2011. június: jegyzet, portré, nanotechnológia, biotechnológia, innováció, disszemináció, egyetem, paragrafus, zöldkörnyezet, hulladékgazdálkodás
2011. június 6.

Szerző:
Dr. Pethő Árpád biotechnológus, szabadalmi ügyvivő

A biotechnológiai találmányok jogi védelmének stratégiája és erkölcstana

Minden találmány jogi oltalmának biztosítása során meg kell hozni nagy jelentőségű stratégiai döntéseket, amelyeket meg is hozunk, ha tudunk róla, ha nem. A stratégiailag fontos időpontokban ugyanis a döntések meghozatalának elmulasztása is döntésértékű, és a játékszabályok ismeretének hiánya a legkevésbé sem mentesít a veszteségek elszenvedése alól.


 Ez eddig viszonylag könnyen belátható. De hogy jön ide az erkölcstan? A legtöbb találmány esetén sehogy. A biotechnológiai tárgyú találmányok azonban ebből a szempontból különlegesek. Az ilyen találmányokkal kapcsolatos jogi oltalomszerzés során lépten-nyomon erkölcsi indíttatású problémafelvetésekkel találkozunk, melyek indokoltsága ugyan sok esetben teljes joggal vitatható, ám a vitatással általában nem megyünk sokra, mivel a problémafelvetésekre a közrend és közerkölcs felszentelt megmondói által adott válaszok számos esetben megkerülhetetlen jogszabályokba foglaltattak.

Tehát biotechnológia, találmány, jogi oltalom, stratégia és erkölcstan. Ezekről az első látásra nem feltétlenül összetartozó fogalmakról lesz szó a továbbiakban a szerző szándéka szerint közérthetően, követhetően, összefüggéseiben bemutatva, a szakmai színvonal megőrzéséről ugyanakkor nem megfeledkezve.
Jogi oltalmat írtam, nem szabadalmaztatást, bár a találmányok jogi védelme a legtöbb érintett számára kizárólag szabadalomszerzést jelent, nekik azonban (mint legtöbbször a legtöbbeknek) egyáltalán nincs igazuk. A szabadalom ugyanis nem más, mint piaci monopoljog, és a piacon valójában nem találmányokat értékesítünk, hanem – innovatív megoldások esetén – találmányi szintű megoldás(oka)t is tartalmazó termékeket, és egy forgalmazni kívánt termék számára nyilván nemcsak a szabadalom jelenthet védelmet és piaci előnyöket, hanem más szellemitulajdon-jogi oltalmi formák is, mint például a know-how, a védjegy, a használati mintaoltalom, a formatervezési mintaoltalom és a növényfajta-oltalom. Nem szabad tehát elfelejteni, hogy egy forgalmazni kívánt innovatív termék – legyen az akár biotechnológiai tárgyú, akár más műszaki területhez tartozó – jogi oltalmát legtöbbször csak a szellemitulajdon-jogi oltalmi formák kombinált alkalmazásával lehet hatékonyan biztosítani. A különböző oltalmi formák és kombinált alkalmazásuk előnyeinek részletes tárgyalására azonban ezúttal sajnos nincs mód, ezért a továbbiakban a találmányok esetén mégiscsak legfontosabb oltalmi forma, a szabadalom megszerzésének stratégiai és erkölcsi kérdéseivel foglalkozunk.


Ahhoz, hogy találmányunk szabadalmaztatása során mindig a leghelye­sebb stratégiai döntéseket tudjuk meghozni, legalább két alapigazságot kell feltétlenül szem előtt tartanunk.
1. A szabadalmi oltalom megszerzése és fenntartása az idő előrehaladtával egyre költségesebb tevékenység (és ezek a költségek egyetlen szabadalom esetén is könnyen elérhetik forintban a százmilliós nagyságrendet).
2. Egy teljesen használhatatlan (azaz valódi piaci monopoljogot nem biztosító) szabadalom megszerzése és fenntartása is pontosan ugyanannyiba kerül, mint egy több milliárd forintos extraprofitot eredményező szabadalomé.

