonos gépi felszereltséget kíván meg. Ami pedig különbözött, azt megvásárolták vagy megtanulták. Hogy valamit ezeken a területeken is igen jól csináltak, arra bizonyíték, hogy azóta is a legnagyobb és legigényesebb megrendelők (Fővárosi Vízművek, EON stb.) bízzák meg őket folyamatosan munkával.

A cégvezetés „szíve csücske” azért továbbra is távhőépítés maradt, ezért is várták – a teljes szakmával együtt – éveken keresztül a 2014–2020-as időszakra vonatkozó uniós pályázatokat. Azok végül csak idén jelentek meg, előre vetítve a munkálatok 2019–2020-as összetorlódását. Egy olyan pia­con kell majd két év, illetve gyakorlatilag két nyár alatt 30-40 milliárd forintot beépíteni, ahol éveken keresztül ennek az összegnek csak a tizede fordult meg. Ki fogja mindezt ilyen gyorsan és magas színvonalon kivitelezni – és milyen szerep várhat ebben a Terra-21 Kft.-re?
„Az országos megoldást nem látjuk, mi azonban mindenesetre megpróbálunk előremenekülni
– mondta Rikker Tibor. – Amennyire csak lehet, feltöltjük a létszámunkat, növeljük a kapacitásunkat. A »túlnövekedéstől« viszont két dolog is visszatart bennünket: miből élünk majd meg 2020 után, amikor várhatóan ismét kevés munka lesz, illetve az a tény, hogy még a jócskán megemelt fizetések mellett is egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni. Odáig jutottunk, hogy a speciális képzettségű mérnökök, hegesztők, csőszerelők és gépkezelők mellett már jó kubikust is nehéz találni.”

Mivel a hektikus munkaellátottság mellett az általános munkaerőhiány akadályozza leginkább a fejlődést, a cég saját megoldásokkal is próbálkozik. Ám sajnálatos, hogy az általuk kiképzett szakemberek nagy része ötszörös pénzért Nyugat-Európába távozik, az „importált” szerb, ukrán vagy román hegesztők pedig legfeljebb csak a jól fűtött műhelyekben képesek minőségi munkára.

Szerelvénycsere a Bécsi úton, Budapest IV. kerületében

Valamilyen országos vagy szakmán belüli megoldásra mindenképpen szükség van, mert ez a speciális terület nem automa­tizálható. Egy szántóföldi távvezetéknél kiválóan alkalmazható hegesztőrobot a városi munkaárkokban nem fér el, ott továbbra is a „humán robotnak” kell minden munkát elvégeznie. Már ha van – és egyre inkább nincs, ami igen sanyarú jövőt vetít előre nemcsak a Terra-21 Kft.-nél, hanem az egész mélyépítési szakmában.•

 
Innotéka