Egy szabadalom valódi piaci értéke pedig csak jogérvényesítés esetén derül ki, vagyis amikor megpróbáljuk szabadalmi jogainkat egy feltételezett bitorlóval szemben érvényesíteni.

Szabadalmaztatás esetén a legfonto­sabb stratégiai döntéseket, amelyek a szellemitulajdon-szerzéssel kapcsolatos ráfordításaink hatékonyságát alapvetően befolyásolják, a következő kérdésekben kell meghoznunk:
  • a tárgy szerinti első szabadalmi bejelentés benyújtásának időpontja;
  • a megszerezni kívánt szabadalom földrajzi lefedettsége mértékének meghatározása és
  • a szabadalmi jogszerzési és jogfenntartási eljárás esetleges megszüntetése.

Ezek a döntések azonban megalapozott szabadalmi jogszerzési és jogérvényesítési gyakorlat hiányában helyesen nem hozhatók meg, ezért fontos minden ígéretes innovatív termékfejlesztési projekt kezdeti szakasza során szakemberhez – jogszerzésben és jogérvényesítésben egyaránt járatos szabadalmi ügyvivőhöz, ügyvivői irodához – fordulni.
A fenti alapvető stratégiai megfontolások bármely műszaki területhez tartozó találmányra, innovatív termékre egyaránt vonatkoznak, a továbbiakban viszont a kizárólag a biotechnológiai találmányok szabadalmaztatására vonatkozó különleges jogszabályokkal, joggyakorlattal és jogesetekkel foglalkozunk.
A biotechnológiai találmányok szabadalmaztathatóságára vonatkozó jogi szabályozás különlegessége pedig egyértelműen az, hogy a vonatkozó különleges rendelkezések indoklása legtöbbször erkölcsi indíttatású, és mint ilyen, nyilvánvalóan meglehetősen vitatható. Az alábbiakban vitatni is fogunk néhányat.

Az, hogy a modern biotechnológiai (génsebészeti) kutatások és innovatív megoldások felvetnek erkölcsi kérdéseket, nem vitatható. Az viszont, hogy ezekre a kérdésekre milyen mértékben kell a szabadalomjog eszközeivel választ adni, már feltétlenül. Minden valamirevaló szabadalomjogi rendszerben létezik egy általános kizárás, miszerint közrendbe vagy közerkölcsbe ütköző megoldások nem részesülhetnek szabadalmi oltalomban. Hogy mi ütközik közrendbe vagy közerkölcsbe, azt a biotechnológia kivételével valamennyi műszaki területen az európai jogi szabályozás a szabadalmi elbíráló józan ítélőképességére, valamint – vita esetén – a megfelelő fellebbviteli fórumok bölcsességére bízza. A biotechnológiai találmányok esetén azonban, érdekes módon, nem érvényesül az ártatlanság vélelme, az ilyen találmányok valami oknál fogva eleve gyanúsak.
A magyar szabadalmi törvény már elöljáróban – az európai szabályozással teljes összhangban – megállapítja például, hogy „szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány a technika bármely területén”.

A tájékozatlan olvasó ebből talán arra következtetne, hogy a technika valamennyi területe egyenlő elbánásban részesül, azonban a törvény későbbi szakaszaiból kiderül, hogy ez egyáltalán nincs így, mivel a biotechnológiai találmányok szabadalmazhatóságára speciális tiltó rendelkezések is vonatkoznak, melyek általános indoklása a közrendbe vagy köz­erkölcsbe ütközésre vezethető vissza.
A törvényhozók ugyanis (hosszas és kiadós politikai csatározások eredményeként) úgy látták jónak, hogy a biotechnológiai találmányok esetén nem bízzák a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközés tényének megállapítását a politikailag, közrendileg és közerkölcsileg ebben a vonatkozásban nyilván teljesen képzetlen szabadalmi elbírálókra (akik amúgy egyéb műszaki területeken ugyanebben a vonatkozásban kétségtelenül kielégítő tájékozottságúaknak tekintendők), hanem részletes, kőbe vésett iránymutatást adnak a közrend és közerkölcs vonatkozásában.

Nem szabadalmazható például „az emberi embrió alkalmazása ipari vagy kereskedelmi célra”. Ez elsőre talán erkölcsi alapon indokolható kizárásnak tűnik, nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a mesterséges megtermékenyítési eljárások során létrehozott humán embriók nagy részét egyszerűen megsemmisítik, holott számos olyan, nagy jelentőségű gyógykezelési eljárás létezik (és nyilvánvalóan további ilyenek is kifejleszthetők), amelyek kizárólag humán embriókból kinyerhető embrionális őssejtek alkalmazásán alapulnak.
Egy bizonyos názáreti tanító, akinek erkölcsi állásfoglalásait a világ számos helyén ma is kiindulási alapként fogadják el, mintegy kétezer évvel ezelőtt – kevéssé titkolt provokatív szándékkal – megkérdezte korának közrend és közerkölcs dolgában illetékes hivatalnokait, hogy „Szabad-e szombaton gyógyítani?”. Választ nem kapott, de a hallgatás ebben az esetben nem a beleegyezést, hanem a tagadást jelentette. A válaszadást a hatályos jogszabályok persze nem könnyítették meg, mivel szombaton tilos volt bármiféle foglalkozáshoz tartozó munkát végezni. Na már most felmerül a kérdés, hogy a gyógyítás foglalkozáshoz tartozó munka-e? Tényleg felmerül? Akkor is, ha az én gyerekemet lehetne szombaton meggyógyítani?
Valóban olyan mélységesen erkölcstelen dolog megsemmisítésre ítélt humán embriókat gyógyításra felhasználni? Az Európai Szabadalmi Hivatal kibővített fellebbviteli tanácsa szerint igen, mivel egy, az európai joggyakorlatot alapvetően meghatározó döntésük értelmében: „az Európai Szabadalmi Egyezmény megtiltja az olyan igénypontok szabadalmazását, melyek olyan termékekre irányulnak, amelyek a bejelentési napon kizárólag olyan eljárással voltak előállíthatók, melyek mindenképpen humán embriók elpusztításával jártak”. Azt persze, hogy ugyanezeket az embriókat gyógyításra alkalmas termékek előállítása nélkül elpusztítsák, semmi nem tiltja. Mi ez, ha nem a közerkölcs diadala a józan ész felett?

A fentiek és számos más biotechnológiai találmányokat érintő jogeset alapján megkérdőjelezhető, hogy indokolt-e egyáltalán morális kérdéseket felvetni a találmányok szabadalmazhatóságával kapcsolatosan?
A fentiek ellenére álláspontom szerint mindenképpen indokolt, hiszen az erős monopoljogot biztosani képes szabadalmi rendszereknek nyilvánvalóan igen jelentős szerepük van annak meghatározásában, hogy a gazdaságban működő, innovációt támogató (sok esetben kockázati típusú) tőke hova áramlik. Éppen ezért közerkölcsi és közrendi kérdéseket is meg kell fontolni azzal kapcsolatosan, hogy a szabadalmi rendszer szabályozása által milyen műszaki területekre irányítsunk komoly pénzforrásokat, mert régi és alapvető társadalmi tapasztalat, hogy nem a működő tőke az erkölcsileg legérzékenyebb dolog a világon. Ahol sok a pénz, ott általában az elsődleges szempont a profitszerzés, nem pedig a közrend és közerkölcs. Nem indokolt viszont elvont elvi álláspontok alapján megfogalmazott erkölcsi irányelveket oly módon alkalmazni, hogy azok a nyilvánvalóan gyógyító szándékú tudományos kutatások eredményeinek szabadalmazhatóságát is korlátozzák.•

 
Innotéka